Dinasty

back to you ヽ fengqing

feng xin × mu qing
tgcf, soft angst
silly little brainrot
kind of cheating

Az ég vöröses színekben tündökölt, ahogy a Nap lassan nyugovóra tért, s az élénk árnyalatokat lassan felváltotta a sötétkék, majd fekete fellegek borították be a végtelen horizontot. Feng Xin lakásának erkélyén üldögélt, s bámulta a váltakozó színeket, majd hallgatta, ahogy az esőcseppek aláhullva koppannak az épületek ablakain. Lehunyta szemeit, s belefeledkezett ebbe a kellemes pillanatba.

Nem tudni mennyi idő telt el, mikor két finom kezet érzett vállaira simulni, s telt ajkak csókoltak gyengéden az arcára, fülébe pedig pár szót suttogtak lágyan: “ A-Xin, későre jár, feküdjünk le aludni. „

Feng Xin hümmögve reagált, szemeit pedig lassan kinyitotta, s a nőre nézett, aki lágyan mosolygott rá, karcsú alakját egy bő póló fedte, mely minden bizonnyal Feng Xiné volt. Gyönyörű, s magával ragadó látvány volt, ahogy a hosszú fekete haja vállaira omlott, körülölelve szép arcát. Szempillái hosszúak voltak, árnyékot vetettek fehér bőrére.

Egy fura deja vu érzés áradt szét Feng Xinben, ahogy barátnőjét figyelte, szemei előtt megjelent egy kép a múltból; azok a rideg íriszek, melyek mindig úgy pillantottak rá, mintha bármelyik pillanatban képes lett volna megfojtani Feng Xint, akkor lágyan, s szeretettel voltak tele, meg kissé az álmosság nyomai is megjelentek benne, a mindig rendezett, s szoros lófarokba fogott haja lazán omlott vállaira, ugyanúgy Feng Xin pólóját viselve.

- A-Xin? - szólalt meg újra a lány, s kezét a férfi arcára simította, hogy magára vonhassa a figyelmét, ám Feng Xin teljesen elmerült gondolatai között, nem tudta kiverni azt a pillanatot, mely olyan élénken élt benne még mindig. Hirtelen kelt fel a székről, mire a lány kissé meglepődött, pláne mikor Feng Xin egy szó nélkül kikerülte, s átsietett a lakáson, magára vette tornacipőjét, majd kilépett az ajtón.

Szinte rohant, majdnem le is zakózott a lépcsőkről, s mikor az utcára ért ki, az egyre inkább szakadó eső sem gátolta meg sietős lépteiben, miközben agyában egyetlen gondolat ismétlődött újra és újra: soha senki mást nem akarok, csak őt, nem számít, hogyha ellenünk van a világ, ha nem vele kéne lennem, hogy más ölel helyette, nekem csakis rá van szükségem.

Eszeveszetten kapkodta lábait, barna tincsei tarkójára, s homlokára tapadtak, szemeit elvakította az esőfüggöny, melyen elszántán vágott át, mígnem megérkezett a jól ismert épülethez. Kissé lihegett, vizes tincseit pedig hátratúrta, ahogy megnyomta a kaputelefont.

- Igen? - szólalt meg recsegősen egy fáradt hang, mire Feng Xin szíve a torkában kezdett dobogni, s hirtelen nem tudott emiatt megszólalni. A kaputelefon végén ideges szusszantás hallatszott, mire Feng Xin összeszedte magát, s szólásra nyitotta ajkait:

- Én vagyok az.

- Feng Xin? - hallatszott meglepődötten a másik hangja, mire az elázott férfi hümmögve reagált. - Mégis mit keresel itt?

- Engedj fel és elmondok mindent - igyekezett határozottan beszélni, ám szíve megremegett, ahogy várt, hogy a fent lakó kinyissa az ajtót, s bejuthasson az épületbe. Pár pillanatig nem érkezett semmilyen reakció, majd mikor meghallotta az ajtó nyitódásának jellegzetes hangját, megkönnyebbülten kifújta a levegőt, s be is lépett a lépcsőházba, hogy aztán a második emeletre siethessen, ahol a pihenésben megzavart személy az ajtóban állva várt.

- Mégis miért jöttél? - kérdezte azonnal viszonylag hűvösen, mellkasa előtt összefonta karjait, fejét enyhén oldalra billentette, ahogy Feng Xin zilált alakján nézett végig, s kissé grimaszba rándultak arcizmai. Feng Xin legszívesebben felháborodott volna emiatt, hiszen még mindig nem tudta felfogni, hogy a közös múltjukra tekintettel is még mindig képes így nézni rá.

- Szükségem van rád, Mu Qing - mondta azonban, visszanyelve a kikívánkozó szavakat, melyeket Mu Qing fejéhez vágott volna a rideg fogadtatás miatt. S milyen jól döntött, hogy ezt válaszolta, hiszen az a meglepettséggel vegyült zavar, mely kiült az ajtóban ácsorgó fiú arcára, minden pénzt megért. - Megpróbáltuk külön-külön, mert együtt nem működtünk, de nem tudlak kiverni a fejemből, akkor is téged akarlak, mikor mással vagyok, mikor nem kéne rád gondolnom.

- Tudod, hogy sosem lesz jó vége, ha engem akarsz - ingatta fejét lassan Mu Qing, miközben szemei kissé megremegtek, ahogy csakis Feng Xint nézte. - Egy idő után mindig rájössz, hogy neked nem jó velem, hogy mégsem rám van szükséged. Elhagysz, de aztán mindig visszajössz..

- Sajnálom - harapott bele alsó ajkába Feng Xin, majd ismét hátratúrta vizes tincseit, tekintete pedig szinte égette Mu Qing minden porcikáját. - De nem tudok tenni az ellen, hogy a szívem hozzád tartozik.

- És mégis hogyan hihetném el, hogy ezúttal más lesz? - vonta fel szépen ívelt szemöldökét Mu Qing, miközben nagyon erősen tartania kellett magát, hogy ne omoljon minden biztosítás nélkül ismét az ismerős karok közé, melyek olyan erősen, mégis tele törődéssel, s gyengédséggel fonódtak mindig köré, hogy képes volt elfelejteni a világ összes gondját.

- Gyere hozzám - jelentette ki elszántan Feng Xin, mire Mu Qing ajkai is elnyíltak hirtelen, hiszen mindenre számított, csak erre nem.

- Hogy mit csináljak? - kérdezett vissza inkább, hogy megbizonyosodjon arról, nem értette félre amit Feng Xin mondott.

- Gyere hozzám és megígérem, hogy sosem leszek mással, hozzád akarom kötni az életemet - ismételte meg magát Feng Xin, s reménykedve fürkészte a másik szemeit, melyekben ezernyi érzelmet fedezett fel ebben a pillanatban. Szóbeli választ pedig nem is kapott, csupán Mu Qing karjai fonódtak nyaka köré, karcsú teste simult az övéhez, ajkai pedig szájára tapadva kezdtek érzelmes csókba.

Nem számított, hogy mennyi idő telt el, s mi történt köztük, mennyiszer törték össze a másik szívét, mikor gyógyulni kezdtek a darabok, s ismét egésszé forrtak össze, mindig egymásért dobogott továbbra is, mindig visszataláltak egymáshoz.