A három szerelem

9. Fejezet - Szalai Ella

Ott álltunk ölelkezve. Én kisírt arcomat ráterítettem a vállára, majd erősen átöleltem. Annyira furcsa érzés fogott el, mikor éreztem az illatát. Ahogy átöleltem, olyan kötődést éreztem iránta, amit már régen tapasztaltam. Georgeal így találkoztunk. Hasonló körülmények között. Nem tudtam másra gondolni, csak arra, mikor először találkoztunk. De Lando... Vele másabb volt. Törődött velem. Szerettem volna abban a percben, hogy legyen valami. Szerettem volna, hogy ő is szeressen. Vágytam arra, hogy szüksége legyen rám.

A terhességi teszt ekkor esett ki a kezemből, és a nem létező ajtóban ekkor pillantottam meg őt. George Russel ott állt az ajtóban. Nem tudom mióta, de mindegy is. Amióta Lando idejött, azóta félreérthető volt a helyzet.
- Mi a fasz?- kérdezte sokkolt állapotban George
Én teljesen lefagytam. A sminkem végigfolyt a sírástól az arcomon, a terhességi teszt pedig ott hevert a földön.
- Mi a szar folyik itt most?- nézett rá George Landora. Aztán megpillantotta a terhességi tesztet. Méregtől felforrósodott arca volt. A kezeit összeszorította, majd próbált lélegezni.
- George! Hallgass meg!- nézett rá Lando.
- Lefeküdtetek?- kérdezte könnyező szemekkel George. Az arca fájdalommal teli volt.
- Nem! Dehogy! A wc-ben sírt én meg...- kezdte el magyarázni Lando, de George közbe vágott.
Engem újból a sírás kerülgetett, de nem bírtam tovább. Nem is tudtam segíteni a helyzeten, mivel levegőt nem kaptam.
- NEM! NEM ÉRDEKEL! Bármi történt köztetek! LESZAROM! Lando te nem érdekelsz!- majd sétált oda felém- De te Ella! AKKORA EGY FASZ VAGY! NEKEM NEM TUDTÁL SZÓLNI?!- könnyeztek a szemei, nem tudta magát tartani- DE NEM CSAK ÉN TEHETEK RÓLA!- kiabált az arcomba.
- MINDKETTEN HIBÁSAK VAGYUNK EZÉRT! EZ ÍGY ROHADTUL NEM FOG MŰKÖDNI!- hagyta el a wc-t. Sajnos nem volt ajtó amit becsaphatott volna.

Mikor George elment, Lando megvető pillantást vetett rám, ami még jobban bántott. Annyira utálom ezt az egészet.

Ott maradtam. Egyedül a wc-ben. Egy negatív terhességi tesztel.
Nem tudtam elképzelni, hogy milyen csalódott lesz Anyukám ha meghallja, hogy szakítottunk. Egy hatalmas félreértés miatt. Úgy haragudtam magamra, mert tudom, hogy Apámnak is megígértem, hogy kedves leszek az emberekhez, ahogy ő volt. Borzasztó volt hallanni, hogy George nem is fogja tudni átgondolni, a beszélgetést. Soha nem fogom megtudni, mi vezette a kapcsolatunkat erre a pályára. Egyáltalán ez egy kapcsolat még? Vagy elfelejthetem a terveinket?

Fájó fejjel keltem fel a földről, azzal a tudattal, hogy a jövőm romokban hevert. Az időmérő már javában zajlott, mikor kisétáltam az öltözőkhöz. Nem éreztem már akkor semmit. Nem voltam szomorú, se vidám. Még egy fikarcnyi félelem se szorult belém. A vészkijáraton kisétáltam a parkolóig. A kocsikulcs a terhességi tesztes eset miatt még a zsebemben lapult. Ami meg azután történt, azt soha nem tudom megmagyarázni, hogy miért tettem.

Az autóban ültem. Vezettem. Nem tudom hova, vagy miért, csak mentem. Szerettem volna egy kicsit kikapcsolni, egy kicsit megnyugodni... Ekkor pillantottam meg egy szorakozóhelyet. Semmi nem motivált már, csak az, hogy egyszer vége lesz ennek a napnak.

A bárpultnál nem állt még senki, csak néhányan táncoltak. Nem is értettem, hogy egyáltalán miért tartózkodnak délután már itt. A zene még nem üvöltött, de ahogy telt az idő, és jöttek az emberek annák hangosabb lett.
Én meguntam az egészet, és odasétáltam a bárpultoshoz.
- Szia!- köszöntem neki. Kisírt szemeimmel néztem rá, amikor észre vett
- Heló! Mit adhatok?- nézett rám. Kezeivel egy poharat törölgetett.
- Valami erőset!- mosolyogtam. Egy ideig gondolkozott, majd rájött, hogy mi lenne a legerősebb, amit nekem tudna adni.

Egy pár percig ott álltam, míg kész lett az italom. Egy átlátszó színű, kis adagú italt kaptam. Nem igazán érdekelt, hogy mi volt, már lement a torkomon. Majd a bárpultos megkérdezte mégegyszer.
- Adhatok még valamit?- nézett rám, mikor visszadtam neki a poharat.
Én csak hevesen bólogattam, mikor már kezdett beütni az első ital. A zene is hangosabb lett, később már sokkal többen voltunk. Ahogy kint ment le a nap, úgy özönlöttek be az új arcok.

A hideg kirázott, mikor a bárpultos megbökött, hogy csinált nekem egy új italt. Most valami koktélt kevert ki. Nem tudom mi volt, de az íze sokkal jobb volt mint az előző. Azután még kevert nekem 3 vagy 4 italt, de már nem emlékszem. Csak arra, hogy már leizzadva, beálltam táncolni. Csak úgy ugráltam már a vége felé, azt sem tudtam merre van a fejem. Már kint sötét volt, mikor a bárpultos kevert nekem még egy italt. Arra nem is emlékszem, hogy mennyit fizettem azon a napon piára.

Mikor az utolsó adag is lement, már nem láttam normálisan. Teljesen kikészültem a sok tánctól. A ruha majd lerohadt rólam, és a cipőm is totál kényelmetlen volt. De nagyon éreztem a ritmust. A ritmust...
Ekkor a hányinger jött rám. A mosdóba rohantam, vagyis próbáltam, mert alig láttam már a lábam elé. A cipőmet levettem, a hajamat meg felfogtam. Nem álltam már a lábamon. A ruhámat is lehánytam ráadásul. A világomat nem tudtam. Azt sem tudtam merre áll a fejem...