Srác, akit összetörtem

Tizennegyedik fejezet

Briell West

02. 10.

Nem lepődtem meg azon, hogy a repülőtéren egy jó páran megállították Landot és képet kértek tőle. Az egészben csak az volt fura, hogy baseball sapkában és napszemüvegben volt, hogy elkerülje a feltünést, még sem igazán sikerült. Az én fejemre is nyomott egy fehér baseball sapkát, amiben elég nyomorultul éreztem magam, de ezt inkább magamban tartottam. A repülőn az első osztályra mentünk, ahol kettesével voltak az ülések, és leginkább a kabin féléhez tudtam volna hasonlítani, mivel minden kettes rész elvolt különítve. Egy ablakhoz lévőbe kerültünk, és én ültem belülre, aminek nagyon örültem, mivel szerettem volna kilátást nyerni majd a felhőkre. Persze elég nagy valószínűséggel, félúton befog majd sötétedni.

- Nem vagy éhes? -kérdezte Lando, ahogy elhelyezkedtünk.

- Még nem -ingattam a fejem, de ez félig hazugság volt, csak szimplán nem akartam már is enni, miközben még felsem szálltunk.

- Egyébként, csak három óra az út, szóval gyorsan oda érünk -jegyezte meg, majd elővette a mobilját, és megnézett valamit rajta.

- Akkor még világos lesz mire oda érünk -állapítottam meg, de Lando már nem figyelt rám, így inkább az ablak felé fordultam. Fogalmam sem volt, hogy a Norris család miképpen fog fogadni, és rettegtem a balhétól, de úgy éreztem, hogy Landonnak szüksége van rám és én nem hagyhatom ismét cserben. Mellesleg tudtam, hogy ennyivel tartozok neki, nemcsak a múltban történtek miatt, hanem mert nála is laktam már egy jó ideje.

- Oliver kijön értünk -szólalt meg Lando, és hallottam ahogy elteszi a telefonját.

- Rendben, szóval tudják, hogy én is megyek? -néztem rá.

- Persze -biccentett, de nem tűnt túl őszintének.

Egy órával később, már a levegőben tartottunk Anglia felé, és ahogy közeledtünk, egyre jobban tartottam az egésztől. Tudtam, hogy Lando apukája beteg, így én háttérbe fogok szorulni, de mégis féltem. A gépen valamennyire csend uralkodott, maximum halk duruzsolás hallatszott egy-egy ülés felől. Lando pedig néma csendben volt, míg én olvastam. De egy idő után kotorászni kezdett, majd elővett valamit a táskájából, már csak azért sem akartam ránézni, hogy ne zökkenjek ki a történetből teljesen. De pár pillanattal később, fényképezőnek a kattogása ütötte meg a fülemet, és ekkor már felnéztem. Lando felém fordította a kamerát, és engem fényképezett.

- Most komolyan fotózol?

- Nem, fogalmam sincs miről beszélsz -vigyorgott, majd újabb képet lőtt el.

- Lando, ne már -takartam el az arcomat.

- Gyere -karolt át, és magához húzott, így a vállára került a fejem, majd felénk fordította a fényképezőt és egy közös képet lőtt rólunk. Felnéztem rá, miközben ismét fényképezett egyet, ezután rám terelődött a figyelme és lenézett rám, vagyis pontosabban az ajkaimra fókuszált. Pillanatokkal később oda hajolt majd megcsókolt, de semmi szégyenlőség nélkül támadt le a csókjával, ami elképesztően intenzívre sikeredett, és mindketten elfelejtkeztünk róla, hogy a repülőn vagyunk. Az ülésemből átkerültem az ő ölébe, a keze a felsőm alatt felfedező útra indult, miközben én az övéhez nyúltam. Annyira ismerős volt minden érintése, mégis sokkal férfiasabb mozdulatokkal ért hozzám. Úgy éreztem jól döntöttem amiért szoknyát húztam fel, mert sokkal könnyebb volt Landonak hozzám jutnia.

- Kérlek, engedd meg -suttogta a fülembe, miközben az alsóneműmet félre húzta.

- Elnézést kérek a zavarásért, de megkérném önöket, hogy később folytassák bármit is csinálnak éppen -az ismeretlen hang egyszerre zökkentett ki, és ijesztett meg, így azonnal Lando karjára tettem a kezem és leállítottam. Rohadt kínosan éreztem magam, miközben Lando elnevette magát.

- Sosem égettem le még ennyire magam -sziszegtem, és visszaültem a helyemre.

- Mire leszállunk el is felejtik -legyintette kuncogva, én pedig elvörösödve az ablak felé fordultam, és a szoknyámat igazgattam.

- De én nem fogom -motyogtam.

- Nyugi, én se -a hangjában vágyat éreztem, ami meg is nyugtatott, de közben a szívem majd kiugrott a helyéről.

Két órával később megérkeztünk Angliába, és ahogy kiléptünk a repülőtérről azonnal megcsapott a hűvös levegő, és most már bántam, hogy a szoknya mellett döntöttem. Mégis mit is gondoltam? Mikor Angliába szinte mindig hideg van.

- Ott van Oliver -mutatott egy fekete Mercedes terepjáróra, ami oldalazva állt a szegély mellett.

- Ő tudja? -állítottam meg Landot, ahogy elindult az autó felé.

- Mit?

- Hát, hogy mi... Szóval érted -sóhajtottam, mert fogalmam sem volt, hogy most mik is vagyunk mi egymásnak. Hiszen kapcsolatban még nem voltunk, de ha úgy vesszük barátok sem nagyon.

- Nem, de nyugi, minden oké lesz -nézett rám bíztatóan, de nem éreztem magam jobban.

Elindultunk az autó felé, és ahogy Oliver megpillantott minket, kiszállt az autóból és közben felnyitotta a csomagtartót.

- Sziasztok! -köszönt, de látszott rajta, hogy meglepődött a jelenlétemen.

- Hali -köszöntem zavartan, és közben Landoval tesósan köszöntötték egymást, aki betette a holmijainkat hátra.

- Hogy van apu? -kérdezte Lando, miközben Oliver lecsukta a hátsó ajtót.

- A vérnyomása már jobb és anyu beszélt is már vele, jobban van, ha úgy vesszük -mondta, miközben Lando egész teste megfeszült és tudtam, hogy eszébe jutott a velem kapcsolatos titok. Tisztában voltam vele, hogy Lando nagyon szerette volna tudatni a szüleivel, hogy mindenről tud, de nem hiszem, hogy a megfelelő alkalom lett volna kiteregetni mindent.

- Hogy vagy Briell? -nézett rám Oliver, és közben a hátsó ajtóhoz léptem.

- Megvagyok -válaszoltam.

- Örülök, hogy látlak -jegyezte meg, és Landora nézett vigyorogva, aki úgy tűnt végre zavarba jött.

Instagram: dkamilla_iroioldal

TikTok: dkamilla