Srác, akit összetörtem

Tizenharmadik fejezet

Lando Norris

02. 10.

A remény úgy élt bennem ahogy még soha. Úgy éreztem mintha már nem létezne olyan opció, hogy én és Briell nem leszünk együtt. Hittem abban, hogy mostantól minden más lesz. De már kora reggel tudtam, hogy a számításaim nagyon rosszak. Interjúra kellett mennem nyolcra, így körülbelül egyszerre léptünk a konyhába. Szerettem volna, ha velem alszik, de nem akartam túl gyors lépéseket tenni. Mellesleg ismertem már annyira, hogy könnyen betud pánikolni, így eldöntöttem, hogy míg ő nem akarja, addig haver üzemmódban fogok működni. A végén úgy is velem lesz.

- Jó reggelt -köszöntem, és nyomtam egy kávét magamnak, míg ő egy papírhalmazt nyomott bele a rózsaszín mappájába.

- Szia -köszönt, de teljesen a mappa tartalmára koncentrált.

- Elvigyelek?

- Nem kell, Chris jön értem -felelte, mire az ütő megállt bennem. Nyugi Lando, nem lehetsz nyilvánosan féltékeny elég, ha belülről megesz a fene.

- Igen? -fordultam felé mosolyogva, mintha örülnék a hírnek pedig tuti ez is furán jött ki.

- Igen -biccentett, majd rám nézett.

- Csak egy barát -felelte, mintha nem tudnám, hogy tegnap vele randizott volna.

- Ja, tudom -dőltem a pultnak, és belekortyoltam a forró kávéba, ami leégette a nyelvem.

- Te mióta szereted a kávét?

- Mióta csak barátok vagyunk Billyvel -böktem a kapszulás kávé felé.

- Amúgy ez capuccino -tettem hozzá.

- Lando, kérlek ne kötözködj -sóhajtotta, majd elindult az előszobába.

- Tudod, hogy nehéz nem kötözködnöm -tettem le a csészét, majd elindultam utána.

- Időt adunk ennek, nem? -mutatott közénk, és igaza volt, de akkor sem szeretném, ha ez a Chris gyerek a közelébe maradna. Még a neve is szar.

- Ja.

Briell gyönyörű félmosollyal biccentett felém, majd felvette a cipőjét, a kabátját és kilépett a lakásból. Semmilyen módon nem köszönt el, csak szóban, ami miatt sértve éreztem magam, de nekem is összekellett magam szednem, hogy az interjúra odaérjek. Egy férfi magazinnak lesz, ami csak Monacoban jelenik meg, így túlságosan nem érdekelt, de a kötelességeimnek eleget kellett tennem. Úriember módjára kiöltöztem, egy öltöny nadrág szerűséget vettem fel, és egy kék belebújos pulóvert. Elindultam az interjúra, és éppen kiértem a McLarenhez, amikor a telefonom megrezzent és anya neve jelent meg a kijelzőn. Rögtön kinyomtam. Úgy éreztem, hogy képtelen lennék úgy beszélni vele vagy apámmal, hogy ne mondjam el nekik, hogy mindenről tudok. És kurva dühös vagyok rájuk. Ahogy beszálltam az autóba, azonnal újabb hívást kaptam anyától és ismét kinyomtam. De ezt követően már Cisca hívott. Úgy döntöttem végül, hogy neki felveszem, de csak azért, mert ez a sok hívás már ijesztő volt.

- Mondjad -szóltam a telefonba unottan.

- Apa kórházba került, gyere haza! -szipogta, és egyszerűen nem tudtam felfogni, amit mondott.

- Hogy mi van?

- Apa reggel rosszul lett, és haza kell jönnöd! Anya teljesen szét esett.

- De mégis mi baja van?

- Nem tudják, de nagyon rossz állapotba vitték be! -szipogta Cisca, és halálra rémísztett.

- Délután indulok -mondtam, majd kinyomtam a hívást.

Már képtelenség lett volna hamarabb elindulni, mellesleg ezt az interjút sem tudtam lemondani. Viszont kapásból foglaltam két jegyet, a két órakor induló járatra.

Egy hatalmas épületben fogadtak, ahol egy vöröshajú nő jött elém és kiderült, hogy ő is fog tőlem pár dolgot kérdezni. Egy fehér falú szobába mentünk be, ahol egy-egy fotel volt elhelyezve, és persze egymással szembe. Középen pedig egy asztal, ahol a diktafon volt.

- Rendben, felteszek pár kérdést, és mindenre úgy válaszolj ahogy csak akarsz -mondta a nő, és leültünk egymással szemben.

- Kezdhetjük -biccentettem. Körülbelül negyvenöt percig beszélgettünk. A nő persze a magánéletembe is vájkálni akart, de nem túl sokat tudott kihúzni belőlem. Miután kiszabadultam az épületből, azonnal Briellért indultam. A campushoz érve írtam neki egy üzenetet, hogy kint várom. Eszemben sem volt nélküle menni, és tudatni akartam a családommal, hogy ő a részem. Az autónak dőlve vártam, hogy megjelenjen a parkolóba és amikor ez megtörtént, úgy tűnt eléggé bosszús.

- Még lenne két órám -közölte ahogy hozzám ért.

- Angliába megyünk, szóval szállj be -löktem el magam az autótól.

- Mi? Megyünk? Miért? -értetlenkedett.

- Kettőkor indul a gépünk, szóval szállj be mert még összekell csomagolnunk -sóhajtottam.

- Oké, de miért megyünk oda? -kérdezte, és az autó mellé lépett amiért úgy éreztem, hogy fél sikerrel jártam.

- Apám rosszul lett, haza hívtak -feleltem, ahogy beszálltunk az autóba.

- És azt akarod, hogy veled menjek? Komolyan azt gondolod, hogy ez jó ötlet?

- Nem érdekel mit gondolnak, de nekem szükségem van arra, hogy velem gyere -néztem rá őszinte tekintettel.

- Rendben -bólintott, és megsimogatta a karomat, ami igazán jól esett tőle. Amint visszaértünk a lakásomba, Briell a szobájába ment, és én is így tettem pár perccel később, majd egy fekete bőröndbe bele dobáltam a holmijaimat, amire szükségem lehet. Mire végeztem, addigra Briell is és a konyhában várt.

- Amúgy, hogy-hogy foglaltál jegyet? Azt hittem te, mint a ''nagy menő'' magángéppel jársz -jegyezte meg, és jogos is volt az értetlenkedése, de egyszerű válaszom volt.

- Ezt most könnyebb volt elintézni, mellesleg első osztály, szóval nem sok különbség lesz -vontam vállat.

Instagram: dkamilla_iroioldal

TikTok: dkamilla