MÚZSA

NEGYEDIK FEJEZET

Éhségemet jelezve zavarja meg az egyoldalú párbeszédet az embernagyságú cintányéron hallatott gongot visszhangzó gyomrom. Elhúzom a számat, mert a szűkös költségvetés nem túl változatos étrendet enged meg nekem. A nagyjából öt ételből álló repertoár összetevői után kutatok.

― Ennyire azért ne tolongjatok ― motyogom leverten a kosárban árválkodó vöröshagymának, amit a pultra teszek, két krumplit és pár gerezd fokhagymát felmarkolva. A hűtőben van elfekvőben egy kevés bacon meg tejszín is, amivel ízesebbé tehetem a fogást. ― Alighanem ma este is leves lesz a menü.

Kiskoromban számtalanszor strázsáltam anyám szoknyája mellett, ámulva merengve a kezei alatt történő varázslaton. Sosem dolgozott hangzatos összetevőkkel, egzotikus fűszerekkel, mégis minden alkalommal finomságokat szervírozott a gyertyafényes asztalon. Éveken keresztül próbáltam megfejteni a titkos hozzávalót, amitől életre keltek az ételei, amitől a tálalás művészetén keresztül illusztrált történeteket mesélt el. Nem sokkal a halála előtt elárulta: A főzés szeretete kulcs. Szerencsére, ha alapanyagokban nem is bővelkedem, ez az elengedhetetlen fűszer kifogyhatatlanul lapul a zsebemben, ezért könnyedén feltalálom magam a pénztárcabarát recepteket illetően is. Most is így teszek; hagymalevest készítek ropogós szalonnával, betétként sült céklával.

Néma társaságom csillogó fonalon ereszkedik a hámozás során keletkezett hulladékra. Megmosolyogtat a jelenet, mert Fifi egyik kedvenc meséjét, a L'ecsó-t juttatja eszembe a kis kukta, aki üzenetet ad át jelenlétével. Igaz, nem rángatja a hajamat és sokkal inkább pók, mintsem patkány, mégis alkotásra sarkall a helyes irány megmutatásával.

Minimális folyadékban megfőzöm a különböző árnyalatokra csoportosított héjakat, ezzel természetes ― nem mellesleg jóval olcsóbb ― vízfestéket kreálva. A korgó hasamat félreteszem, mert nagyobb lángon ég bennem a vizuális megjelenítés iránt ébredő vágy, mint a táplálkozásra való szükség. Precíz mozdulattal vezetem az ecsetet a papírlapon, ami úgy szívja magába a zöldségtől színezett vizet, mint a Roosevelt tudásra szomjas gyermekei a zenémet.

A vöröshagyma borostyán tónust izzad ki magából, ezzel egy, a papírt átlósan keresztező alkart festek, amely csettintő kézfejben végződik. Kontúrt és árnyékokat a krumpi héjából kinyert koszos barna segítségével húzom meg, míg a csukló vonalában keresztben véraláfutás szerűen bimbózó lila foltokat biggyesztek a cékla ciklámen levével.

Távolabbról szemlélem a képet, mert így befogadói szemmel vizsgálhatom a víziómat. A flört ambivalens jelenségét kívántam megjeleníteni ― könnyed, mint egy csettintés, ugyanakkor magához láncol a szenvedély, sérüléseket ejtve. Egyszerre tűnik minden egyszerűnek és bonyolultnak, lehetségesnek és teljesíthetetlennek. A szerelem kettősségek sorozata. Az élet kettősségek sorozata: Egyik pillanatban még édesanyád kezei alatt tanulod a karácsonyi pulyka elkészítését, a másikban meg feketébe öltözött rokonokkal veszel tőle végső búcsút. Igyekszel megbirkózni a gyásszal és a megtört apáddal ― már amennyire ez lehetséges egy kilenc éves gyermek számára ―, mialatt ő már boldogan meg is találta a pótlékot a számodra helyettesíthetetlen személyre. Megnyugvást jelent a számodra, hogy legalább nem egy idegent igyekszik beleerőltetni a családod kirakósába, hiszen az anyukád húgáról van szó, azonban ez csak addig tart, amíg a hold nem érinti az eget, mert az éj leple alatt csattan csak igazán az öve. A következő pillanatban pedig egyedül találja magát a tizenhat esztendős kamasz egy garzonban, mert az apja hazugnak nevezte az új anyja ellen felhozott vádakban.

Egyszer fent, másszor lent ― számomra ezt jelenti a spontán ihletett festmény, amiről már csak egy dolog hiányzik: a gránátalmás tetoválás. Az Ő gránátalmás tetoválása.

━━━━━━━ ♛˖࣪ ☽˚♚ ָ࣪ ━━━━━━━

MORGAN FREEMAN
―――――――――――

Egy újabb befejezett mű, amivel ugyanaz az elégedetlen, hamiskás mosoly nézett szembe. Természetesen ez a kép is a többi között kötött ki ― A tulipános láda mélyén, minden kíváncsi szempártól távol. Annak a kincsesládának nem a hálószobában volna a helye, hanem a Louvre igazgatójánál, mert ezek a művek kiállításra születtek. Nélkülük kevesebb az emberiség s ingatag lábon jár a kultúra.

Nyilván felmerül Önökben a kérdés, hogy miért porosodnak egymáson a festmények, kották. Hát engem illet az elkeserítő válasz hirdetése: Mert ennek a szerencsétlen kölyöknek senki sem ragadja meg a pracliját, hogy kirángassa a saját bizonytalanságából. Senki sem ismerte el az önkifejezési módját. Senki sem látja őt, mindenki csak nézi ezt a... hogy' is fogalmazzak... roncsot. Mert nem különb, mint a rozoga bicikli jéghideg váza ― a képletes görög tragédia. Végtére is, az ember nem áll másból, mint esőáztatta, rohadt szénából, amit a szívének kedves dolgokból foltozott zsákvászon fog össze. Különösen Alexander. Lelki sebeit gézként takarja a művészete, amiben ha közelebbről vizsgáljuk, személyének nyíltan őszinte leképzése rajzolódik ki. Mondhatni minden műve egy segélykiáltás ― ezért sem mutatja meg senkinek.

A leves langyos volt, amikor Alexander elhatározta magát és leült hozzá. A gyomra már minden reményét elvesztette, még a korgással is felhagyott, mert belenyugodott abba, hogy a test várhat, a lélek etetése az első. Mondanom sem kell, mennyire boldog volt, amikor a finomság célba ért. Aztán hogyan elkenődött, amikor a telefon csörögni kezdett és rövid párbeszédet követően Xander felmarkolta a kulcsát és eltekert egy lepasszolt költözéshez, amihez a heréjét vakargató Michael túl lusta volt. Jó, elismerem, nem bizonyosodott be, hogy a tévé előtt terpeszkedve, kezében sörös üveggel a nemi szervét birizgálja, de ez hozzá tartozik a rest anomália kezdőszetthez, akinek derogál sötétedés után cipelnia a bútorokat még akkor is, ha másfélszeres bért hoz a konyhára.

Alexander kezén feszültek az izmok, miközben a lapjára bontott könyvespolccal hóna alatt lecsorgott az öt emeletnyi lépcsőn. Izzadt homlokát fekete aláöltözetébe törölte, fáradt sóhaját elnyomta, miközben szeme elé képzelte az óriási plüss gorillát, amire gyűjt, amióta csak Fiona kinézett magának egy hasonlót a céllövöldében. Ennek a nyomorultnak még akkor is más jár az eszében, amikor a kemény munkával megkeresett pénze sorsán morfondírozik. Oh, te isten báránya, nem hallottad még a mondást, miszerint az önző emberek tovább élnek?!

Vízválasztóhoz érkeztünk: a körme piszkálása közben önmagát fényező háziasszony két földgömb méretű emlője közül varázsolta elő a pénzt és borravalót ajánlott további szolgáltatásokért. Alexander arca olyan vörössé pirult, mint a nő kötényén a paradicsomok. Udvarias akart maradni, de azt kívánta bárcsak megnyílna alatta a föld és zuhanhatna a sötét mélységbe. Hát a prostitúció még annál is sötétebb helyekre vezet. Ideje angolosan távozni, fiam. Nem válaszolt a belső hangként átfutó üzenetre. Ehelyett leült a lépcsőre, megpaskolta a helyet maga mellett és megkérdezte a szájkontúros hölgytől, hogy érzi magát. Mit gondol, miért tartana igényt egy fiatal férfi figyelmére, hogyan kaphatja meg magától azt a szeretetet, amit mástól vár el. A ritkuló műszempillákon könnycseppek ültek meg, mert Xander törődött vele, habár tudta, hogy soha többé nem látják egymást. A rögtönzött, határozottan testi-kapcsolat-mentes terápiáért pedig egyetlen zöldhasú dollárt sem kért, ám az idő neki is pénz ― aminek jócskán híján volt.