Marvel One Shot

Thor x Nemhiszemelhogymegintmitírtam

Nos, eme szösszenet... egy kihívás volt... de csak magam okolhatóm, hogy milyen jól esett meg írni.

Nem szokványos, nagyon fura, csak saját felelősségre... én szóltam  🤫

Thor unottan fordult a másik oldalára a nehéz és puha matracon mely a súlya alatt finoman süppedt be.

Ma töltötte be a 16-dik életévét, de ez mégsem keltett benne semmilyen érzelmet. Az ifjú herceg már egy ideje olyan dolgot érzett magában, amit annak előtte sosem... de talán erre nem is az érezte volt a legjobb szó, hiszen ha az ember nem érez semmit, akkor... akkor áh ettől csak megfájdult a kobakja. Mikor kezdődött eme állapot? Már felidézni sem ment olyan könnyen. Mikor testvére Loki új elfoglaltságot talált magának nélküle? Hiszen Hablaty és annak sárkányának az élete őt nem kötötte le úgy, mint fiatalabb testvérét.

Vagy mikor a barátai elkezdték hercegnek és nem Thornak látni?

Számit egyáltalán, hogy ez az egész mikor kezdődött? Hiszen ami számít az a vége, már ha valaha vége lesz.

***

Thor gondolatai akkor is errefelé jártak mikor már az ünnepi vacsora tartott a tiszteletére.

Az emberek tán magánynak neveznék a dolgot nem ürességnek, vagy lehet nincs is erre szavuk, amilyen buta egyszerű lények is ők.

-Thor!- apja hangja mintha mennydörgés lett volna a teremben, az ifjú herceg kérdően és -bár ezt tagadná-félve kapta rá tekintetét.

-A fiam!- ezt már mindenki másnak is címezte a teremben Odin. -Ma lett 16 esztendős- kezét drámaian emelte oldalra -16 esztendős koromban, egy olyan fegyverre találtam, mely aztán segített számtalan háborút megvívni, és meg is nyerni. Eme fegyverrel hoztam el a békét!- mindenki tapsolt... mondjuk mást nem is tehettek volna. -Így drága fiam, ezen a napon elhoztam neked a te hűséges társadat!-  egy kalácsot vett magához amit aztán elgondolkodva forgatott a kezében.

-Egy jó fegyvernek, egy társnak név is jár, de ezt már csak te adhatod neki. Senki fel nem emelheti, aki nem méltó rá, és a te erődre. Vezessen győztes csatába!- erre nem egy nem is száz, tán senki sem tudja mennyi pohár tört apró darabokra a földön hangos üdvrivalgás közepette. Thor tán nem is hallotta, mért is hallotta volna, a kezében tartott pörölyre tudott figyelni

***

A sötét szobában a szőkeség szemeire nem jött álom, még mindig nem adott nevet a pörölynek, pedig egész este mindenki ezt kérdezte tőle.

Milyen név illene egy ilyen csodálatos fegyverhez amelyet csak ő foghat meg?

Lassan óvatosan mászott ki az ágyból mintha félne bárki is meglátja vagy hallja őt.

A kalapács az asztalon hevert, pont ott ahol hagyta. Lassan vezette ujjait végig a bőrön mely a nyelet borította. A friss anyag furcsán bizsergette ujjai hegyét. A testén egy fura érzés járta át. Érzett már hasonlót, de ugyan ilyet még nem... mint mikor egy finom süteményt evett, csak sokkal intenzívebben érezte magában. A mellkasa hevesebben emelkedett majd süllyedt.

-Mjølnir... – hagyta el kiszáradt ajkait eme reszketeg sóhaj.