Egy magányos dal szól fülemben, ami elmondja hogyan él a szív üresen.
Magányosan élem e napokat, ennél semmit nem éreztem valónak.
Mond hát lélek te, hogy vagy?
Mikor minden elhalványul, elsorvad.
Semmi vesz körül csak a csend maga, Nézd hosszú út után, hogy érek haza.
A világ hangos zaja a szava vesz körül, s mégis e csend hossza mellett eltörpül,
De még mennyire nehéz és kínzó, vajon ez a világnak is ugyanígy jó?
Nem értem, nem tudom, csak tovább ballagok ezen az úton.
Hátha egyszer majd véget ér, akkor kedvesem mellettem lesz s él!
