Vegyész vagyok. Nem, nem szoktam robbantgatni és drogot sem gyártok otthon. Azért így is vannak izgi részei.
Az egyik kedvenc műveletem a titrálás. Lényegében van egy folyadékom, amibe teszek 2-3 cseppnyi másikat, majd szép lassan adagolok egy harmadikat, mindeközben változik a színe. Elég király.
Veszek egy poharat, beleöntöm az elsőt, cseppentem a másodikat, összekeverem. Készen állok. Elkezdem a harmadikat kis mennyiségekben beleereszteni. Az első pár percben nem történik semmi, csak vársz és adagolsz. Lassan. Aztán egyszer csak megjelenik középen, ahol belecseppen a lentibe a fenti, valami, de mire észbe kapok el is tűnik. A következő cseppnél újra megtörténik, de a pillanat töredéke alatt újra elnyomja a nagy folyadék. Jön egy újabb csepp, látom ahogy küzd az a kis izé, hogy életben maradjon. A folytatásban már sejtem, milyen szín vár a végén, elkezdeek izgulni - de jó, mindjárt megtörténik a varázslat. Egyre nagyobb folt jelenik meg, egyre szebb és önállóbb, egyre jobban igyekszik, egyre tovább bírja tartani magát. A művelet közben egyébként rázom a poharat, hogy jobban keveredjenek a különböző folyadékok. Egy-egy rázás hatására szétterül az új létforma, majd elillan. Növekszik minden cseppel, nem adja fel, ő akar nyerni. A következő csepp már egész sokáig bírja, majdnem elhiszem, hogy meg van, de legyűri az, aki előbb volt itt. Gyönyörű küzdelem ez, ahogy játszadoznak egymással, pörög-forog. Látni, ahogy hullámzanak egymásba fonódva, mint mikor a forró aszfalt felett látod a hő hullámait. Teljesen belefeledkezem. Na de aztán most. Ez az a csepp, ami már pont annyira erős, mint a nagy tömeg, életben marad. A kettejük színe tökéletesen keveredik. Se nem egyik, se nem másik. Aztán az utolsó csepp következik. Ő már felül kerekedik, átveszi az uralmat a nagyobb felett, diadalmasan szétterjed - meghódította a világot. Azt a kis világot, ami a pohárkán belül van. Meg van, ő nyert.
Én pedig folytatom a következő oldattal.
