15. kirándulás Mordorba - nem hangzik jól

189 18 5
                                    

Leanne

Talán csak az izgalomtól, vagy amúgy is, de az idő igencsak lassan telt. A lábaim leszakadtak szinte és mintha a távolság sem csökkent volna. Úgy sétáltam Steve és Dustin között, mint egy csiga, vagy egy rokkant. Mostanában nem éppen mondhattam magam kirobbanó formában, és a mostani séta igencsak megerőltetőnek bizonyult.

Bár gyönyörű helyeken sétáltunk, valahogy a környezet sem tudott kárpótolni a kimerültségért. Persze azért a tudat, hogy Steve-vel élhettem át ezt a remek pillanatot kicsit segített, ahogy az is, hogy egyébként a legjobb barátomat mentünk megmenteni.

Nagyon vártam az Eddie-vel való találkozást, ám féltem is tőle. Mi van, ha tényleg annyira ki lesz bukva, mint azt én gondolom? Csak mert van egy olyan sejtésem, hogy nem éppen örömtől kicsattanva fogom Őt meglátni - lehetőleg - hamarosan. Az aggodalmam egyébként minden bizonnyal jogosnak bizonyult, mert ha azt vesszük mégis csak újabb traumákon ment keresztül szegény, míg én próbáltam mindent beleadni abba, hogy a csapattal megleljük Vecnát. Nem hazudok, jó lett volna velemaradni, talán meg tudtam volna védeni. Ugyanakkor az, hogy jobban megismertem Steve-et örömmel töltött el.

Ahogy ott haladtam mögötte, Ő pedig óvatosan msgprobal

- Hidd el, rossz irányba megyünk - akadékoskodott Steve, miközben mindhárman Dustint követtük, aki az iránytűjével mutatta nekünk az irányt.

Nem értettem, miért gondolja Steve, hogy okosabb egy iránytűnél? Bármennyire is nagyra értékeltem a srácot, azért egy Einsteinnek nem mondhatnám szegényt. Persze vannak másféle iránykeresési módszerek, de valahony nehezen hittem el, hogy Steve ezeket ismeri, ráadásul jobban mint egy iránytű.

Mindenesetre én csak csendben sétáltam mellettük, közbe avatkozni pedig végképp nem szerettem volna.

- Arra van észak, a térképen is megnéztem - jelentette ki Dustin, mire Steve küldött felé egy gyilkos pillantást.

Steve megvonta a vállát és felzárkózva a kicsit előrehaladt Dustinhoz már ismét ontotta magából a magyarázatot.

- A Koponyakő egy népszerű randihely - jelentette be a semmiből Steve, én pedig pislogtam párat hiszen elég hihetetlen volt ez számomra.

Mégis milyen ember akar egy kissé koponya alakú sziklánál randizni? Mármint egy szociopatán kívül, mert csak belőlük nézném ki, hogy ez vonzza őket. Értem én, hogy eldugott és kettesben lehet lenni, de azért mégis csak morbid.

- Azta - bukott ki belőlem egy cinikus kacajt követően. - Ki akarná egyébként is egy koponyánál csinálni?

Steve elégedett mosollyal tárta szét a karjait és fordult felém, ám Dustin félbeszakította egy igencsak zavarodott arckifejezéssel és kérdéssel.

- Csinálni? - szólalt meg hirtelen, felpillantva egy percre az iránytű bűvöletéből. Mentálisan nagyon is pofon vágtam magam, amiért az előbb kiejtettem a kommentet a számon. - Mégis mit? - folytatta a kérdezősködést, én pedig éreztem, ahogy a forróság végig kúszik az arcomon.

A kérdéstől bizonyára vorosebb lett a fejem és úgy festettem, mint aki hihetetlen módon, mindjárt stroke-ot kap. Nem is csodálom hát, hogy amikor találkozott a tekintetünk a szintén teljesen kínosan feszengő Steve-ével, csak pár pillantást váltottunk és mindketten a másik felé küldünk amolyan "ezt te oldod meg" nézést.

Mondanom sem kell, igazából végül Steve-nek jutott a hálás feladat. Bár Ő ezt is elég sajátosan intézte. Dustin időközben már le is akadt a témáról, szóval szerintem az se érdekelte volna, ha elsiklunk a dolog felett. A Harrington - fiú is ezzel próbálta elkanyarítani a lényegre a témát.

Safe place - steve harrington ff.  Where stories live. Discover now