~4~

213 17 2
                                    

- Hogy mi? - kelt ki magából felháborodva Catherine. - Claire, van pár szabály, amiről beszéltünk. Az első, és egyben legfontosabb ezek közül, hogy egyikünk sem kezd el baráti viszonyból kicsit többet kiépíteni Tommal! - próbálta magát lenyugtatni. Nem jött össze.
- Tudom, felfogtam. - biccentettem felé.
- A tetteid nem épp erről árulkodnak. - vonta fel Catherine a szemöldökét.
- Én nem követtem el semmiféle ,,tetteket"! - védtem meg magam. - Tom kezdte. - folytattam, ezt a mondatot viszont magam sem gondoltam komolyan.
- Claire... - sóhajtotta mélyen. - Ennél gyerekesebb mondat még az életben nem hagyta el a szádat. Mindketten tudjuk, hogy ha annyira ellenedre lett volna a dolog, bármikor félbeszakíthattad volna. Mit fogsz mondani Amelia-nak? - kérdezte.
- Ostobaság lenne neki bármit is mondani, nem gondolod? - kérdeztem ezzúttal én.
- És akkor mégis mit akarsz tenni? Még egy éven át folytatod a titkos viszonyodat Tommal?

Válaszként csak elhúztam a számat. Pontosan ez volt a tervem.
- Ezt nem gondolhatod komolyan. Amelia mellett? - nézett rám elkerekedett szemekkel, idegesen beletúrva világosbarna hajába.
- Van más választásom? - kérdeztem széttárt karokkal. Ha ép testtel, Tom mellett terveztem végigvinni az egész évet, nem volt. Márpedig én ezt terveztem.
- Hogyne, mindig van más választásod! - fakadt ki. - Vess véget ennek, és maradjon minden a normál kerékvágásban!
- Nem tehetem...
- Miért nem? - kérdezte. - Rajtad áll, vagy bukik az egész.
- Azt hiszem, tudatomon kívül már évekkel ezelőtt beleszerettem... - néztem rá könnyes szemekkel. - Pontosan miért is ellenzed ennyire ezt a kapcsolatot? - kérdeztem gyanakvóan.
- Most viccelsz?! Hónapok óta próbálom eltussolni Amelia előtt az eddig ártatlan kis ,,ügyeidet" , most viszont ezek az ügyek hatalmas, megkérdőjelezhető tettekké nőtték ki magukat. Ráadásul Tomnak ott van Amelia, nem veheted el tőle ilyen aljas módon.
- Ugyan, Amelia egy szempillantás alatt megtenné ugyanezt velem szemben. - legyintettem. - Ugyanakkor én próbáltam meggyőzni Tomot. Egyre csak azt hajtogattam, hogy nem helyes amit csinálunk, megpróbáltam tiltakozni... De teljesen elvette az eszem.
- Claire, azt hiszem, érezheted általam, és magadban legbelül is, hogy ez a kapcsolat óriási kockázatokkal, és rizikóval járna. Nem támogatom, és sohasem fogom, de ha te ezt akarod, akkor én továbbra is falként fogok Amelia elé állni, hogy ne lásson be a színfalak mögé. - mondta, mire nekem hatalmas kő esett le a szívemről.
- Köszönöm. - öleltem át Catherine-t hálásan.
- Azonban, kérlek ti is legyetek körültekintőek. Van, hogy még az én falam sem működik teljes erőbedobással. - mosolyodott el.
- Úgy lesz. - mosolyodtam el én is. - Menjünk reggelizni! - jutott hirtelen eszembe, hogy nagyjából 15 órája egy falatot sem ettem.

A Nagyteremben huppantunk le egymással szemben, és magunk elé vettük a választott ételeinket, ami az én esetemben egy jókora adag gyümölcssaláta volt.
- És, minden körülménytől eltekintve, megbántad? - kérdezte váratlanul. Teljesen megértettem a kérdést, elvégre egy gyerekkori barátomról volt szó. A legrégebbi barátomról.
- Egy percét sem. - ráztam meg a fejem.
- Hát, reméljük ez így is marad. - mosolyodott el gondoskodóan. Ekkor hirtelen Amelia huppant le Catherine mellé, aki próbálva titkolni kifejezhetetlen undorát rögtön arrébb húzódott. Régebben remekül kijöttünk Amelia-val, azonban az elmúlt időben alaposan felnyitotta szemeinket.
- Sziasztok! - köszöntött minket vidáman, mintha az életében minden a legnagyobb rendben volna. Minden akaratom ellenére sem bírtam a szemébe nézni. Többé már nem.
- Szia. - köszöntünk vissza, az életkedvünk viszont jócskán lecsökkent.
- Hogy aludtatok? - kérdezte, maga elé véve egy bögrét, amelybe tejet kezdett önteni.

Ha te azt tudnád... Életem legjobb alvása volt, amely minőségét valószínűleg az fokozta, hogy az állítólag hűséges barátod mellkasa szolgált párnámul...

- Kellemesen. - biccentett felé szűkszavúan Catherine, azonban felém küldött egy rosszalló pillantást.
- Örülök. - mosolyodott el Amelia. - Nekem borzalmas éjszakám volt, egész éjjel Tomon járt az eszem. Tudjátok, késő este átmentem a szobájába, mivel korábban kissé összekaptunk, de sehol sem találtam, még üzenetet sem hagyott, ahogy korábban mindig szokta. - panaszkodott, mire én kishíján megfulladtam egy félrenyelt gyümölcsdarabtól. Köhögve nyúltam egy pohár víz után, amely torkomra érve rögtön enyhítette a fuldoklást.
- Mi történt, Claire? - kérdezte Amelia gyanakvóan.
- Mint látod, semmi. - adtam érdekes választ a kérdésére.

Ekkor hirtelen egy semmivel sem összetéveszthető, bizonyos levendula illat csapta meg az orrom, amely csak egyetlen személyhez volt köthető.
Tom huppant le a jobb oldalamon, vészesen közel hozzám. Csodálom, hogy Amelia nem húzott fel közénk azonnal egy falat.
- Jó reggelt. - biccentett felénk szűkszavúan, és töltött magának egy pohár vizet.
- Jó reggelt. - köszöntünk vissza neki mindhárman egyszerre.
Ekkor kipattantak a szemeim, és minden álmosság rögtön felszívódott bennem. Tom keze gyengéden hozzáért a combomhoz, majd egyre lejjebb csúsztatva egyre erősebbé vált az érintése. Nem is értettem, hogy mer bevállalni ilyesmit, úgy, hogy Amelia 1 méterre ül tőlünk... Mindenesetre nem ellenkeztem.

Keze egyre feljebb vándorolva súrolta belül szikrázó bőröm, majd kezem után kutatva egy határozott mozdulattal megragadva azt összekulcsolta kezeinket. Catherine, tudván minden részletünkről, ezt akaratlanul is kiszúrta, és elkerekedett szemekkel próbált némán Amelia felé biccenteni.

- Mi folyik itt? - kérdezte Amelia furcsán méregetve minket.
- Semmi. - vágtam rá azonnal, talán túl hamar is. - Vagyis... - próbáltam menteni a helyzetet. - Mire gondolsz? - varázsoltam magamra egy erőltetett mosolyt.
- Ma mindenki olyan furán viselkedik.
- Én nem vettem észre semmit. - vont vállat Catherine, kihúzva ezzel minket a csávából.
- Tom, hol a fenében voltál tegnap éjjel? - jutott hirtelen Amelia eszébe.
- Ameddig nem csinálok semmi olyat, ami részedről megkérdőjelezhető lenne, nem hiszem hogy bármi közöd is lenne hozzá. - rázta le őt Tom egyetlen mondattal. A zárkózottsága mindig is hasznára vált.
- Mi lenne megkérdőjelezhetőbb annál, hogy egész éjjelre eltűnsz, kitudja hová? - kiabálta Amelia felháborodva.
- Bármi más. - üvöltötte Tom higgadtan, majd szó nélkül felpattant a helyéről, és sietősen a kijárat felé igyekezett. Körbenéztem, a teremben lévő szempárok közül viszont mindegyik minket bámult. Gondolkodás nélkül felpattantam én is, és Tom után siettem.
- Ezaz, vígasztald csak meg, úgyis rád vágyik annyira! - üvöltötte fájdalmasan mögöttem Amelia, én azonban nem foglalkoztam vele. Volt fontosabb dolgom is, vele lerendezni ezt a dolgot ráért később is.

Kiérve a hatalmas tömegből körbenéztem, Tomot azonban sehol sem láttam. Fekete haja után kutattam mindenhol, míg egyszercsak megpillantottam a folyosó végén. Épp befordult a sarkon, és a férfimosdó felé vette az irányt. Rohanva loholtam utána, minden lépéssel egyre közelebb érve hozzá. A mosdó ajtaján belépve pont az orrom előtt csukódott be az ajtó, azonban ez nem tántoríthatott el a tervemtől. Egy mély levegőt véve lenyomtam a kilincset, és beléptem a helyiségbe. Tom a mosdókagylók felett támaszkodva vizslatta magát a tükörben, és hangosan zihálva próbálta lenyugtatni magát. Mögé lépve gyengéden végigsimítottam a hátán, mire azonnal felém fordult, és derekam után kapott. Erősen magához húzva préselte össze ajkainkat, és egy mozdulattal fordított meg, a mögöttem elhelyezkedő pultra ültetve ezzel. Kezeit szorosan derekam köré fonta, és homlokomnak döntve az övét éreztem forró leheletét a bőrömön.
- Nekem te kellesz egyedül. Nem Amelia, nem Catherine, sem senki más. Csakis te. - suttogta, majd apró csókokat kezdett hinteni a nyakamra.

Talán örökké - Tom Denem ff.Where stories live. Discover now