Pimpin

2. A frász megette az estét

- Végre. - szakította meg a szippantását, én meg próbáltam kikerülni a felém irányított koromgombolyagot. - Szevasz ember! - nyújtotta a kezét, és amint elfordult magamba töröltem, de még így is dohányszagú lett a bőröm. - A többiek már bent vannak. Jill is itt van. - kacsintott rám, ami a szemében egyet jelentett azzal, hogy mineképp érdemes lenne rástartolnom a szőke ciklonra, aki lassan két éve gyarapította a társaságot. Annak ellenére, hogy Jill megnyerő külsővel rendelkezett, a fejében és a humorában nem találtam semmi kedvezőt. Négy évvel volt fiatalabb tőlem és ezt gyakran meg is éreztem. 

- Eis! - köszöntek egyszerre. A sarokban foglaltam helyet, távol a tömegtől és a pulttól. A zajok kezdtek idegesíteni, a vihorászásoktól a falra másztam volna és a félhomálytól azonnal elálmosodtam. A söröm egy negyedénél tartottam. A hab lekerült róla, a gyomromba vándorolt és olyan lassúsággal kortyolgattam, hogy egy lomha lajhár is megirigyelte volna a mozdulataimat. Jill arca pityókássá változott - nem csodálom, hiszen három felespohár már elhelyezkedett előtte; - Jon hangja még harsogóbb lett és a másik három srác is bőven benne volt már a "felöntök a garatra" kategóriában. 

- Haver! Cserkészd már be. - csapott vállon erőteljenes Jon és minden kétséget kizárólag Jillre értette a célzást.

- Nem az esetem. - karcolgattam köröket az asztal tetején. 

- Nem az eseted? Tök jó csaj. - horkantott és még jobban éreztem, hogy Jill hozzá való lenne, nem pedig hozzám. 

- Akkor szedd fel te. Nekem nem jön be. Téma lezárva. Akármennyire is tolja elém magát, nem fogok ráhajtani. Nem az esetem! - az utolsó mondatot szerencsétlen Jill is meghallotta, nekem meg égni kezdett az arcom. Velem szemben ült és egyszerre olvastam ki szomorúságot, meg dühöt a szeméből. Tökéletes mása volt egy felbosszantott tinédzsernek.

- Hozunk még egy kört. - ketten maradtunk.

- Jill. Ne haragudj. - beleharaptam az ajkaimba. Fogalmam sem volt, hogy mit mondhatnék, amivel nem rontok tovább a helyzetemen, de hazudni sem akartam, bátorítani meg végképp nem. - Nem akartalak megbántani. - zöld szemeit rám vetítette és pislogni kezdett elég gyorsan. Ha mosolygott is volna, akár csábos arcot is el tudtam volna képzelni neki, de csak reménykedtem, hogy az ital okozza a folyamatot. - Nagyon szép nő vagy. Bármelyik pasi kapna utánad. - csillogni kezdett a szeme. Franc. Mit csináltam rosszul?! Lettem volna inkább tahó. Na nem. Azt azért nem. - De én nem úgy tekintek rád. - reagáltam a történtekre. - Nem illünk össze, gyors menetet nem keresek és átvágni meg nem foglak. - A kezemet a combomra tettem és piciket csípkedni kezdtem a húsomba. 

- Oké. Nem baj! - enyhe somolygást erőltetett magára és megbocsátásként tudatosítottam azt a kósza mosolyt. Pár perc néma csend után a többiek még mindig az italokra vártak, de kénytelenek voltunk megtörni a némaságot. - Szép lett az orrod. - fintorgott. - Most már. 

- Kösz. Nem lesz olyan, mint újkorában, de legalább nem görbült el. - méláztam. 

Felhörpintettem a maradék söröm, elugrottam a slozira és az ajtó felé vettem az irányt. De a lábam nem mozdult tovább, megálljt parancsolt egy hatalmas kéz, ami mélyen mart a hátamba. 

- Hova hova? - kajánul vigyorgott rám Jon. A foga kissé sárgás volt, de még így is sok bigét vitt haza - mert a nők igényei pasi hiányban lejebb adódtak, így a sárga fogat kiütötte a kocka has és dús hajkorona. 

- Haza. Megittam a söröm. - próbáltam tovább menni, de csak nem eresztett. Talán túl sokat nézte a természetcsatornát, mert boként fogott körbe. Ha sikamlósabb lett volna a bőre, akkor eladhattam volna egy állatkerbe, mint emberi-Boa constrictor.