𝙼𝚒 𝚟𝚊𝚗 𝚔𝚘̈𝚣𝚝𝚞̈𝚗𝚔? ▹ Harry Potter

79. | Godric's Hollow és Bathilda

—Nem...

—Várjatok- szólaltam meg, majd közelebb hajoltam a könyvhöz. —Nem egy ilyen alakú valamit viselt a nyakában Luna apja?

—Én is erre gondoltam!

—Akkor ez Grindelwald jele- mondta Harry.

Hermionénak leesett az álla.

—Tessék?

—Krum mondta...

Azzal Harry elmesélte Hermionénak a történetet, amit Viktor Krumtól hallottunk az esküvőn. A lány elképedve hallgatta.

—Figyeljetek, lányok- szólt hirtelen Harry.

—Igen?

—Gondolkodtam, és... szeretnék elmenni Godric's Hollow-ba.

—Jó- feleltem. —Menjünk.

—Értettétek, amit mondtam?

—Persze- felelte Hermione. —El akarsz menni Godric's Hollow-ba. Én is egyetértek, szerintem is ott a helyünk. Minél többet gondolkodom rajta, annál valószínűbbnek tartom, hogy ott van.

—Öhm... mármint mi?

—Hát a kard! Dumbledore-ban biztos felmerült, hogy el akarsz majd menni oda, és mivel Godric's Hollow Griffendél Godrik szülőhelye...

~~~

A sötétség leple alatt szándékoztunk a faluba hoppanálni, ezért csak késő délután itták meg a Százfűlé-főzetet. Attól Harry egy középkorú, kopaszodó férfinak, én az illető mugli alacsony és jellegtelen külsejű feleségének a mása lettem. Hermione pedig egy hozzám hasonló mugli nő másává vedlett. Bepakoltuk minden holminkat a gyöngyhímzett táskába (a horcrux kivételével, mert azt Harry a nyakában viselte), az én begombolt kabátom egyik belső zsebébe került. Ezután Harry ránk borította a láthatatlanná tévő köpenyt, és késlekedés nélkül belevetették magukat a fullasztó sötétségbe.

Kinyitottam a szemem, és egy behavazott úton álltunk kéz a kézben. A fejünk fölött a sötétkék égen már pislákoltak az első csillagok. A keskeny utat mindkét oldalon falusi házak sora szegélyezte. Az ablakokon karácsonyi lámpafüzérek világítottak. Rövid sétányira tőlünk, ott, ahol a falu központja lehetett, utcalámpák aranyló fénye hullott a házakra.

—Ez a vacak hó!- suttogta Hermione a köpeny alatt. —Miért nem gondoltunk a hóra?! Hiába minden óvintézkedés, ha a lábnyomaink elárulnak minket! Muszáj eltüntetnünk őket. Ti menjetek elől, én majd csinálom...

—Vegyük le a köpenyt- indítványoztam, majd Hermione riadalmát látva hozzátettem: —Felismerhetetlenek vagyunk, és nem is néz minket senki.

Levetették a köpenyt, Harry a kabátja alá dugta, s ettől kezdve minden figyelmüket a falunak szentelhették. Végül a szűk utca, amin haladtak, elkanyarodott balra, és feltűnt a szemük előtt egy kis tér, a falu főtere.

A tér közepén, egy szélfútta karácsonyfa szomszédságában, színes lámpafüzérek között háborús emlékműnek tűnő oszlop meredt az ég felé. A nagyobb forgalomnak köszönhetően itt keményre és csúszósra volt taposva a hó. Az utunkat most már számos járókelő keresztezte, sétáló alakjukat egy-egy pillanatra aranyba vonta az utcalámpák fénye. A kocsma ajtaja kinyílt majd becsukódott: egy másodpercig nevetés és popzene áradt ki rajta. Aztán a kis templomban felcsendült egy karácsonyi ének.