Farkasüvöltő

6. Yuume

Rámosolygok, és belecsapok a tenyerébe. Összevigyorgunk, mint a cinkostársak, aztán én leülök Yuu élettelennek tűnő alakja mellé. Ekkor döbbenek csak rá, hogy mennyire kimerültnek érzem magam, képes lennék itt helyben elaludni, a hideg, kemény földön.

És a gyomrom is nagyot kordul. Annyira, hogy a lány is odakapja a tekintetét, és halkan kuncog rajtam.

- Az előző táboromnál volt néhány gyümölcsfa. Szerintem egy óra alatt megjárom.

- És velünk mi lesz? - értetlenkedek Yuu felé bökve. - Mit csináljak, ha idetéved valaki?

A lány azonban már hátat is fordít nekünk, és elindul felfelé a patak mentén. A válla felett szól vissza:

- Ha egy idegen az, akkor fenyegesd meg vérmágiával, az beválik! Ha Aaren jönne vissza, akkor pedig rohanj el, amíg megöli Yuu-t!

Azzal futásnak ered, és hamarosan eltűnik a fák között. Átülök a patak magas partjára, egy olyan részre, ahol meredeken mosta ki a földet a víz, és lelógatom a lábamat. Épphogy csak nem ér bele a cipőm orra a vízbe. Talán néhány óra alatt a ruháim is megszáradnak. Kevés napsütés szűrődik be ide, kissé vacogok.

Köhögés tör fel Yuu irányából. Hátrafordulok, ott fekszik mögöttem karnyújtásnyira, és tompán csillogó tekintettel engem néz.

- Kösz - motyogja rekedten.

- Mit?

- Nem te - mondja, és felnéz az égre. - A lány, amit még az előbb mondott.

Gondolkodom egy darabig, de inkább nem kommentálom. Az az igazság, hogy az a lány igazából teljesen jó dolgokat mondott, vész esetére, de megértem, hogy Yuu nem díjazza az ötleteket.

- Jó, hogy ilyen hamar magadhoz tértél - mondom inkább.

- Sérültem már meg jobban is - feleli büszkeséggel a hangjában. Mintha a harcolás olyasmi lenne, amire büszkének kéne lenni. - Meg aztán, én nem is olyan kis puhány vagyok, mint ti. Neked még a tenyereden lévő sebet is meg kellett gyógyítani.

- Azt meg honnan tudod?

- Láttam a vért a kezeden, amikor... - Köhög egyet. Minden egyes mondattal egyre erősebben cseng a hangja. - Utána meg már nem volt rajta semmi. Mesélték a bölcsek, hogy mennyire gyenge a testetek, de hogy ennyire, azt nem mondta senki sem.

- Jól van, nem muszáj ám szóba állnod egy ilyen gyengével! - füstölgök. Felpattanok a patakpartról, és kissé arrébb sétálok, egy széles fa mögé, ahol leülök, és nekitámasztom a hátam a törzsnek. Nincs kedvem nézni azt a büszke képét.

Yuu egy rövid kuncogást még megereszt, de inkább úgy teszek, mintha nem hallanám. Kevesebbért is vesztem már össze például a húgommal, de vele kapcsolatban a legrosszabb következmény az volt, hogy rohant árulkodni anyának, amiért gonosz vagyok vele, akkor is, ha éppen ő volt az. Nagyot sóhajtok, és a patak vizét figyelem. Majának nagyon is tetszene ez a táj, imád kirándulni. Bárcsak megmutathatnám neki, persze a hely minden veszélye nélkül.

Yuu szerencsére nem erőlteti tovább a társalgást. Behunyom a szemem, és megpróbálok felmelegedni attól az egyetlen, vékony sugár fénytől, ami beszűrődik a lombkoronán át, és abban is bízom, hogy ha egy érzékszervemet kizárom, akkor talán előbb meghallanám, ha közelítene valaki. Fogalmam sincs, hogy ez ilyen rövid idő után is működik-e, de egy próbát megér.

Sok idő eltelik, mire mocorgást hallok a hátam mögül. Kilesek a rejtekhelyemről, és Yuu-t látom: feltornázta magát a földről, és nekidőlt a szőke lány által kidöntött fának. Innen nézve látszik, hogy még a magas Yuu feje búbja is alig lóg ki az elfeküdt törzs mögül, az a fa akár több száz éves is lehetett.