Pimpin

1. Az első találkozás - avagy a sors fintora

- Nem kimondottan. - de a következő, amit fel tudok idézni, egy tenyér az arcomon. Paskolás és vagy tíz pofon, ráadásként az égő érzés a bőrömön. Az ájulás sötétséggel borította be a fejem. Ám a következő pillanatban megint Pimpin szemével találtam szemben magam, viszont kevésbé volt irritáló a tekintete a korábbihoz viszonyítva. Az arca hirtelen aranyossá változott, talán a perc töredéke alatt - vagyis amit felfogtam belőle - és szerfelett érdekesnek találtam a mimikájának alakulásait. Egyik momentumban maga a sátán, másikban az ellenkezője. Ez a kettősség szórakoztatóvá és érdekfeszítővé tette a jelenségét. 

- Pimpinella vagyok. - beleharapott az ajkaiba, kis híján kezdtem azt hinni, hogy át is harapja őket a fehér fogaival. - De hívhatsz Pimpinnek. Nem is... - apró szünet, tényleg csak egy szusszanásnyi. - Hívj annak! Mindenki annak hív. - utasított és egyik kezével megpróbált felsegíteni, a másikkal a derekára támaszkodott. Úgy festett, mint egy háziasszony, aki a férjét akarja megszidni egy ballépés miatt - mint amikor rajtakapja a nej a krapekot, ahogy az "házisárkánynak, banyának" vagy egyéb kellemetlen, de igaz ismertetővel bélyegzi meg - és a dorgáláshoz kijár a széles körben elterjedt testtartás is. 

- Eis vagyok. - reagáltam le, majd megtöröltem az orromat, amire valamilyen bugyuta kifogás miatt még nem volt időm. Szuper. Az ómamától elcsórizott zsebkendőmnek annyi. - piszmogtam a bajszom alatt. Holott imádtam azt a zsebbevalót. Fehér volt, kék kis szegéllyel és egy nem elhanyagolható monogrammal a sarkában. Szerintem még a nagyfateré lehetett, jóval a születésem előtt, hacsak a nyanyus nem játszotta a ledér nőszemély szerepét, és nem kacsingatott félre a szomszéd postással. Habár anyám állandóan azzal húzta ómama agyát, hogy őmaga inkább hasonlít a vagyonos kis polgira, mintsem a saját apjára. Ki tudja, lehetnek titkok még egy vén mamuci életében is. Lefogadom, hogy akkortájt sok volt a csalfaság, jószerivel az emberfia betette, kivette oszt aztán meg is volt a baj. Példának okáért talán a muttikám. 

- Eis? Ez meg miféle név? - megint kezdte. Pimpinella az ismeretségünk közel tíz perce alatt háromszor minimum lekonyította a mosolynak sem nevezhető szájformámat, sőt a kedvemet is darabokra tördelte. 

- Jobb mint a tiéd... - fintorogtam két pofavágás között. - Pimpinella. - affektáltam. A családban szokásos beszédstílus, és nekem nem volt kedvemre való, de a Pimpinellához intézett szavak mellé pontosan megfelelt, némineműleg gúnnyal átitatva: értelemszerűen. - Ez meg miféle név? - idézőjeleket róttam a levegőbe, hogy kényeskedésemet tovább tetőzzem és cinikusságomat tudatosítsam benne, ha eddig nem sikerült volna. Ugyan Pimpin nem tűnt pupáknak, nem valószínűsíthettem, hogy levette a hangnemet. Találkoztam én már selejtes értelmű spinével, akinél akkor bukott ki a sütnivaló hiánya, amikor az első együtt töltött éjszaka után kölcsönkértem a vasalóját, erre beállított a szobába a hajvasalójával. Azutáni kérdésemre - mondván biztos mókának szánta - nemmel felelt, így hát sarkon fordultam és rövidesen leléptem a kecójából. 

- Szívesen meglegyinteném még egyszer a képed, de már kaptál eleget. Ennél csúnyább már úgy sem lehetsz. - A gonoszkodásait tetőzte, hogy szánt szándékkal rátaposott a jegyzeteimre. Lenézett rájuk, majd a csúnya kis bakancsát ráhúzta és a testsúlyának mintegy felét rá is helyezte. 

- Nem szégyelled magad? Te kis nyavajás... kárt teszel bennem, be is szólogatsz, mindennek tetejében még a munkámat is semmibe veszed. Ráadásul akaratosan. - ha nem lettem volna mindig is úriember, nem kaptam volna anyámtól kellő neveltetést, akkor én is szívesen meglegyintettem volna a vörös kis pokolbéli szörnyeteget, de hát úriember lévén ilyesmi meg sem fordulhatott a fejemben. Elegendőnek bizonyult, hogy eljátszottam a gondolattal. Meg volt a kellő elégtétel. - Jobb lesz, ha itt és most elvállnak útjaink. Te menj vissza oda, ahonnan jöttél - Lucifer hálószobájába - és ne is lássuk többé egymást. Alászolgája és miegymás! - azzal a mozdulattal arrébb löktem a patáját, - megint egy pokolbéli vonás -, felkaptam a füzeteimet és vissza se néztem a pöttöm Pimpinre.