𝐃𝐢𝐞 𝐟𝐨𝐫 𝐲𝐨𝐮

Huszonegyedik

A gardróbszoba asztalára felemel, az ajkamat becézgetve, az ő vastag, puha ajkaival, aminek az alsó részét megszívom, őt közelebb húzva magamhoz.

-         Hmm. – morogja a számba. – Ugye tudod, hogy még nagyon sok helyiséget kell felavatnunk? – mondja nevetve. – De kezdésnek a hálónkat gondoltam, a kérésedre felszerelt bazi nagytükör előtt.

-         Akkor mire vársz még Nagyfiú? – rántom vissza egy csókra.

Ám a telefonja abban pillanatban elkezd mellettem zenélni, fél szemmel odasandítok, Ethan apja neve villog a kijelzőn. Megnézi, ki keresi, aztán lenémítja, viszont David nem adja fel, folyamatosan, megállás nélkül csörgeti. Ethan idegesen felkapja a mobilt, flegmán beleszólva, de egyszercsak komolyra változik az arca, a szája egyenes vonallá préselődik, a szemöldökét összeszorítja, az orrlyuka kitágul. Baj van!

-         Kurva életbe! – kiabálja, lecsapva a telefonját. – Az öcsémet lelőtték, a kórházban van, éppen a golyót műtik ki belőle.

-         Jézusom! – kiabálok fel aggódva.

Bruno minden közlekedési szabályt áthágva, odarepít minket a város legjobb kórházába, ahol a folyosón Clara és David járkál fel alá, Ethan először az anyukájához lép oda, akit azonnal a karjaiba zár, Clara, zokogásba tör ki, ahogy kiejti a legkisebbik fia nevét. David lép hozzájuk, a nagyobbik fia hátát megütögetve, képeket mutogatva neki, ezzel jelezve, most nincs idő az érzelmességre, sírásra.

-         Oliver valószínűleg rögtön elájulhatott, mert a kórházból értesítettek. A nyomozók elküldték a helyszínen fotózottakat, de csak lábnyomok, kocsiguminyom, ennyivel tudnak szolgálni, egy szóval, semmi komoly.  – hadarja el a legidősebb Hale, csüggedten.

-         Az öcsém biztos emlékszik arra, aki tette vele, de esküszöm, kicsinálom azt a faszt aki bántani merészelte. – jelenti ki fenyegetően.

-         Jó napot kívánok! – sétál hozzánk, műtősruhába egy idősebb orvos. – Olivernek stabilizáltuk az állapotát, a lövedék mélyen a vállába fúródott, nem volt egyszerű kiszedni. De sajnos más sérülései is keletkeztek, több bordája megzúzódott, szerencsére egy sem tört el, de ez is épp elég fájdalommal jár. Ehhez képest mellékes, hogy az arcán egy két sebesülés van, ami hamar be fog gyógyulni. Most jelenleg mélyaltatásban van, maximum éjszaka fog felébredni, muszáj pihennie, és addig jó ameddig alszik, legalább nem érzi a fájdalmat. 

-         Köszönünk mindent Doktor Úr! A kisfiamnak meddig kell bent tartózkodnia? – érdeklődik Clara.

-         Három napig minimum, de az állapotától függ egyébként.

-         És olyan opció nincs, hogy holnap hazavihetjük? Teljes ágynyugalomba lenne, a család orvosa egy nap többször is ellenőrizné az állapotát. Lenne mellette mindig valaki, az Öcsém állapotának jót tenne, ha otthon lehetne a szeretteivel. – sorolja fel a tényeket Ethan, amire az orvos rábólint.

Egy valaki mehet be megnézni, természetesen Clara az a személy, talán kicsit megnyugszik, ha látja a fiát. David kérdően ránéz Ethanre, viszont kérdeznie se kell, ő már tudja, mit akar az apja.

-         Holnaptól Oli nálunk fog regenerálódni, ott lesz biztonságban, és a legnagyobb megfigyelésben, Emilia, a volt dajkánk, elvállalta a házvezetőnőséget az új házunkban, ő is besegít majd, Zoja meg a legjobb barátnője, nyilván az is feldobja, hogy vele töltheti a mindennapjait. Ez a lesz a legjobb megoldás! – jelenti ki ellentmondást nem tűrően Ethan.

Hátat fordítva, elköszönve, elindulunk a kórház lépcsőjén, de nem sokáig jutunk, mert David megszólít minket újra.

-         Ethan, van egy pár papírmunka, amit szeretnék veled közösen átnézni. Miután hazavitted Zoját, szeretném, ha átjönnél.