Negyedik

3.5K 98 0
                                    




Utálom a hétfőket, ugyanúgy, mint a koránkelést. A hétvégém egyenlő volt a borzadállyal, ráadásul tegnap szenvedhettem a másnaposságtól, egész nap ágyban voltam, Joshua hozta haza a kocsimat, mert felkelni sem tudtam. Persze lelkileg is taccson voltam, Ben értetlenül állított be óránként valami édességgel meg saját magával, hátha jobb kedvem lesz, de nem, úgy hogy a legjobbnak láttam, ha inkább átalszom a napot így magyarázkodnom sem kell. Oldalra fordulva, Ben helyén egy papír van, amire az van írva, hogy legyen csodás napom, és este elszeretne vinni, vacsorázni. Most jut eszembe, mára mondtam Olinak a vacsorát, amit le kell mondanom, mert nyilván a tegnapiak után vele fogok elmenni, ennyi a legkevesebb a tőlem. Lustán kikelek az ágyból, összekészülök a fürdőszobában, az új gardróbomba belépve, tudom is már mit fogok felvenni. Fehér inget, királykék öltönynadrággal, ugyanolyan színben megegyező blézerrel. Az elengedhetetlen magas sarkú nem hiányozhat, a kivasalt hajamat még indulás előtt átfésülöm, dobok egy sms-t a barátnőmnek, hogy mindenképp várjon majd meg a parkolóban.

-         Jó reggelt Csinibaba. – köszönt vidáman odasétálva hozzám.

-         Neked is.

Amint feltolom a napszemüveget a fejemre, megáll mellettem és elkezdi vizslatni az arcomat.

-         Mi történt? Ismerlek már annyira, látom rajtad, hogy valami nem kerek.

-         Történt egy pár dolog a hétvégén, szombat éjszaka fel is akartalak hívni, de aztán hagytam, különben sem telefontéma.

-         Én ma nem leszek bent sokáig, lesz két egy-egy órás műtétem aztán végeztem. Mi lenne, ha ma átjönnél és kibeszélnéd magadból a dolgokat? Vagy te meddig lesz itt ma?

-         Mivel ma van az első napom, az Igazgatónő csak egy elbeszélgetésre hívott be, szóval hívj Te, ha végeztél.

Kedves kisugárzású, mégis szigorú tekintettel bíró az új főnököm. Pirosra lakkozott körmeivel dobogtatja az íróasztalát, miközben az önéletrajzomat és a bizonyítványaimat nézi át, nem mintha nem kapta volna meg e-mailben. Fekete keretes szemüvegét lejjebb tolja, és komolyan rám néz.

-         A régi főnököd, a tudtod nélkül küldött ajánlólevelet, ami még jobban megerősített abban, hogy itt a helyed, ráadásul Savannah mindig ódákat zengett rólad. Különben szimpatikus, határozott, érzelmes, alázatos nőnek tűnsz. A lányom betegeit fogod megkapni, amiből nincsen kevés, de az állami kórház után neked ez sétagalopp lesz. –tájékoztat kimérten, amit megértek, hiszen most lát életében először.

-         Mi történt a lányoddal? –kérdezek rá kíváncsiságból.

-         Rózsaszín ködös szerelem, gyerekvállalás, másik kontinensre való költözés. – mondja csalódottan, vehemensen, valószínűleg csalódott a lányában és nem ezt a jövőt szánta neki, amit Ő maga választott.

A betegei névsorát átadja, vele együtt az előre beirt időpontokat. Mára nincsen más dolgom, de még van egy órám, míg végez a barátnőm, ezért megkeresem a szobát, ahol rendelni fogok, a laptopot felcsapom és bepötyögöm az időpontokat. Meg a holnapi betegeim kartonjait átlapozom, hogy legyen előismeretem. Közben már hív a barátnőm, hogy végzett.

Barátságosnak tűnő kertvárosban parkolok le, kovácsoltvas kerítéses, két szintes, fehér nagy ház előtt. Savannah boldogan, büszkén mutatja be a házuk minden egyes zugát, ami teljesen az ő ízlése. Leültet a bárszékre a konyhapulthoz, elővesz egy díszes füzetet, keverőgépet, meg sütéshez való alapanyagokat.

-         Bocs, ma van a leendő apósomnak a születésnapja és délutánra hivatalosak vagyunk születésnapi grillezésre, természetesen megígértem neki, hogy megcsinálom a kedvenc tortáját, csak, hogy ezt tegnap kellett volna, én meg elfelejtettem. Plusz még muffint is akarok vinni. De közben hegyezem a fülemet és hallgatlak.

Részletesen elmesélem a szombati napomat, az Ethannel való kocsis beszélgetésnél teljesen ledöbben, hirtelen azt sem tudja, mit mondjon, csak néz rám, miközben rázza a fejét.

-         Nem és nem! Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy ilyeneket mondott neked, azok után, ahogy kidobott az életéből minden magyarázat nélkül. Hihetetlen, neki aztán van a bőr a pofáján. – mondja magáét, csípőre tett kézzel. - És te mégis mit gondolsz erről az egészről?

Mielőtt szóra nyitnám a számat, gyorsan be is csukom, mert Joshua jelenik meg, közvetlen mögötte pedig Ethan. Látszólag szórakozik a jelenlétemen, főleg amikor rám néz, mert elkezd halkan nevetni, aztán elfordítja a fejét és Savannah mellé lopakodik, csenve a csokis muffinból egyet.

-         Az nem neked készült! – szól rá indulatosan.

-         Mióta lettél ilyen pocsék vendégváró? – kérdezi nekitámaszkodva a pultnak, beképzelten. - Netalántán a barátnőd ecsetelte a találkozásunkat? – kapja rám a tekintetét, hamiskásan mosolyogva.

-         Túlmész egy két határon Ethan, nem szólhatsz bele más életébe, én meg hagyni se fogom, hogy tönkretedd Zoja életét, mert neked úgy tartja kedved. – néz egyenesen a szemébe, persze Ethant meg se hatja, valószínűleg magában mulat is rajta.

-         Ez nem a mi dolgunk! – vágja le a kulcsát a konyhapultra Joshua, amire mindannyian felkapjuk a fejünket.  – Neked Zoja a legjobb barátnőd, nekem meg Ethan a legjobb barátom, tök mindegy mi történt köztük, el kell fogadnunk őket, ahogy vannak, minden hibájukkal, tettükkel együtt. Az ő dolguk, és ez miatt nem akarok perpatvart meg beszólongatásokat. – figyelmezteti a szerelmét, a leendők viták elkerülése végett.

-         Hagyd rá Tesó, nyilván védelmezi a barátnőjét, mivel ez a feladata egy barátnak. De Zoja nem olyan ártatlan, mint aminek mutatja magát, még csak kérlelnem se kellett és jött velem, ráadásul végig izzott közöttünk a levegő, ha nem tévedek ugye? Már pedig én nem szoktam.– néz egyenesen a szememben, aztán idesétál hozzám, és leül a mellettem lévő székre, én meg szabályosan lefagyok.

-         Részeg voltam. –vágom rá.

-         Azt mondja a hiedelem, hogy a részegek a legőszintébbek. – mondja a levegőbe, senkire se figyelve.

-         Ebben nem vagyok annyira biztos. Most viszont megyek, mert randink lesz Bennel. – jelentem ki felszegett fejjel, határozottnak tűnve.

Sokszor azt érzem, fel kéne keresnem egy pszichiátert, akinek elmondhatom az összes gondomat, anélkül, hogy megpecsételne, véleményt alkotna rólam, amit szépen a fejemhez is vágna. Mert arra ott van Savannah.  Elég lenne, ha meghallgatna, és megállapítaná, hogy normális vagyok, nincsen gond az agyammal, amit mostanában eléggé kétlek. Kicseszett két hete vagyok újra itthon, és azt érzem visszacsöppentem félig meddig a múltamba, köszönhető, Ethan semmiből felbukkanó jelenléteinek, erős vonzerejének. Olyankor, akarva akaratlanul megölelném és megcsókolnám, a többit meg szerintem nem kell ragoznom. Ethan maga a megtestesült férfi lett, régen se panaszkodhatott, mert simán csak a nézésével letudta húzni a lányokról a bugyit, na de most. Fullosra kigyúrta magát, a felsői csak úgy feszülnek a karjain, a nyakáig kivarratta magát, a sötétbarna haja mindig tökéletesre van belőve. Karika orrpiercingje még mindig bent ékeskedik az orrába, a nagy egyedinek számító acélszürke szemei az embert megölik, vagy simogatják, eddig mást nem tapasztaltam belőlük. Amióta itt vagyok, összesen háromszor találkoztunk, egyszer az öccse szórakozóhelyén, aztán Hannahéknál, és még az nap este ugyanazon a helyen vacsoráztunk, ahová Bentley vitt romantikázni, abból minden lett csak nem romantika, mert végig engem figyelt, pedig hölgytársasággal volt, én persze párszor felvettem vele a szemkontaktust, ami Bennek azonnal feltűnt. Hazafele a kocsiban mindenféle hülyeséget kitaláltam, csak, hogy ejtsük ezt a kínos témát. Tudom, most úgy jön le, mintha nekem már nem jelentene sokat Ben, pedig ez nem így van, hiszen sokat köszönhetek neki és szeretem, de emellett Ethan iránt is érzek valamit, amikor ő felé teljes utálatot kéne éreznem, azonban ez mégsem megy. Valamiért vonz, talán mert tiltottnak számít, nem tudom. Nagyon aggódom az miatt, nehogy bármikor is kettesben találjam vele magamat, mert kétséges, hogy mit váltana ki belőlem.

𝐃𝐢𝐞 𝐟𝐨𝐫 𝐲𝐨𝐮Where stories live. Discover now