Istenostor táltosa I. - Nyugati Utazó

65. A gyógymód

- Szóval miért járultatok a színem elé? - Jött a rideg kérdés a virágfüggöny mögül, ami elérte, hogy Orchidea tábornokon kívül mindenki meglepetten és rosszallással tekintetében nézzen a daimon királyra.

- Nem látja, hogy elájult?! - Mordult fel Suk, ahogy igyekezett megtartani barátját.

- Gyakori, hogy ilyen reakciót vált ki a közelségem a gyengébb erejű lényekből. Ebben semmi furcsa sincs. - Kaptak egy teljesen nyugodt választ.

- Bocsásson meg felséges daimon király, de jelenleg nem ez a helyzet. - Fintorodott el Rahul.

- Valóban? - Hallatszott a kérdés, de semmi folytatás, így Rahul várakozó pillantást vetett Suk felé, aki vett egy mély levegőt és megszólalt.

- Tíz nappal ezelőtt történt, a Vojkok földjén. - Kezdett bele a magyarázatba. - Madüjawr lávatavas földjén. Egy ünnepségen vettünk részt. A barátunknak egy kupa bor kíséretében beadtak egy ismeretlen eredetű mérget. Én is bevettem a mérget. Megfigyeléseim alapján pedig, édes folyadék, enyhén kesernyés utóízzel. Különleges gyógynövénykeverék emberre ártalmatlan anyagokból, de felgyorsítja a véráramlást, valamint felmelegíti azt és lázat okoz. - Itt lenézett a karjaiban tartott fiúra. - Teveli állapota egy ideje stabil volt, de a méreg hatása nem múlt el. Attól tartok, hogy ha tovább gyorsul a véráramlás, akkor nem éli túl. - Fejezte be a mesélést.

Abban a pillanatban, amikor az utolsó szó elhagyta az ajkait a hófehér virágok hirtelen elkezdtek a két fiú körül nyílni, sőt a testüket is beterítette a viráglepel. A látvány egyszerre volt elbűvölő és ijesztő, hiszen senki sem tudta, hogy mire képesek ezek az ártalmatlannak kinéző virágok.

- Mi a?! - Hallatszott Suk aggódó kiáltása a virágok hálójából és látszott, hogy mozdulataival együtt a virágok is megmozdultak.

- Nyugalom fiatal úr. Ne mocorogjon. Ez csak egy vizsgálat, minél többet kapálózik annál tovább fog tartani. - Szólalt meg ismét a daimon király.

- Engem miért kell megvizsgálni? - Kérdezte Suk, még mindig. A virágok alul, de már nem mocorogva.

- Azt mondta, hogy maga is bevette a mérget. Ha a sejtéseim igazak, akkor jobb, ha magát is megvizsgálom. - Kapta meg a komoly választ, majd a terem hosszú percekre elnémult.

- Nem akarok udvariatlan lenni, de ahhoz képest, hogy maga a daimon király nagyon segítőkész. - Szólalt meg hirtelen Rahul maga előtt összefont karokkal és gyanakvással a szemében, ahogy a virágfüggöny mögé rejtett trónon ülő férfit méregette.

- A szellem maga mellett Hideki barátja. - Jött a válasz, a hangból pedig tisztán ki lehetett venni a jó hangulatot. - Ez az első alkalom, hogy egy barátját látom. Nem lennék jó vezető, ha nem segítenék az alattvalóim barátainak. - Mondta egy kicsit komolyabb hangon, mielőtt felállt volna. - Ami pedig magát a segítséget illeti. - Folytatta, majd csettintett egyet, mire a Sukot és Tevelit beborító virágok szirmai lehulltak és apró fénypontokká váltak.

- Jó kis trükk. - Jegyezte meg félvállról Etele. Ekkor pedig a virágfüggöny mögül előlépett a daimon király. Halványzöld ruhában volt, arcát éjfekete színes kövekkel díszített maszk fedte. Léptei egyenletesek és kimértek voltak, de nem adtak hangot, olyan volt, mintha a daimon király járás helyett lebegett volna.

- Ahogy sejtettem. A probléma messzebb ért, mint hittem. - Mondta kimért hangon, ahogy Suk elé lépett.

- Milyen probléma? - Tette fel a kérdést Rahul, még mindig gyanakodva figyelve a daimon királyt.

- Gondolom hallották, hogy csak nem rég tértem vissza a palotámba. Ha őszinte akarok lenni és általában igyekszem az lenni, akkor be kell vallanom, hogy nagy szerencséjük volt. Ha egy kicsit később érnek ide, már nem vagyok itt. - Folytatta, majd kinyújtotta a kezét Suk felé.

- Miért? - Próbált meg tovább kutakodni Rahul, de nem merte kifejteni a kérdését, mikor a teremben lévő másik daimon megmozdult.

- Nyugalom Oktávián. Nem akar rosszat a vendég, csak kíváncsi. - Jegyezte meg a daimon király és végighúzta Teveli arca felett a kezét. - Az elmúlt időszakban a daimonjaim elkezdtek lázongani. Több helyen próbálták meg áttörni a határt a világaink között. Azt is hallottam, hogy van pár olyan, aki szövetkezik az emberekkel. Ha nem ártó szándék lenne mögötte nem is érdekelne, de nem hagyhatom, hogy a népem ártson az élőknek. - Folytatta komolyan. - Már így is túlléptek egy határt. - Lehet, hogy a daimon király nem mozdult meg sem, de mintha a belőle áradó erők egyre mérgesebbek lettek volna.

- Ezt hogy érti? - Húzta össze a szemöldökét Rahul és lépett volna közelebb a daimon királyhoz, ha Etele nem fogja meg a karját.

- Akárki is mérgezte meg a barátjukat, az olyan bűnt követett el, ami halált érdemel. - A kijelentés olyan jeges volt, hogy Sukot kirázta a hideg. - Pár pillanat és készen vagyok. Szerencséjük van, éppen időben értek el elém. - Mondta a férfi komolyan.

- Ez mégis mit akar jelenteni?! - Rántotta ki a karját Etele kezéből Rahul és lépett ökölbe szorult kezekkel a daimon király mellé, aki csak a szeme sarkából pillantott rá.

- A barátait éppen belülről emészti fel egy átlátszó. Egy halott átlátszó, aki vissza akar térni ebbe a világba, de nem képes rá. Valaki mérget csinált egy átlátszómból. - Szinte hallani lehetett a gyilkos szándékot a daimon szavai mögött, mielőtt újra csettintett, aminek hatására zöld füst emelkedett ki Teveli és Suk mellkasából, majd apró fehér virágokká vált. - Készen van, a barátjuk mindjárt felébred. - Biccentett egyet, majd megint az elájult fiú felé nyúlt, de mielőtt hozzáérhetett volna Rahul rámarkolt a csuklójára, ezzel elérve, hogy mindenki kikerekedett szemekkel nézzen rá.

- Fogalmam sincs milyen daimon maga, de ugyanúgy szét akar robbanni a fejem, mint mikor azok a lebegő labdák elvitték a vámpír lelkét, úgyhogy nem hagyom, hogy hozzá érjen. - Mondta komolyan és egyenesen a daimon király szemébe nézve.

- Érdekes. - Suttogta a daimon király. - Elengedhet fiatal úr, megszereztem amit akartam. Tudom melyik csapatomnak kell szólnom, hogy elveszett egy közülük. - Biccentett egyet, mire Rahul lassan elengedte a csuklóját, a daimon király pedig a háta mögé tette a kezeit és visszaindult az emelvénye felé. - Oh, jut eszembe, ha már erre járnak kedves vendégek. Benézhetnének a vásárunkra biztos vagyok benne, hogy találtok számotokra hasznos dolgokat. - Mondta, majd visszaült az emelvényen álló trónra.

- Hideki, mi lenne, ha elkísérnéd és körbe vezetnéd idelenn a barátodat és a csapatát. Biztosan sok időt kell bepótolnotok. - Hallatszott a mézes mázos hang, azonban a két említett Orchidea tábornok és Etele magában ekkor már elküldte a daimon királyt a jó édes kurva teremtőjébe. Hiszen, amikor ők egymásról beszéltek az mindig csak az udvariasság miatt volt kedves szavakkal teli, egyikük se gondolta, hogy egyszer még megbánják, a szavaikat.

- Köszönjük. - Mondta Etele velősen és odalépett Sukhoz, hogy segítsen neki megtartani a lassan ébredező Tevelit. Majd illedelmesen elköszöntek a daimon királytól és Orchidea tábornokkal az oldalukon elindultak a terem ajtaja felé.

- Oh, és még valami. - Állította meg őket a daimon király, mire a csapat kíváncsian és aggódva nézett vissza rá. - Most elengedem magukat és kedves vagyok önökkel, de ez csak Hideki miatt van. Ha legközelebb a földemre teszik a lábukat nem biztos, hogy ilyen elnéző leszek. Élőknek semmi helye ezen a világon, jobban teszik, ha vigyáznak, hogy kiben bíznak meg. - Mondta, mire Rahul felhúzta a szemöldökét.

- Akkor benned kellene a legkevésbé bíznunk. - Vágta hozzá, mire a daimon király elmosolyodott.

- Engem nem érdekel az, ami a birodalmamon kívül folyik. Amíg én vagyok az Árnyvilág ura nem kell a népemtől tartanotok. Azonban vannak olyan daimonjaim, akik ezzel nem éppen így vannak. Úgyhogy legyenek óvatosak. - Fejezte be a mondatot, mikor is az öreg faajtó becsapódott a csapat mögött.

- Nem bízom benne. - Szólalt meg egyszerre Etele és Rahul.

- Én se, de jelenleg nincs más esélyünk, mint hinni neki. - Rázta meg a fejét Suk, ahogy a csapat elindult az itt maradt Citar felé.