Van Isten

Ⅰ - Teremtés

- A Szajhák Anyja hamarosan életet ad az Antikrisztusnak... A Vég bármikor elérkezhet. Csak napok, órák, percek, másodpercek kérdése. Honnan tudjuk, mikor születik meg a Sátán szolgája? A Válasz az, hogy fogalmunk sincs. De egy dolgot tehetünk. Ragadjuk meg a férget, zúzzuk össze a koponyáját csizmánk sarka alatt....

Valter ásított. Sullivan atya istentiszteletei minden alkalommal egyre radikálisabbak lettek, hívei - Új Ezékiel Egyházának tagjai, tehát Templomkapu lakói - sokszor hajukat tépkedték, sikítoztak, egy ponton meg pénzérméket dobáltak a tiszteletes felé.

- Kérdem én, van Isten? - Folytatta Sullivan. Valter tizennégy éves koráig szilárdan hitt Isten létezésében, Mózes, Ádám, Noé istenében, egészen a gyónásig Sullivan atyával. Onnantól tudta, hogy Isten nincs. Ha lenne, vigyázott volna rá. Valter hite megrendült. Másnap ugyanúgy ki kellett kelnie az ágyból, megetetnie tyúkjait, és gereblyéznie a ház körül, mintha mi sem történt volna. Egyáltalán nem volt meglepő, Valter számított arra, hogy ez fog történni.

---

Templomkapu egy párszázas lélekszámú község volt az Arizona-i sivatagban, egy hegylánc szívében. Egy folyó csordogált a környéken, Sullivan megtiltotta híveinek, hogy felkeressék a vízforrást. Nem messze egy erdő állt, mellette egy bányával, amit időtlen idők óta nem használtak.

Templomkaputól pár kilométerre egy völgy vezetett el a bűnnel fertőzöttek táborába. Ők egykor olyanok voltak, mint Templomkapu lakói, azonban saját mocskuk megbetegítette őket - elkapták a szifiliszt. Sullivan atya hamar száműzte őket kis édenkertjéből.

1969-ben Sullivant Knoth-ot, a hittérítőt elkergették Új Mexikóból, ekkoriban egyháza több mint száz tagot számlált. Karavánokon vonultak be a semmi közepére, itt alapították Templomkaput 1971-ben, ennek már negyvenegy éve.

Valter ebbe a pöcegödörbe született 1995-ben. Tizenhét éves volt, a felnőtté válás kapujában. Magas, nyúlánk fiú volt szögletes, vékony arccal, szőke hajjal és szürke szemekkel. Sosem tudott kibékülni külsejével, különös tüske volt benne, ami egészen kamaszkora kezdetétől nyomasztotta. Horrorisztikusan tekintett hangja mélyülésére, testmagassága megugró növekedésére. Mindig irigykedve tekintett a falu nőire. Egyik éjjel - ez volt az az ominózus éjszaka, amikor elvesztette hitét - kiszökött az ablakon, hogy elmondhassa aggodalmait Sullivan atyának. Ő erre úgy válaszolt, hogyha „nőnek érzi magát, akkor úgy is fog viselkedni vele, mint egy nővel".

Azóta Valter gyakran felriadt álmából, minden zajra megrezzent, képtelen volt ellazulni és a templomkapui árvákra vigyázni. Sokszor kihagyta az esti imákat, az egyház gyűléseit is rendszeresen ellógta, és inkább a község melletti bányarendszerben kóborolt.

---

Valter a daloskönyvet lapozgatta, bizonyos részeket kiemeltek benne tintával, és melléírták: megtanulni, vagy erről megkérdezem Sullivan atyát, azonban a kedvence a mi? volt. Lopva jobbra sandított. A szomszéd oszlopban, az ő sorában ült Marta, Sullivan bizalmasa. Valter rengeteget bámulta a nőt, nem mintha szerelmes lett volna belé. Egyszerűen annyira feltűnő jelenség volt a maga százkilencven centis magasságával és szikár alkatával. Mindig sötét rongyokban járt, csapzott, fekete tincsei mögött alig látszott az arca.

Valter gyakran látta őt a faluban járőrözni a naplemente után. Időnként bement a házakba, és többször megesett, hogy véresen jött vissza, egy kis csomagot hordozva magával. Ő és Valter néha beszéltek egymással a gyűlések után, de Valternek ezek után már nem volt meg hozzá a bátorsága.

Az órára nézett. Reggel hat óra, tizenöt perc múlva vége az istentiszteletnek, és akkor végre mehet dolgozni.

---

A népek úgy özönlöttek ki a szentház kétszárnyú ajtaján, mint halak a hálóból. A templom egy magas, sötét faépület volt körülötte kerítéssel, középen egy nagy szobával, ahol az istentiszteletek folytak. A szoba falait festmények borították, emellett valamiért egy kép is volt Sullivan atyáról, mely bibliai alakként festette le őt. Egy kis folyosó vezetett el a szobáig, ahol a nagy középső mellett két kis ajtó nyílt. Sullivanen, Martán és az egyház pár magas rangú tagján kívül senki sem tudta, mi van ott.

Valter zsebre dugott kézzel indult meg „munkahelye", a templomkapui árvaház felé. Csupán hat gyerek volt odabent egy viszonylag kicsi épületben, de Valter imádott velük lenni. Sosem vitte be őket a gyűlésekre, nem akarta, hogy a kölykök lássák, mi megy ott.

Az utak porosak és szűkösek voltak, a deszkából és farönkökből emelt házak úgy álltak, mint a cövek. Valter próbált kikerülni pár kaktuszt, de az egyik megszúrta őt.

- Az istenit - morgolódott, majd gyorsan körülnézett, hogy nem hallja-e senki. Az istenkáromlás bűn volt Templomkapuban, és Valter egy nap többször elkövette ezt a bűnt, ha valami nem jött össze neki.

Mikor odaért céljához, felment a teraszra, majd belépett az előszobába, ahol hat kicsi csizma pihent a polcon, hat fogassal, amin kis esőkabátok voltak.

- Sziasztok, megjöttem! - mosolyogva kiabált fel a lépcsőn. Senki nem válaszolt. - Valószínűleg még alszanak. Fel kéne keltenem őket.

Amint ezt kimondta, egy tízéves-forma kisgyerek totyogott ki az előszobát és a konyhát elválasztó boltív alól.

- Hol voltál, Val? - érdeklődött.

- Neked is jó reggelt, Jim. A templomban voltam, tudod, vasárnap van - hajolt le a gyerekhez.

- Egyszer elviszel minket is? - Nézett rá Jim nagy szemekkel.

- Erről már beszéltünk, te is tudod, hogy nem szeretnélek elvinni titeket oda.

- Miért?

- Majd ha nagyobb leszel, elmondom. Erről ne beszéljünk inkább - mondta, és felsóhajtott -, a többiek felkeltek már?

- Csak én vagyok fent, meg Earl és Connie. Az ebédlőben vannak.

- Rendben, akkor menj, és keltsd fel a többieket. Én csinálok nektek reggelit - Valter ledobta magáról fekete csizmáját, és átment a konyhába, ahol köszönt a gyerekeknek.

- Mit szeretnétek enni? Én sonkás tojásra gondoltam teával. Az jó lesz?

- Nekem jó - mondta Earl, egy hétéves kisfiú.

- Milyen tea? - Kérdezte Connie - Lehetne fekete tea?

- Persze, lehet - nevetgélt Valter. Nagyon szeretett az árvákkal lenni, a közeg megnyugtatta, ami furcsa volt egy vele egyidős fiatal férfitól.

A hűtőhöz lépett, kivett belőle egy kosárnyi tojást, némi sonkát, és teafiltereket. Feltörte a tojásokat egy tálba, a sonkát odatette sülni, majd a teát is lefőzte. Hat tányért vett ki az egyik szekrényből, majd megterített a gyerekeknek, akik odasereglettek az asztal köré.

Valter nem volt éhes, az istentiszteletek után soha nem volt kedve enni. Igazság szerint, mindig elment az étvágya, amint meglátta Sullivan atyát, és ez ma megtörtént, így nyilván semmi kedve nem volt enni. A gyónásról nem beszélt senkinek, megtartotta magának szörnyű titkát, hogy ő legyen az egyetlen, akit a szégyen és bűntudat mar belülről.

⇁✦―✟―✦↽