A gyermek a szoknyámba kapott és mitera-nak nevezett. Ami görögül anyát jelent. Philippel többször is utaztunk Görögországba, ezért elég jól beszélem a nyelvet. A kislány az unokatestvéreiről hadart, akik a haját huzogatták és a nagymamájat emlegette, ki egyetlen szavát sem értette meg. Ekkor lépett mellém Lady Brigerton és kilenc unokája. Azonnal tudtam, hogy ő is hozzá tartozik, csak a többi rosszaságra kellett néznem.
-Drága Penelope, micsoda öröm annyi év után. Bocsásd meg az unokám viselkedését. Sajnos elég gyakran még én magam sem értem.
-Semmi gond, Mrs. Bridgerton. - mosolyogtam és a kislányhoz fordultam -Pos se lene, Paidi? - ami anyit jelent, hogy mi a neved gyermekem.
-Penelope. - válaszolt. El sem akartam hinni. A hasonlóság szembetűnő köztünk, de leginkább a vörös haj, ami megzavar és még a név is eggyezik. Más Bridgertont nem képzelhetnék, aki a lányát rólam nevezte el, csakis Eloiset. Felcsillan a remény, hogy talán e öt év alatt végre megbocsájtott nekem. Egyetlen levelét sem olvastam, igy nem tudhatom. Magamat ismerve inkább elzárkoztam a Bridgertonoktól és egész Londontól, mert eréztem, hogy a legapróbb reménysugárra visszahúzna a szivem. Nem tehettem meg ezt az új családommal. A gyerekeknek szükségük volt rám és nekem is rájuk. Sőt talán nekem jobban, hogy általuk és Philip szeretete által megtanuljam mennyit is érek, és én is megbecsüljem saját értékeim.
-Penelope csak segitséget kért, mert nem érti a nagymamája. - próbáltam mosolyogni, mert tudom e kijelentésemmel zavarba hoztam Lady Bridgertont. - De hogy nem tud e gyermek angol nyelven? És hol van az édesanyja?
-Jaj, kedvesem! Az anyja meghalt..-egy pillanatra elakadt a lelegzetem.
-Tessék? Eloise meghalt? - már érezem kicsuszni a talajt a lábam alol. Még egy veszteséget már nem visel el a szivem.
-Istenem! Dehogy! - kiáltott fel az asszony.. - Ne is emlits ilyet gyermekem! - az értetlenséget látva az arcomon folytatta : - Penelope Colin fiam lánya és az édesanyja...- de a többi szavát már nem is hallottam, mert, amit lehetetlennek véltem megtörtént, a szivem újra összetört. Persze nem várhattam, hogy Colin feleség nelkül marad. Mindig is tudtam, hogy engem soha nem venne el. Azonban még igy is úgy fájt, hogy a lelkemig mart. Minden lelassulni látszott körülöttem, gyermeksikolyra és lódobogásra fordultam meg hirtelen. A mai nap még biztos megáll a szivem. Oliver éppen, hogy csak átszaladt az uttesten a ló patái elől. A lovast ledobta a ló, de szerencsére a talpára érkezett, akár egy macska. Egyértelműen nem az első eset, hogy ledobja a lova. Hozzánk lépett és én nem hittem a szememnek. Ma biztos meghalok annyi interakció érte a testem. Nem más, mint maga Colin Bridgerton lépett elém, feltételezhető szándékkal, a fiam jólete iránt érdeklődjön. Azonban a tekintetünk egy másodperc alatt egymásba gabalyodott, mintha csak az univerezum vonzana magához, olyan nehezemre esett elszakitani a tekintetem, de nem engedhettem meg magamnak a gyengeséget. Sem most, sem máskor. A pillanatot mégis Mrs. Bridgerton szakitotta meg. :
-Fiam, jól vagy?!
-Én....IGEN! - válaszolt hevesen dobogó melkessal, amely még a lovaglókabátban is oly formásnak tetszett, hogy a térdem is beleremeg. ( -Nem! Nem, Penelope! Nem akarsz erre az útra lépni! )- dorgáltam magam gondolatban. Egyszerűen csak rég voltam férfival. Ez lehet az oka, hogy szinte itt csorgatom a nyálamat. Nászéjszakán döbbentem rá, hogy létezik még egy formája a szerelemnek és az nem más, mint a testiség. Ez hamarabb érkezik a házasságba, mint a szerelem, de idővel az is eljön. Nem tudok olyan napot vagy éjszakat felidézni, mikor Philippel nem volt részünk az örömnek valamely formájaban. Ennek viszont lassan már két éve. Magányosan a hálószoba sötétjében, mikor elkapott a hév, ahogy én nevezem, sokszor tettem oly dolgot, amitől egy kisasszony bizony a talpáig vörösödne. Magányos özvegyként, számomra ez elfogadható, mert nem áll szándekomban újraházasodni, de az önmegtartóztatás nehezen megy. Igy ez az én titkom. Viszont fényes nappal, igy még sosem kapott el a hév. A szám is kiszáradt és úgy érzem mentem làngra lobbanok.
-Jól vagy? -kérdezte Colin és megnyalta az ájkát, magára vonva ezzel a figyelmem. Élesen beszivtam a levegőt, pislogtam párat és realizáltam, hogy az én mellkasom is pont oly hevesen jár, mint az övé és ő pont ezt figyelte, mig hozzám beszélt.
-Oliver, drágám, jól vagy? Hányszor figyelmeztettelek, hogy a város más, mint vidéken. Ha nem ijedtem volna meg, most jól megdorgálnálak.
-Kérem, a fiú nem hibás. Én voltam ki nem figyelt oda jobban. Ezért a dorgálás nekem jár. - mért végig átható pillantásával Colin. Jól értettem amit modott? Túl sokat látok a szavak mögé,. Igyekeztem nem elpirulni és figyelmen kivül hagyni.
-Most, ha megbocsájt Mr. Bridgerton. - ezzel kézenragadtam Olivert és vissza indultam a hintónkhoz.
-Lady Crane, fogadja bocsánatkérésem az incidens miatt. Szeretném önt és a gyermekeit meghivni teázni holnapra, amennyiben nem túl korai.
-Köszönöm Lady Bridgerton. Igazán kedves, természetesen ott leszünk. Örömmel venném, ha a gyerekek jobban megismerkednének.
