Valaki hozzád tartozik Valaki elmegy | Jameur

"ez alkalommal véglegesen rászánta magát"

Arthur nagyon izgatott lett, mikor a bárba beérve közölték vele: újabb levele érkezett. Egy hete már kézhez kapta azokat az üdvözleteket, amiket az utolsó pillanatban adtak fel számra, és amelyek mindenféle jókívánságokat tartalmaztak. Igen, 1992 már valóban egy boldog év lesz, tavasszal lejár a szerződése, és mivel nagyon úgy néz ki, hogy Magyarországon tiszta a levegő, végre hazatérhet a kedveséhez -vagy idehívhatja őt magához. Az, hogy szülőhazájában más szelek fújnak, abban is megmutatkozott, hogy James lapot is mert küldeni neki az ünnepek alakalmából -igaz, nem írt rá semmit, csak autogramjával látta el az előre rányomtatott szöveget. A gyertyával díszített fenyőgallyat ábrázoló kártya összekötegelve állott a korábbi irományokkal együtt Somló éjjeliszekrényének felső fiókjában – a férfi megőrizte a férjétől jött összes levelet, amiket igencsak apró betűkkel írt neki egy-egy A5-ös négyzethálós füzetlapra.

Szíve máris kalapálni kezdett, ahogy meglátta, hogy ezúttal végre nem levelezőlap formátumban érkezett számára küldemény: habár a feltűntetett feladónak tényleg volt közlendője irányában, az ilyen burkolatból azok a kisbetűs papírlapok is ki szoktak hullani. Ez alkalommal a Demjéntől indult a boríték, azonnal felismerte a kézírást. A külső papírt szinte teljesen ellepték a sárgás virágot ábrázoló bélyegek, melyeken jól látható a ráütött kerek bélyegző – a felső köríven „Magyar Posta", az alsón „Budapest 119", középen „1992 01 06" ez utóbbi kettő között pedig „PA" felirattal. Két hétig jött, tehát az a hülye Rózsi már megint nem légi úton adta fel – persze honnan is tudhatta, hogy neki minél hamarabb meg kell kapnia?

Ahogy azt már mindenki megszokta a munkahelyén, Tomi aznap kevesebbet ivott, és igyekezett a lehető legrövidebbre fogni a műsort. Sietett haza -jobban mondva a szállására, hogy ágyára ülve végre feltéphesse a borítékot -amiből csak egyetlen levelet emelt ki. Sajnos nem tudta megállapítani, hogy esetleg kibontotta-e valaki korábban. Működött benne a régi reflex, rögtön arra gondolt, hogy esetleg hatóságilag távolították el belőle a számára fontosabb üzenetet – aztán elvetette, immáron több, mint két éve elmúltak azok az idők. Ezek szerint a Demjén akar valamit, James pedig majd megkockáztatja a saját nevében feladni levelét. Kissé csalódottan fogott bele az olvasásba.

Kedves Arthur!

Talán ezzel kicsit lekéstem- legalább hó közepe lesz, mire levelemet megkapod- mégis boldog új évet kívánok neked! Na de a lényeg, március 7 -én lesz egy koncertem a BS-ben, és szeretném, ha te lennél az egyik vendég. A Karesz már benne van, a Kölyök még kérdéses, de majd megfűzzük. Ha neked az a kényelmes, bejöhetsz utoljára is, és akkor lesz időd késni egy picit. A fináléban is ott leszel természetesen, az már biztos, hogy a Bölcsőnk a Föld lesz, ismered. Én pedig az Álomarcú lányt énekelném veled, az úgyis duett. Legalább hall a közönség valami újat, eddig úgyis csak a James-szel énekelted.

„Ne is álmodj róla... az a dal csak a miénk, rólunk szól, úgyse tudnád velem elénekelni, akármilyen tehetségesnek is tartalak" -emelkedett fel a papírtól, majd tovább olvasott.

Apropó, James. Ezt el kell mesélnem. A frászt hozta rám! Szilveszterkor összegyűltünk páran a Zoránéknál, miután mindenki letudta a maga hakniját. Szegény Jani nagyon kivolt. Gondolom, összevesztek vagy szakítottak Andival, és tudod, milyen érzelmes. Már az elején láttam rajta, hogy nincs valami jó kedve, hát próbáltam- próbáltunk javítani a helyzeten. Itattuk szépen, bár tudom, ez nem old meg semmit, de legalább az év utolsó napján legyen egy kicsit jókedvű. Hozzáteszem, mi se maradtunk annyira le tőle. Na de egyszer elindult a vécé felé, már kicsit botorkálva, mi nem is gondoltunk semmire, csak hogy lehet, mégse bírja annyira a piát, mint ahogy emlékszünk. Teltek a percek, már negyedórája volt kinn, mire mondom a Jánoskának, nézzük meg, hátha annyira rosszul lett. Kopogunk, semmi, erre rányitjuk az ajtót. Az a dilis körbetekerte a nyakát a vécélánccal. Én szedtem le róla, és lekevertem neki egyet. Szerencsére életben volt, kipattant a szeme, zavartan pislogott. A Jánoska kivitte a levegőre, hogy elbeszélgessen vele, én meg szóltam a többieknek. A Pici próbálta elbagatellizálni a dolgot, de én nem hagytam, végül arra jutottunk, hogy minden nap kimegy hozzá valaki Szentendrére, nehogy megint hülyeséget csináljon.

Te, tudod mi jutott eszembe? Lehet, hogy az LGT, mint olyan hiányzik neki... Mikor is zenéltetek utoljára együtt ?

Visszatérve, igyekezz úgy szervezni, hogy február vége felé tudj jönni próbálni. Esetleg te is vigyázhatsz egy napot a James-re.

Üdv: Rózsi

Letette a levelet. Mire a végére ért, már teljes testében remegett. Igen, a Pici megmondta. Az anyja is megmondta. Mintha összebeszéltek volna, figyelmeztették: „ezt nem teheted meg vele, bele fog halni". Az a szerencséje, hogy a gitáros nem az alkoholt, hanem az éjszakázást nem bírja, így egyszerűen elaludhatott, mielőtt komolyabb kárt okozhatott volna magában. Bár a rendőrségi jelentésben önkezűség lett volna, de Somló tudta a legjobban, hogy valójában ő a ölte meg. Demjén majdnem eltalálta a dolgot. Hányszor kérte, hányszor sírt neki James, hogy menjen már haza, vissza hozzá, de ő nem, ő hirtelen kötelességtudó lett, és fontosabb volt, hogy ne verje adósságba magát, mint figyelembe venni a másik érzelmeit. Vajon mikor kezdett el kihűlni a szerelem, amit annak idején Jani iránt érzett? Most alaposan felkavarodott benne minden, régi vonzódása újra lángra kapott – hiszen tulajdonképpen ezért fogott bele ebbe a nyilvánvaló őrültségbe: szerelmes volt, és biztonságban akarta tudni Jamest. Vigyázni rá egy napra... Az kevés! A maradék élete sem elég, hogy kárpótolja ezért a hat évért...

Azonnal kitúrta a szerződését, apróbetűs rész, azonnali felmondás, kötbér... Rögtön ott nyílt ki az összetűzött papírköteg, hiába, többször is állt már annak küszöbén, hogy itthagyja ezt a kócerájt, és visszamegy az ő drága kicsi férjecskéjéhez. Meg se nézte az összeget, csak az intézési módot: ez alkalommal véglegesen rászánta magát.