Hard to get (hawks x oc)

2.

-Várj..

-Várok.

-Hogy hívnak?-kérdezte az elöttem álló aki még mindig a csuklomat fogja

Na ez meglepett.

-Nem mondom meg.-jelentettem ki egy széles vigyor keretében.

-Miért nem?

-Én sem tudom a te nevedet,a hős neveden kívül persze.

Hawks elengedte a csuklómat és kezét felém tartotta.

-Keigo Takami,nagyon örvendek.

Keigo Takami. Illik hozzá. Van benne valami karizmatikus és vonzó. Két szó,amivel tökéletesen körül irhatom őt.
De szándèkait velem szemben kicsit megkérdőjeleztem,hiszen egy olyan híres hős, mint ő,aki féltve őrzi igazi identitását,megosztotta velem a teljes nevét. Lehet azt gondolja bizalma gondolatával csapdába csal.
Ha a nevemet szeretné,kicsit több erőfeszitésbe fog kerülni.

-Részemről az öröm...Keigo.-kezet fogtam vele,de ahogy láttam ez sem volt neki elég. Milyen kis telhetetlen.

Kezemtől fogva magához rántott, másik kezét pedig derekamra vezette, hogy ne tudjak szabadulni.

Rendkivüli módón zavarba jöttem,amit probáltam nem kimutatni de ahogy ismerem magam egy halvány pír biztosan felfutott az arcomra,amit az elöttem levő is biztos észre vett.

-Ejnye,így illik bánni egy civillel?-vontam kérdőre a férfit.

-Így illik viselkedni a 2.számú hős jelenlétében?-tekintete komoly volt,latszott rajta,hogyha ő fejébe vesz valamit, akkor azt véghez is fogja vinni. De én nem adom magam egy könnyen.

Válaszul csak egy mosolyt kapott tőlem. Aztán lazitott szoritásan,míg végül elengedett.

-Kettőnk közül nem én kéne legyek a titokzatos?- Kérdezte amint egy halk nevetés hagyta el az ajkát.

-A te hibád, hogy megbízol bennem.

-Nem nevezném hibának azt, hogy felkeltetted a figyelmem.- Egy szinte észrevehetetlen lépést tesz felém, és ekkor értem meg igazán, hogy miért van a fél világ a lábai előtt.

Karizmatikus személyiségét tökéletesen tudja be-és kikapcsolni, hogy biztos legyen benne, mindenki a varázslata alatt marad. Nameg persze a külsője is hozzáad nagymértékben az elbűvölő kisugárzásához. Esélyem sincs.

-Szerintem lassan indulnom kéne, de igazán kellemes volt a társaságod.- Szóltam hozzá cinikusan, egy félmosollyal az arcomon.

-Csak kellemes?- kacagott fel Keigo- Mások nem ezt a szót használták amikor elváltunk.

-Másoknak nem etted meg a fél szendvicsét.- Provokáltam tovább, hisz annyira látszott rajta, hogy néhány gonosztevőn kívül még senki nem bizonyult kihívásnak számára.

Hangosan felnevetett, és akármennyire nem akartam beismerni, büszke voltam arra, hogy megnevettettem.

-Mit szólnál, ha hazakísérnélek?-Nézett mélyen a szememben. És hát. Egy ilyen lehetőséget nem utasíthatok vissza.

-Van választásom?- Próbáltam úgy tenni, mintha társasága teljesen mellékes lenne.

-Nincs, de gondoltam figyelmeztetlek mielőtt elkezdelek hazafele követni.

Ezt kővetően sok mindenről beszéltünk. Eszmét cseréltünk az általunk hallgatott kedvenc együttesekről. Vitatkoztunk melyik a legfinomabb kaja a KFC-ben. És végül megválasztottuk az idei trendek legjobbjait.

Észre se vettem,hogy a több mint fél orás utat ilyen hamar megtettük. Vagy csak szimplán nagyon élveztem  a mellettem sétáló társaságát. Amit az elején talán magamnak sem akartam bevallani.

-Előre szólni szeretnék, hogy nem olyan helyen élek, mint te. Ez a negyed nem nagy üvegablakok és kristálycsillárok gyűjteménye, remélem tudod.

-És miért zavarna ez engem?-Kérdezte teljes természetességgel, megértően.

Ahogy közelebb értünk a lakásomhoz, egyre jobban kezdett tudatosulni bennem, hogy neki nem ugyanazt jelenti ez a séta, mint nekem. Holnap már más lányok társaságát fogja keresni, mintha közös sétánk emlékét elfújta volna a kegyetlen  nyári szellő.

De talán pont erre volt ma szükségem. Egy barátságos beszélgetésre egy vadidegennel, akire mindig emlékezni fogok, akár szeretném, akár nem.

Végül el értünk az ajtomig,amig a 64-es szám diszelgett. Igazából sosem szerettem itt lenni, ez a lakás minden fájdalmam és rossz emlékem helyszíne. Próbálok minél kevesebb időt tölteni itt, már lassan egy hotelként tekintek rá, mert csak aludni jövök haza.

Kezemet a kilincsre tettem, megpróbáltam erőt venni magamon és le is nyomni azt,de ez nem jött össze. Helyében egy fájdalmas sóhaly hagyta el ajkaimat.

Hátamat neki döltöttem az ajtónak, amin az előbb még be akartam menni. Komoly arcal tekintettem a szárnyas hősre. Arany iríszei,csak úgy csillogtak a holdfényben.

-Miért csinálod ezt?-vontam kérdőre a szőke hajút.

-Mire gondolsz?-nézett rám kérdően .

-Nem kellett volna át adj a rendőröknek? Vagy csinálnod valamit amit ilyenkor a hősök szoktak tenni?

-Egy szendvicsért?ugyan már.-nevette el magát a férfi.-Csak ne forduljon elő többet.-kacsintott rám.

Elköszönés képpen integettem neki a jobb kezemmel, miközben a bal,újra a kilincsre tévedt.

-Még látjuk egymást.-mondta bucsúzóul és egy egyszerű de annál vonzóbb mozdulattal hajolt meg elöttem. Aztán már szelte is az eget vöröses szárnyaival.