Egyszer megtörtént életem csodája. Csak egyszer kellett volna normálisnak tűnnöm, de pont most nem ment, elrontva mindent mégis életem csodáját éltem át amikor csillagokkal csillagokat néztem, és végül mellettem fekszik a világ legnagyobb csillagja...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
L U C I A
A kocsiba beülve találtam magam egy elég ideges Mbappéval. Ki sem szállt a kocsiból. Nem azért mert rosszul esik, hanem csak már megszoktam. De egy kisebb csókot sem tervezett adni, nem tudom mi baja lehet. Ha köszönni legalább köszönne, de hát úgy látszik ő ezt messziről kerüli.
Persze attól, hogy eddig nem szóltunk egymáshoz, pedig az út felénél tartunk az nem jelenti azt, hogy nem néztem őt, ráadásul végig. Bár a tájat is néztem, mivel elmondhatatlanul szeretem Párizs saját varázsát. Az, hogy mellettem ülő, durcizik valamin, majd elmondja. Még indulás előtt én írtam is neki, de persze azt se látta, pedig edzések után mindig telefonoznak az öltőbe, vagy csak egy maga a kocsiban. Bár nem hiszem, hogy én lennék itt a baj, csak akkor is, én is benne vagyok a pakliban. Nem tudom, hogy-hogy, ha én vagyok a baja, azt már elmondhatta volna szerintem, mert van bennem annyi, hogy megbeszéljük és nem üvöltsük le egymásfejét. Bár remélem hamar elmondja és nem lesz végig ilyen morcos.
Beálltunk a garázsba, persze most sem szólalt még meg, de kinyitotta a kocsi ajtót előttem. A házba is persze csöndben sétáltunk be, majd ültünk a kanapéra. Láttam rajta, hogy többször is meg akar szólalni, de nem tette. Így végig a fekete tv-t néztük ami be sincs kapcsolva.
- Igen? -néztem rá kérdőn, mivel már láttam, hogy mondani is akarja, csak gondolom nem tudja, hogy.
- Bocsánat. -a szemöldököm úgy érzem az egekbe, hisz nem értem, hogy miért kér bocsánatot. - Mert bunkó voltam veled. De mindössze annyi az egész, hogy Donnarummával száguldoztunk 120 km/h körül ahol csak 50-nel szabadott volna menni, és volt kamera. -a szemeim megforgattam és egy hosszas öleléssel ültem az ölébe.
- De az ne legyen baj, hogy velem, hogy bánsz. A büntetés meg majd a maga idejében. Különben meg, nem biztos, hogy működött. - öleltem továbbra is és ő is a derekam karolja át.
- Persze, és csak úgy kirakják a kamerák? -tett fel egy kérdést amire őszintén nem tudom a választ. - Mindegy nem pénz miatt, azt kitudom fizetni, de a jogsit ha elveszik?
- Nem fogják, különben úgy is kitudod magad balhézni. -próbáltam rá minél lelkesítőbben mosolyogni, de akkor se gondolkozott előtte.
- Végülis, lehet. Téged meg, nagyon szeretlek. -a fenekemnél fogva húzott közelebb magához, majd egy óvatos de hosszú csókot adott.
Felelőtlen volt, ez tény, de ő is mindig kihozza mindenből a jót, ez is menni fog neki. Az, hogy most mi a terve azzal is meg velem is az kérdéses. Persze elborított szóval gondolom nem megyünk a medencébe -nem mintha akarnék-.
