{5. Rész}

210 13 0
                                    

-APUCI!!-Rohant előre Lily.

-Dray!-Tette, szinte dobta le a pisztolyt Raquel és bátyához futott.

-Raq.-Ölelte meg.

-Vissza adlak a fiadnak..-Engedte el és Scorpius ölelte át az apját. Közben Rose és Hugo anyjukat ölelték, Albus és Lily apjukat, Victorie és Dominique pedig anyjukat. Freddie és James pedig bujkált. Louis pedig mellettük leskelődött.

-Louis!-Szólt rá az anyja mire a fiú elő jött. 

-James Sirius Potter!-James el motyogott egy imát miközben apja elé ment.-Térképet, Telefont, Pálcát, Fülhallgatót és köpenyt!-Nyújtotta a kezét. James átnyújtotta a telefonját és fülhallgatóját .

-Raquel...-Kezdte James majd a lány táskájához lépett. El kezdett pakolni.- Pisztolyt, pisztoly, tőr, kés..-Majd a térképpel és köpenyével állt apja elé. Átnyújtotta.

-Pálcát kihagytad!-Mondta Hermione és Harry egyszerre. James a zsebébe nyúlt.

-Expecto Patronum..-Megjelent a szarvasa. Miután eltűnt átadta. A Három Malfoy nehezen fogta vissza nevetését. -Együtt érez, nem röhög!-Meglátta a földön fekve röhögő Freddiet.

-Ne nevess, Freddie. Angelina majd' annyira dühös rád mint Ginny Jamesre.-Nézett unokaöccsére Fleur. Louis nevette el magát.-Ne nevess, te is büntetést fogsz kapni.

-És ha valami rosszat csináltok, mesélek családfásat!-Nézett a hármasra Raquel mire mind kihúzták magukat.

-Még 1 óra..-Nézett a nyakláncra Hermione.

-Énekelsz?-Nézett nénikéjéra Scorpius.

-Nem!-Válaszolta mosollyal az ajkain.

-Jaquel!! Kéjlek!-Nézett rá apja karjaiból Lily.

-Nem nem.-Fordult el.

-Kérlek !!-Kérték a gyerekek.

-Jó.-Fordult meg.-Építkezzünk!-Nyitotta ki a táskáját. 

Ki vették a két gitárt, a dob darabjait illetve a mikrofont.

-Akkor a kedvencem.-Pörgette meg a mikrofont.-És nem csak nekem.-Pillanatra tekintett Siriusra.

-Hajrá, Raquel!-Kiabálták többen is. A Zenét el kezdték a fiúk, ő pedig becsatlakozott.

Rengetegen táncoltak. Raquel pedig csak össze pacsizott Dracoval.

_______________________




Raquel és a Harmadik generációWhere stories live. Discover now