Mindörökké,és tovább...

5

A nap azon az incidensen kívül egész nyugodtan és ezzel egy ütemben unalmasan folytatódott. Igazából semmit nem csináltam csak a szokásost amit minden ember szokott nap mint nap és ezt nem fogom elmondani mert unalmas nem is kicsit. A másnem reggelem ugyan olyan átlagosan telt ahogyan minden nap eleje szokott. Már most úgy, a tűnik hogy túl átlagos vagyok és ez valószínűleg így is van. De nem is bánom hogy nem tűnök ki a tömegből,mert igazából két módon lehet kitűnni ha nagyon szemre való vagy ez alatt azt értem hogy szép,vagy pedig hülyét csinálsz magadból végülis mindkettővel ugyan azt éred el csak nagyom nem mindegy hogy hogyan.

És én ezért is voltam átlagos. Valamennyire mindenki átlagos a maga módján és mindenki kitűnik legalább egy valamiben a tömegből akár külsőleg akár belsőleg. Bele gondolva nincs olyan hogy átlagos mivel minden ember más pont ez szép az világba. Hogy hiába van több milliárd ember attól még nem ugyan olyanok. Örültem hogy ilyen gondoltaim voltak, aztán rájöttem hogy neki kéne állnom készülni mert nem lesz belőlem semmi. Gyorsan össze kaptam magam és lépni akartam ki az ajtón és ekkor jöttem rá hogy a szüleimről nem is nagyon meséltem ami fura lehet mert mégis csak a minden napos életem részei. Fontosak nekem csak ők nem ebbe a részbe tartoznak. Hanem,az életem másik napjaiba vesznek fontos részt. Ezt alaposan kifejtve és átgondolva kaptam fel a kabátom és pattantam ki az ajtón.

Legnagyobb meglepetésemre ott a kapunk előtt Alexis. Nem rémlik hogy mondtam volna hogy hol lakunk,de mindegy.

-Szia-öleltem meg-Hát te?

-Eljöttem éled hogy együtt menjünk

-Mondtam hol lakok?-erre megrázta a fejét-Akkor mégis hogy?-mindig meg mosolyogtatott a hülyeségeivel

-Vannak forrásaim-erre már inkább nem mondtam semmit és egy amolyan "aha,persze" fejét vágva bólogattam

Már amióta tudom hogy Alexis nem bírja Alexandert szúrja az oldalam a miértje. Lehet nem túl jó ötlet de inkább megkérdeztem mert a kíváncsiságom győzött ismét.

-Figyelj,egy dolgot meg kell kérdeznem-álltam meg hirtelen a lány pedig csak pár lépés után,majd vissza fordult-Miért utálod ennyire Alexet?-nagyon érdekelt a válasz de nem akartam tolakodó lenni

-Nem is tudom-hajtotta le a fejét és láttam hogy nem szívesen mondaná el ezért oda léptem elé és felemeltem a fejét

-Hé,nem muszáj megmondani de tudd hogy nem haragszok meg ha egyszer úgy döntesz elmondod-mosolyogtam rá a lehető legkedvesebben

Megértettem hogy nem akar róla beszélni talán senkinek vagy az is lehet hogy csak nekem,de ha így van se baj mivel nem régóta ismerjük egymást. Egyre jobban érdekelt az igazság. Voltak tippeim de egyikbe se voltam teljesen biztos. A lány előtt ezek után tudtam hogy hanyagolnom kell ezt a témát és hát így is tettem és tovább mentünk a suliba vagy ismertebb nevén a pokolba.

Előbb egy nyelvi óra majd azt követően egy iszonyat fárasztó testnevelés és matek amin már fogtam a fejem hogy ne essen le mert bár még csak a harmadik óra volt nekem úgy tűnt hogy már napok óta itt ülök. Mielőtt még álomra hajtom a fejem megkértem a tanárt egy kéz feltartás után hogy had menjek ki a teremből és miután a lelkemre kötötte hogy sietek már mehettem is. Ahogy kiléptem a teremből nem megszokott csend fogadott. Nem nagyon voltam a suliba olyankor amikor órák vannak max egyszer. De akkor sem figyeltem meg különösebben. A mosdó felé sétálok arc mosás céljából amikor hirtelen két kar ragad meg hátulról és a lábam a magasba emelkedik a talajtól. Hirtelen felsikoltok hogy mégis ki az aki csak így felemel. Amint földet érek hátra fordulok és ismét Alex nagy fejét veszem észre és ha most hallaná a gondolatom biztos vérig lenne sértve hogy azt mondtam a fejére hogy nagy.

-Normális vagy?-kérdeztem tőle azt a kérdést ami foglalkoztatott

-Teljesen. Hova mész?

-Nem mindegy?-mire megrázta a fejét és megvillantotta tökéletes mosolyát-Akkor legyen az

-Elgondolkodtál a kérésemen?-próbált boci szemekkel nézni és egész jól sikerült neki azt kell hogy mondjam

-Nem és nem is fogom SOHA!-emeltem ki az utolsó szót

-Bármit megteszek-elegem lett vagy talán csak féltem hogy megfordul a fejembe visszakérdezni ezért a mosdó felé vezető utam folytattam de csam azért is utánam jött és nem hagyott és gyorsítottam a tempón de ő is

-Hagyj már-nevettem fel és már futottam előle ő pedig utánam,mire gyorsan befutottam a mosdóba-Ide úgy se jössz be-nyújtottam ki a nyelvem és becsaptam előtte az ajtót de nem sokkal rá ki is nyílik és a fiú néz be rajta

-Tényleg? Szerinted nem jövök be? Többször jártam itt mint te fogsz életedben-nevetett fel mire én megforgattam a szemem mivel pontosan tudtam mire gondol

Egyre közeledett míg nem teljesen sarokba szorultam de ő csak jött közelebb. A mellkasunk teljesen össze ért így minden egyes levegő vételét éreztem ő pedig érezte az egyre csak zakatoló szívem ami majd kiugrott. Tudtam hogy ezért vigyorog olyan öntelten...