Szabályok nélkül (MDZS, Wangxian ff) /Befejezett/

5.

Wei Wuxian egyáltalán nem értette, Lan Xichen mire gondolt, de hogy őszinte legyen, nem is érdekelte. Csakis Lan Wangjin járt az esze.

A birtokról egyenesen az erdőbe rohant, ahol egyfüstölőnyi időn át kereste őt.

– Lan Zhan, csak hogy megvagy, már...

Be sem fejezhette a mondatot, Lan Wangji megszaporázta a lépteit. Tényleg nagyon kerülheti őt, ha megszegi a Lanok tilos szaladgálni szabályát. Vagy az csak Felhőzugra vonatkozik? A fene tudja ezeket követni...

Wei Wuxian utána iramodott, és megállította a karjánál fogva.

– Lan Zhan, ne fuss már el előlem! Beszéljük meg!

Lan Wangji kerülte a szemkontaktust, a csizmáját bámulta.

– Nincs miről beszélni – jelentette ki.

– Hát én azért ezt nem mondanám...

Lan Wangji ismét menekülni próbált, de Wei Wuxian levakarhatatlanul csüngött a karján.

– Lan Zhan, nem is vagy kíváncsi, mit akarok mondani?

– Nem. Hagyj békén!

Wei Wuxian kétségbeesetten kapaszkodott Lan Wangji köpenyébe. Lehet, egy nappal ezelőtt még fogalma sem volt az érzéseiről, azt hitte, Lan Wangji csak egy barátja, de az éjszaka éppen elégnek bizonyult rá, hogy átlássa a helyzetét. Szerelmes Lan Wangjiba, és esze ágában sincs távol maradni tőle. Eddig sem akart, hát még így hogyan tehetné meg?

Egyik kezével megmarkolta Lan Wangji gallérját, és magához húzta.

A csók ezúttal Lan Wangjit érte váratlanul, megdermedt tőle. Wei Wuxian azonban nem akart kétséget hagyni, hogy amikor magához tér, ellökje magától. Karját Lan Wangji nyaka köré fonta, és szorosan hozzásimult.

Lan Wangji ajka elnyílt, utat engedett Wei Wuxian nyelvének. A csókjuk elmélyült, ők maguk pedig belefeledkeztek egymásba.

Wei Wuxian talán még sosem élt át ennyire szédületes érzést. A szíve hevesen kalapált, mintha menten megadná magát, mégsem akarta, hogy vége legyen. A forróság az egész testét átjárta, a lábujjától a feje búbjáig bizsergett.

Lan Wangji ekkor azonban eltaszította.

– Ez nem helyes – préselte ki magából.

– Lan Zhan, mégis ki dönti el, hogy mi a helyes és mi nem? Én ezt egyáltalán nem érzem rossznak.

Lan Wangji hátrált néhány lépést, majd megfordult, és szaladni kezdett. Wei Wuxian még sosem látta őt futni, így váratlanul érte a tényleges menekülése. Néhány lélegzetvételnyi ideig csak pislogni tudott, mielőtt üldözőbe vette.

– Lan Zhan, ne rohanj, várj meg!

Annak ellenére, hogy kettejük közül Wei Wuxian mozgott rutinosan az erdőben, képtelen volt beérni Lan Wangjit. Legközelebb is csupán két zhangra tudta megközelíteni.

– Lan Zhan... – Újabb kétségbeesett próbálkozásra szánta el magát, hátha Lan Wangjit végre meghatja, be viszont már nem tudta fejezni.

Amikor átugrott egy kisebb bokrot, talpa alatt megreccsent a föld, és mielőtt bármit felfoghatott volna az egészből, lezuhant. Ide-oda csapódott egy sötét helyen, a teste minden porcikája sajgott, a haját folyton megtépték a kiálló gyökerek. Alig tarthatott pár másodpercig, mégis egy örökkévalóságnak hatott, mire belecsobbant a verem alján lévő hideg folyadékba, talán vízbe. Bármi is volt, nem lehetett túl mély, Wei Wuxian dereka fájdalmasan csapódott a talajnak. Az összes levegő kiszakadt a tüdejéből, csukott szeme előtt csillagok táncoltak, úgy érezte, darabokra tört a gerince. Az ösztön azonban bármilyen sokknál erősebb. Egyetlen karcsapással a felszínre verekedte magát, és magába itta a poshadt levegőt.