Szabályok nélkül (MDZS, Wangxian ff) /Befejezett/

1.

– Szerinted Lan Zhan eljön?

Pokoli hőség uralkodott Yunmeng környékén. Aki csak felemelte egyetlen kisujját, már leverte őt a víz. Nem is volt csoda hát, hogy a Jiang klán néhány tanítványa edzés helyett az egyik lótusz tavon töltötte az idejét. Wei Wuxian az úszástól elfáradva feküdt a csónak alján, a fölé hajoló, esernyő méretű leveleket szemlélte, amelyek egy kis árnyékot adtak neki, míg Jiang Cheng egy lótuszhüvelyből evett mellette. A többiek még erejük teljében úsztak körülöttük, a nagy zsibajtól, amit okoztak – kiabáltak, nevettek, egymást fröcskölték – nem is hallhatták a kialakuló beszélgetést.

– Minek jönne? – horkantott fel Jiang Cheng, és Wei Wuxiannek dobott egy lótuszszárat. – Szerintem örül, hogy nem kell téged látnia. Legutóbb majdnem megölt, amikor letépted mindenki szeme láttára a homlokpántját.

Wei Wuxian félresöpörte a növényt, amely a mellkasán landolt, és felült. A csónak megbillent a hirtelen mozdulattól.

– Nem téptem le – kérte ki magának. – Csak segíteni akartam, és... és véletlenül a kezemben maradt.

Jiang Cheng felvonta a szemöldökét.

– Véletlenül, mi? Az első perctől fogva rá vagy izgulva a homlokpántjára.

– Persze, hogy érdekel! Téged nem érdekelnek azok a dolgok, amiktől minél jobban tiltanak? De tényleg véletlen volt. – Egy lótuszhüvelyt leszakítva visszafeküdt, majd az egyik magon rágcsálva így szólt: – szerintem eljön.

– Újra megkérdem. Mégis miért jönne? Apa a klánvezéreknek tart tanácskozást. Nie fivérünk azért jön, mert tényleg a barátunk, Jin Zixuan pedig az anyja parancsára látogatja meg a nővéremet. Lan Wangjinak semmi oka, hogy idejöjjön.

Jiang Fengmian valóban csak a három nagyobb klán vezetőjét hívta össze, hogy tárgyalásokat folytassanak a Qishan Wen klán tarthatatlan viselkedése miatt, de végül kibővült a létszám. Először Jin Guangshan írt Jiang Fengmiannek, hogy a felesége kérésére hadd jöjjön a fia is, majd nem sokkal később érkezett a levél, amelyben Nie Mingjue arról értesítette őt, hogy Nie Huaisang is vele tart, mert az öccsének már hiányoznak a Felhőzugban megismert barátai. És bár Jiang Fengmian zártkörű tanácskozást szervezett, ahol a fiatalok nem lehetnek jelen, nem volt ellenvetése, hogy ezekben a napokban Lótuszrévben vendégeskedjenek. De hogy Lan Wangji, miért jönne...

– Van oka – közölte Wei Wuxian. – Már jó párszor meghívtam Yunmengbe, és szóltam Jiang bácsikámnak, hogy Zewu-jun levelében emlékeztesse erre.

– És szerinted emiatt el fog jönni? – nevette ki Jiang Cheng. – Mellesleg minek is hívod meg folyton? Hogy a savanyú ábrázatát nézzük, miközben fájdalmasan egyenes tartással áll vagy ül? Már csak az hiányzik, hogy anyám folyton hozzá hasonlítson!

Wei Wuxian a tóba hajította az üres lótuszhüvelyt.

– Ne utáld már ennyire! Egyébként vissza kellene mennünk. Hamarosan jönnek a vendégek, és előbb-utóbb lebukunk, hogy nem vagyunk sehol. Ha Yu asszony megneszeli, hogy ellógtuk az edzést...

Yu asszony előtt azonban soha semmi sem maradt titok. Épphogy csak visszaérkeztek Lótuszrévbe, és besurrantak a gyakorlópályára, mintha mindig is ott lettek volna, Yu asszony kilépett az árnyékból.

– Wei Ying! – sipította, mire Wei Wuxian behúzta a nyakát. Valahogy mindig őt találta meg, ha rossz fát tettek a tűzre.

– Yu asszony, én...

– Térdre!

Wei Wuxian még le sem térdelhetett, a Zidian máris a hátába csapott. Yu asszony sosem adott bele túl sokat ezekbe az ütésekbe, mégis az egész testén végigfutott a fájdalom. Hasra esett tőle a pálya porában. Ráadásul a hőség és az úszás miatt korábban nadrágra vetkőzött, meztelen bőre még érzékenyebb volt a csapásokra.