Sziget a horizonton

2. fejezet - Az Odú

Martin elrugaszkodott a talajtól és már rohant is lefelé. Odadobtam törölközőmet az övé mellé, majd én is száguldani kezdtem a lejtőn.

– Mint két óvodás... – hallottam Stephanie megjegyzését a hátunk mögül, de nem izgatott. Csakis az érdekelt, hogy hamarabb leérjek, mint a barátom. Pár lépés előnyt élvezett, de pillanatokon belül felzárkóztam. A lejtő aljára érve már fej–fej mellett haladtunk. A kemény földet forró homok váltotta fel, mely nagyon égette a talpamat, úgyhogy lábamat magasra kapkodva szaladtam tovább. Rengeteg homokot vertünk fel, de szerencsére ezen a szakaszon nem voltak napozóágyak, sem emberek.

Szinte egyszerre érkeztünk a vízbe, de én egy lépéssel éppen megelőztem Martint. A diadal íze hajtott engem, és őt is vitte előre a lendület. Addig futottunk, míg elég mély nem lett a víz, és beledőltünk. Nagyon élveztem, ahogy lehűtötte forró testemet.

– Fú... nyertél – lihegte Martin.

– Nem hagyhattam, hogy te nyerj, ha már miattad jöttünk ilyen későn – feleltem, mire Martin elvigyorodott.

Ekkor alaposabban körbenéztem. Balra tőlünk elszórtan voltak csak emberek, páran fürdőztek a közelünkben. Távolabb, a napágyas résznél már sokkal többen voltak. Sosem értettem, hogy az emberek miért a kialakított strandra mentek. Szerintem sokkal jobb egy kevésbé zsúfolt helyen pihenni.

Jobbra tőlünk a kanyarulat után, a sziklán túl egy kis lagúnát láttam. Ott is sokan fürödtek, de korántsem volt annyira tele a hely, mint a kijelölt strandon. Eszembe jutott róla a gyermekkorom, amikor ilyen eldugottabb helyekre mentünk a nagystrand helyett. A köveken mászkáltam, tengeri sünöket gyűjtöttem, meg ilyenek. Nagyon szívesen mentem volna arra a részre, de most a strandra tartottunk, ahol a többiek is ott voltak...

– Hát igen, de megérte, nem? – kérdezte Martin, és szemével a hátam mögé pillantott, én pedig követtem tekintetét. Megpillantottam egy férfit meg egy nőt. Egy idős házaspár lehetett, akik rosszallóan néztek ránk.

– Ő... nem tudom, mire célzol. Én csak két öreget látok.

– Mi? Jaj, nem ők. Mögöttük!

Oldalra dőltem, és megláttam néhány lányt, akik épp megmártóztak a vízben, és felénk tekintgettek.

– Azt majd meglátjuk – vigyorogtam vissza, majd tettem egy lépést barátom felé. – De ez is megérte?

Martin először nem értette, de hamar rájött, mire is céloztam. Megragadtam a vállát, és oldalra löktem őt. Meglepetésként érte, nem tudott védekezni, és beleborult a vízbe. Nagyot csobbant, erős hullámokat vert. Felnevettem, de Martin szerint ez nem lehetett olyan vicces, mert még a vízben térdelve kirúgta a lábamat, én pedig egyensúlyt veszítve majdnem felborultam. Ezt a helyzetet kihasználva előreugrott és meglökött, én meg a lökés erejétől hátraestem és elmerültem a vízben.

A kis... – gondoltam, majd gyorsan feljöttem a felszínre és ellöktem magamtól őt. Bosszút akartam állni, ám Martin bizonyára pontosan tudta, mire készülök, mivel szaladni kezdett kifelé. Utána ugrottam, és meg akartam ragadni a bokáját, de nem értem el, és pár lépés múlva már a száraz homokot taposta.

Mindeközben Adam és Stephanie megérkeztek, épp a lejtő aljánál sétáltak. Martin odafutott hozzájuk, én pedig szorosan utána.

– Á! Védj meg, Adam! – kiáltotta Martin. Közben utolértem őt, és a szenior körül kezdtünk kergetőzni.

– Hé, most már álljatok le, mert elszédülök! – kiáltotta, és kitette kezét, hogy megállítson bennünket. Ugyanígy tett Stephanie is.