Visszatérők

Kísértetjárta Szálloda? II.

Két évvel a 'Soha Többé' történet után

- Barnabás - kiabáltam a bárból hátra a konyha irányába - igyekezz már, mert nem fogjuk elérni a buszt!

Barnabás a kedvenc tanulóm volt. Sok diák megfordult a "kezeink között", volt, aki vendéglátást tanult, de egy kicsit se konyított ehhez a szakmához, volt, aki nem ilyen irányú képzést végzett, mégis rá lehetett bízni néhány munkát.
Barnabással lehetett dolgozni, noha elég sok bajunk volt vele.

- Jól van már Barrrbara! - szívta a vérem.
- Ne 'jólvan'-ozzál, hanem haladj. Hozzad már majd légyszi az abroszokat és a slippeket! Én addig zárom a hostware-t* és a pénztárgépet. Meg még leszámolom a leadandó készpénzt és a váltót - mondtam.

*a számítógépes program, amit használunk

Míg én a pénz számolásával voltam elfogalalva, Barnabás is megérkezett a pultba, várta, hogy befejezzem a dolgom és mehessünk öltözni. Rajtunk kívül már senki sem tartózkodott az egész első emeleten, a tudtunk nélkül pedig nem tudott bejönni egy lélek sem, mert az ajtó pont a bár előtt volt.
A konyha irányából mégis hallottunk egy viszonylag nagy csattanást. A hangot nagyjából egy seprű eldűléséhez tudtam volna hasonlítani.
Barnabás pánikba esett szemekkel meredt hátra, majd nézett rám.
- Na veled se vagyok kisegítve - viccelődtem vele -, te is kis beszari vagy - mondtam neki, bár tőlem félősebb embert alig találni és a mellkasomban az én szívem is eléggé gyorsan kalapált.
- Szerintem csak a konyhalány rosszul tette el a seprűt, és az dőlt el. Olyan volt a hangja nem? - próbáltam nyugtatni Barnabás mellett magamat is.
- Aha remélem. Siess - kérlelt.
Már a napi forgalmat nyomtattam, amikor újabb csattanás szűrődött ki az ajtón, ezúttal sokkal közelebbről.

Pánik ült ki mindkettőnk arcára, majd futásnak eredtünk. Ám Barnabás hamarabb ért ki az ajtón, és becsapta.
Bent ragadtam.
Aszthmás vagyok. Ahogy megláttam, hogy az ajtó előttem becsukódik, elöntött valami hideg érzés. Nehezebben kaptam levegőt.
Elkezdtem ököllel ütni a fa ajtót, majd a konyha felé vezető folyosón lekapcsolódott a lámpa. Ájulás kerülgetett, amikor Barnabás kinyitotta az ajtót és kirohantam rajta, csapkodni kezdtem a fiút, ahol értem. De most nem játszottunk.
Eszembe jutott a két évvel azelőtti eset Viviennel, és hogy valaki már halt meg felettünk két emelettel.
Féltem, hogy amíg úgy éreztem be vagyok zárva, ha hátra nézek a folyosó és a hang irányába, meglátok egy férfit, aki korábban még a szálloda lakója és az étterem vendége volt.