Kulcs a szívedhez

2. fejezet

De anyám fekete koktél ruhája, amit Jankával kiskorunkban minden este felpróbáltunk, és ami nekem egyik legkedvesebb emlékem volt róla, eltűnt.

A ballagás napján elég nyomott volt a hangulatom a ruha miatt. Reggelizni sem jött le rajtam és Kongon kívül senki, mivel 5:00-kor még mindenki aludt. Egyedül hű társam tartotta bennem a lelket, ki még ilyen korai időben is lábam mellett gubbasztott.
Miután betömtem a reggelimet (olyan jó ki instagrammos zabkását), táskámat felkapva léptem ki a házból.
Viszont azt nem sejthettem, hogy még egy jó darabig nem fogom átlépni a küszöböt.

***********

Mikor a busz felé mentem, a szomszéd néni kijött a házból. Eléggé csodálkoztam, ugyanis 5:30-kor nem igen szoktak fönn lenni a 60 plusszos emberek, de úgy döntöttem kedves leszek, így hát szélesen elmosolyodtam, és köszöntem neki.
- Jó reggelt Marcsi néni! Hogy hogy ilyen korán fönn tetszik lenni?
- Há' van az úgy édes kis mogyoróbokrom, hogy az ember foga é' romlik, oszt nem tudja megrágni a körtét. Így hát arra gondoltam vót, hogy odaádom néked. - nyújtotta az enyhén kőkemény körtét a táskákkal és dobozokkal megpakolt kezembe.
- Köszönöm de igazán nem kellett volna! - hebegtem, a buszmegálló felé indulva.
- Túdom, túdom, a mostani generáció úgy rohan, hogy én aztat meg nem érteném. De ha az ember külhonba megy, mindig jól jön egy kis útravaló! - mondta, majd egy sokat sejtő kacsintás után visszaballagott a házába.
Én, nem tudva hova rakjam ezt a beszélgetést, újra a megálló felé vettem az irányt.

Mikor megláttam a kék buszt, amint elhajt előttem, nekiiramodtam, és táskástul-mindenstül loholtam utána. Miközben futottam, éreztem, hogy valami kiesik a zsebemből, de kisebb gondom is nagyobb volt annál, mint pár aprót elszórok.

Mikor felértem a buszra, szemem megakadt egy ismerős arcon.
- Szia Tomi, hogy vagy? - huppantam le mellé, cuccaimat a velem szemben lévő ülőhelyre dobva.
- Semmi különös. Tegnap hogy hogy nem voltál edzésen? - kérdezte telefonjából kipillantva.
- Készültem a ballagásra, még csomó dolgom volt. Miért hiányoltál? - kérdeztem viccből a szempilláimat rebegtetve.
- Én öm... Khm. Az edző kérdezte. - mondta kissé zavarban, habár nem értettem, mi okból volt ilyen feszült. Aztán egy kis szünet után megszólaltam.
- Hogy halad a büfé? - érdeklődtem, mert ő és a haverjai voltak a ballagáson a büfé szervezői.
- Tudod hogy van az. Ottó le se szarja az egészet, mi, többiek pedig egész héten ezt szerveztük. Fogalmad sincs milyen nehéz 600 kakaós csigát beszerezni ingyen. - nevetett a végén, egy fájdalmas sóhaj kíséretében.
Tomival hatodik óta együtt járunk kosárra, és azóta minden nap együtt buszozunk. Szülei jóban vannak Berta néniékkel, szóval minden évben legalább háromszor együtt sütögetünk. Az egyetlen dolog amit furcsállok benne, az az Ottóval való barátsága. Persze gondolom rajtam kívül mindenkivel jófej, de akkor is.
- Hogy hogy Ottó nem segített? - kérdeztem, mikor leszálltunk a buszról, és elindultunk a dombon felfelé a Bertalan Gimnázium-hoz.
- Hát, tudod mindenkinek van egy sötét korszaka gimi alatt, gondolom most ő is azt éli. Néhány napja bejelentették a szülei, hogy elválnak. Tegnap szerencséd volt, hogy olyan jó kedvében találtad a Pálinkában. - mondta kissé keserűen. - Elvileg már három napja haza se ment, és bordélyokban meg klubokban alszik. De ki tudja, valószínűleg ez csak egy pletyka. - mondta váll-rándítva. - És neked hogy halad a dekor? Szívás, hogy Rebeka mindig téged választ. Nem is értem, miért ő az elnök minden évben. Ja várj, rájöttem, anyuci kicsi lánya mindent megkap. - mondta, miközben bementünk a kapun.
Ja igen, elfelejtettem megemlíteni, hogy Rebeka az igazgatónő lánya, ami azt jelenti, hogy ha valaki nem volt neki szimpatikus, azt simán kirúgatta. Elég volt hozzá egy pletyka, miszerint nemi betegségeket terjeszt szándékosan, vagy ő gyújtogatott a könyvtárban...stb. A lehetőségek tárháza végtelen volt.
Miután megláttuk az osztálytermünk előtt strázsáló Ottót és haverjait, én már fordultam is elfelé a másik irányba (mert ilyenkor általában csak odaböffentünk egymásnak egy sziát, aztán megyünk a dolgunkra), mikor ő hirtelen megpörgetett a tengelyem körül és szenvedélyesen, (mindenki szeme láttára!!!) megölelt.
- Látjuk egymást a bálon. - mondta, egy kis gödröcskével a szája sarkában, majd elsétált a leesett állú haverjai felé.
De akit ez még jobban meglepett, olyannyira, hogy majdnem hátraesett, az én voltam. Hiszen Tomi még sohasem vállalta fel barátságunkat a haverjai, és a suli előtt.