2

6 0 0
                                    

°°Harry

Haza vittem Jenny-t de még a házuk előtt ott ültem a kocsiban. Nem bírom felfogni hogy 27 éves léttemre egy 17 éves lányt akarok magam mellett tudni. Megdörzsöltem az arcom majd azzal a lendülettel elővettem a telefonom ami elkezdett csörögni. Felvettem de nem szóltam bele.

-Menj át hozzám, vigyázz a lányomra. Nem tudom mikor érek haza!-szólt bele Mr.Musso de abban a pillanatban le is rakta. Vissza tettem a telefonom és indultam is oda.

Le parkoltam a ház elé majd az ajtóhoz mentem. Elővettem a kulcsot amit Mr.Musso adott nekem és be mentem. Minden fehérben pompázott. Egy nagy konyha fogadott és mellette egy nappali óriási Tv-vel. A két helyiséget egy lépcső választotta el amin rózsaszín bársony szőnyeg takart. Biztos nem Mr.Musso kérése volt. Elnéztem jobbra ahol egy folyósó vezetett egy másik szobához. Gondolom az volt Mr.Musso szobája, fent pedig Natasáé.

Le ültem a kanapéra és elővettem a telefonom és vissza írtam Jenny-nek. Kényelmesen hátra dőltem a fehér garniturán és a bal kezem a kanapé tetejére tettem. Jobb lábam pedig rá raktam a másikra. Na ez kényelem, de ami ezután jött az műsor volt mellé.

A Tv vissza tükrözésében láttam Natasát, sétált le a lépcsőről egy szál rövid nadrágban és egy fekete topban, mellé egy aranyos rózsaszín mamusz fedte lába kis részét. Mivel sötét volt aránylag így nem látott meg engem. A hütőhőz ment és ki vett egy doboz zöld teát amit pohárba öntött. Amig tette a dolgát végig mértem feszes combjait amire akárhányszor rá támaszkodott annyiszor feszült meg az izomtól, egy óriási heg a jobb combja hátulján és néhány anyajegyel. Háta sokszor megfeszült ahogy cselekedett. Tökéletes teste van ami annyit tudna nekem mesélni.

-Itthon is vagy?-kérdezte a vékony hang. Ki rázott a hideg ijedtemben. Nem válaszoltam. Fel kapcsolta a villanyt mir észre vette hogy a Tv-nek a vissza tükrözéséből őt sasolom. Ahogy felém fordult mellkasa nem mozdult, nem vett levegőt. Hasa megfeszült combjaival együtt. Szorongatta azt a poharat majd hirtelen elengedte magát.

-Ha már apám ide küldött akkor ne sötétben ülj itt....és már mondtam neked hogy ne ijeszteges engem!-szólt kedvesen.-Bocsánat!-válaszoltam. Nem bírtam le venni róla a szemem.-Öhm szolgáld ki magad, a mosdó arra jobbra lesz, nyugodtan menj el oda ha kell!-mondta majd meghúzta a pohár zöldteát majd be tette a mosógatóba és fel ment. Nem tudom eldönteni melyikük kell nekem, tehetném Natasát a testéért már elkapnám, Jenny külsőre nem az esettem de a személyisége nagyon vonzó, sajnos Natasa számomra túl félénk és visszahúzodó. De ez a két kombó az amiért várok már 15 éves korom óta. Biztos ezért barátnők...ki egészítik egymást.

Nem vettem észre de elaludtam egy helyben, arra keltem hogy Mr.Musso jött haza. Megnéztem az órám és hajnali 2 óra volt. Nehezen felálltam majd a fönőkőm felé fordultam.

-Itt is aludhatsz a kanapén engem nem zavar de 4-kor kelned kell!-mondta nekem. Illedelmesen elutasítottam majd elköszöntem tőle és fáradtan mentem ki a kocsimhoz. Haza vezettem és be mentem a szobámba és le vettköztem és be bújtam az ágyamba.


Reggel ijedten ültem fel és néztem az órámra. 7 óra volt, nem keltem fel az ébresztőmre. Sietve mentem a fürdőbe. Gyorsan le zuhanyoztam és fel öltöztem. Fogat mostam és megfésültem loboncom és kontyba raktam alulra. Miközben elhagytam a lakást írtam Jennynek hogy nem tudok érte is elmenni és ne haragudjon. Be szálltam a kocsiba és sietve vezettem Mr.Musso háza elé. A lánya már ott állt a teraszon. Ahogy elindult Mr.Musso jött ki az ajtón. Ki szálltam a kocsiból és ki nyitottam Natasának az ajtót aki illedelmesen megköszönte és be ült. Mr.Musso be ült az annyósülésre és én is be ültem a volán mögé.

Egész úton csöndben ültünk mindannyian, ki tettük Natasát az iskolánál ahol a barátnője már várta. Jenny csak egy csalódott pillantást vetett rám majd ketten elindultak a bejárathoz.

Mr.Musso egésznap egyik helyről a másikra furikáztatta magát velem. Utolsó hely ahova vitette magát az a cége volt. Ahogy le parkoltam megkért hogy hozzam ide Natasát. Illedelmesen bóllintottam majd kiszállt én pedig elindultam a lányért. Fura mert ilyet tőlem sose kért.

Le parkoltam az iskola előtt.Kiszálltam és rá gyújtottam egy szálra. Neki dőltem a kocsinak és vártam. Pár perc múlva meg is jelentek. Jenny arcán óriási mosoly ült. Natasa szokásosan érzéstelen arcal közelített felém. Natasa szó nélkül megállt és várta hogy kínyisam neki az ajtót. Egy halvány fintorral meg is tettem ezt majd be csuktam az ajtót.

-Ma sajnos nem tudlak haza vinni, Natasa apja adott nekem pár feladatott sajnálom!-mondtam neki mire a mosoly az eltűnt söt inkább a féltékenységet véltem rajta felfedezni.

-Szóval inkább Natasát választod mint engem...-mondta mérgesen mire felráncoltam szemöldökeim.

-Na pont ezért nem kellett volna le állnom egy óvodással!-mondtam neki idegesen mire megpofozott és puffogva elment. Idegesen bele szívtam a cigimbe és eldobtam. Kirántottam az ajtót és be ültem. Visszapillantóba Natasa ideges tekintettét vettem észre. Nem törödve vele elindultam az úti cél felé.

-Be kapcsolod a rádiót?-kérdezte mire nem válaszoltam csak be kapcsoltam. Nyugodtan hátra dőlt és hallgatta a rosszabbnál rosszabb rádiós zenéket.

Végre megérkeztünk. Kiszálltam és kínyitottam ő nagyságának az ajtót. Kivételesen megköszönte és elindult de én még rá gyújtottam. Észre vette hogy nem megyek utánna, lassan vissza sétált és megállt mellettem és nézelödőtt. Ezen muszáj voltam elmosolyodnom. Gyorsan elpumpáltam és a hátánál fogva elkezdtem őt vezetni, nem ellenkezet sőt direkt le is lassított. Mintha félne....bár nem hiszem hogy pont én kellenék most ide neki.

Megnyomtam a lift hívót és vártunk. Előre engedtem mikor megérkezett a lift és bent megnyomtam a 13.-dik emeletetett.

-Apám nem mondta miért kellett ide jönnöm?-kérdezte óvatosan. Megráztam a fejem és feszülten figyeltem tovább hogy hanyadikon is tartunk.

Kiszálltunk majd oda vezettem az apja irodájához. Nagy kerek szemekkel rám nézett és várt. Vettem a célzást és bekopogtam.

-Kérem!-hallottam mormogást bentről és ki nyítottam az ajtót. A leányzót előre engedtem majd magam után becsuktam az ajtót. A fönőkőm még telefonált és ezt egy újj fent tartással jelezte.

-Értem.....köszönöm.-tette is le a telefont majd fordult felénk. Intett hogy üljünk le. Én állva maradt Natasa mögött.

-Lassan be töltöd a 18.-dik élet éved és még elötte meg kell tanulnod valamit, nem tudok mindig ott lenni neked és segíteni neked. Ezért hogy felnőj el kell küldjelek Thai földre magam helyett.... a te feladatod lesz az én munkámat tovább vinni. Négy hét múlva utazol addig szedd össze minden gondolatod!-mondta ezt mind olyan gyorsan és tömören Mr.Musso hogy kicsit én is megijedtem a feladatól amit a kislány kapott. Muszáj voltam rá pillantani Natasára akin egy csepp érzelem sem tűnt fel...nagyot nyeltem.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: May 29, 2023 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

˙Just say you love me one day ˙(+18) H.S.Where stories live. Discover now