~Disconnected feelings~ L.H

~Disconnected feelings~Luke, ez már mindegy!~

"Egyik pillanatban azt hiszed hogy az igaz szerelem elkezdődött, majd a másikban felrobban mint egy bomba."

-...Csak annyi hogy egy fotós lefényképezett engem és Charlotteot a bulin ahogy a nyakamba van...és..-mondja halkan.

-És? Luke mondd már.-mondom kissé mérgesen. Az igazság az hogy nem biztos hogy hallani akarom mi történt az 'és' után..

-Charlotte meg akart csókolni de elfordítottam a fejemet és így a szám szélére ment. De úgy is le vagyunk fényképezve..plusz a kép megjelent a mai újságokban.-míg felfogom az előbb hallottakat nagy levegőt veszek, és próbálok nem megint könnyezni.

-Ennyi. De figyelj, ez semmiség. Egy alaptalan pletyka aminek csak Charlotte örül.-mondja biztatóan Luke. A gond az, hogy nekem ez nem jut el a tudatomig, csak az előbbi mondatokat hallom újra és újra. -Holnapra már máson csámcsognak az emberek. Az ilyen lapoknak nem lehet elhinni semmit.-folytatja halkan, hogy engem néz.

-Audrey, mondj valamit.-szól óvatosan Luke.

-Mit? Mit kellene mondanom?-emelem magasba a kezemet.

-Azt, hogy legalább te nem törődsz ezzel a szarsággal.

-Akkor jobb lesz? Luke..elkönyvelték az emberek hogy együtt vagytok, legalább is hogy kavartok. Ez ellen nincs nagyon mit tenni. Az egy dolog hogy én tudom valójában mi történt. De a többiek nem! És hiába nem érdekel mások véleménye ez akkor is így van. Ők így tudják.-mondom hangosan, és érzem hogy könnybe lábad a szemem. Felállok a hintáról majd a ház felé igyekszem. Utálom ha sírni látnak, és utálom hogy egy ilyen dolog miatt sírok. Egyáltalán..utálom hogy sírok. Elegem van. Nem voltam én ilyen régen. Francba is, meg kell erősödnöm. A teraszajtóból visszanézek gyorsan Lukera, majd kinyitom az ajtót és a szobámba sietek. Még jó hogy a fiúknál a hangulat a maxon van, erről a hangzavar árulkodik. Így észre sem vették hogy bejöttem. A lépcsőt homályosan láttam a könnyektől, amiknek még nem engedtem utat. Viszont ahogy magamra csuktam a szobám ajtaját, változott a helyzet. Leültem az ágyra és akkor jöttem rá hogy a kabátja még mindig rajtam van. Gyorsan megtöröltem a szemem. Nem hiszem el hogy mikor már majdnem egyenesbe jöttek a dolgok elcsesződik minden egy ilyennel. Egy rohadt fényképpel, meg egy cikkel. Ez annyira közhelyes, hogy az már fáj. Hány kapcsolat is ment tönkre egy ilyen újságcikk miatt? Számát sem tudom. Olyan mintha egy kibaszott tini drámába lennék, és semerre sincs az 'exit'. Megálljt parancsoltam a könnyeimnek, bár nem ment könnyen...A szemeim égtek. Csodás. Ültem az ágyamon mint egy szerencsétlen..várjunk. Ja, az is vagyok. Holnaptól azzal lesz tele minden hogy 'A 5 Seconds Of Summer tagja, Luke Hemmings végre együtt van a híres Charlotte Robinsonnal, akivel nem sokára közös turnéra indulnak.' Vagy valami hasonló szöveg. Kiráz a hideg. Ezentúl folyton együtt fognak lógni mindenhol, én meg megint maradok itt. A szürkeségbe, ahol mindig is lenni szoktam. Megszokott. Csak..francba! Azért még is jó lett volna végre kikerülni innen. Lukeal sikerült is. Nos, majdnem. Már cseszhetem. Tudom, nem a világ vége. Már akinek...mert én olyan vagyok hogy akit megszeretek vagy megkedvelek akkor azért bármit megteszek, a tűzbe is utána megyek, vagy épp kiállok a képből ha az kell a másik boldogságához. Ehhez értek csak. És mások is ahhoz értenek a legjobban, hogy hogy csesszenek ki velem. Persze nem volt szándékos, és Luke el is mondta hogy elfordult mikor Charlotte meg akarta csókolni. Ez az egész hülyén jött ki. De mégis mit tehetnék?! Semmit. Ezt utálom. Mikor tehetetlen vagyok. Baromi rossz érzés. Eldöntöttem, nem roskadok magamba. A tükörhöz sétáltam ami rossz ötlet volt. Még az a minimális smink is úgy szét folyt az arcomon, hogy az már művészet. Egy vattával letöröltem, és egy mosolyt erőltettem az arcomra. Elég gyengén sikerült, nem hihető. De ha lemegyek az lesz. Megráztam magamat, és ajtót nyitottam, ahol majdnem Alanah esett be. Ah, nem kérdés mit csinált.