Dusk Till Dawn ( Lewis Hamilton ff.)

2.

Miután sikeresen felöltöztettem Harpert, és Cookie-t is a kocsiba tereltem elindultunk Danny-ék házához. A bő negyedórás út csendesen telt, míg Harper a kis mopsszal volt elfoglalva, addig engem a gondolataim mardostak. Mivel ez egy négy éves kislánynak a születésnapi zsúrja lesz, így nagy részben anyukák lesznek a gyerekeikkel és persze a közeli család, ezért Danny úgy gondolta, hogy jó lenne a srácokat is meghívni. Vagyis inkább ezt Katherine-nek mondja, a valódi ok az, hogy egyszerűen nem tud kijönni a kertvárosi apukákkal, így az, hogy Max, Lando és Nico mellette van teljesen megnyugtatja. Ezzel még nincs is bajom, hisz tartom velük a kapcsolatot, még a négy évvel ezelőtt történtek után is. A valódi probléma az, hogy nem szeretném, hogy Harper találkozzon az apjával. Kate a hét során többször is biztosított arról, hogy Hamilton nem fog felbukkanni a bulin, mivel egy Mercedes vacsorára kell mennie, ahol a gyártó fontos embereivel kell beszélgetnie. Ezzel Katherine egyáltalán nem nyugtatott meg, hiszen pontosan ismerem Lewist, gondol egyet és inkább a barátaival lenne egy gyerek zsúron, minthogy valami öltönyös majmokat hallgasson. És persze Ellie is nagyon örülne, ha kedvenc keresztapja ott lenne vele a születésnapján.

-Anyu, itt vagyunk! - kiáltott fel a hátsó ülésről a kislányom. Halvány mosollyal az arcomon a visszapillantó tükrön keresztül ránéztem, majd kiszálltam a kocsiból és Harperhez siettem, hogy kikapcsoljam neki a biztonsági övet.

-Harper! - hallottuk meg a bejárati ajtó felől, én pedig engedtem lányomat, hogy barátnője felé rohanjon. A két kislány amint összetalálkozott egy nagy öleléssel köszöntötték egymást, majd engem és Danielt otthagyva rohantak vissza a házba.

-Hát neked is szép napot Bella! - nevetve lépett mellém az ausztrál, majd széttárta kezeit és magához ölelt.

-Legközelebb elvárom tőled is, hogy így köszönts engem! - jegyeztem meg halkan,majd a csomagtartóhoz léptem. Kivettem a rózsaszín dobozt, amiben az ajándék lapult, és a meggyes pitét, amit még reggel sütöttem.

-Nem gondolod, hogy az egy kicsit fura lenne tőlem? - vonta fel szemöldökét a férfi, miközben a házba mentünk be.

-Ezt most komolyan kérdezed? Daniel Riccardo nálad gyerekesebb embert nem láttam! - nevettem fel hangosan. Felpakolva mentünk ki a nappalin keresztül a kertbe, ahol egy asztal volt felállítva az ajándékoknak és egy másik az ételeknek. Rózsaszín lufik és fehér és rózsaszín lampionok voltak a fákra felkötve, amik nagyon családias hangulatot adtak az eseménynek. A gyerekek a kertben játszottak, ahogy éppen láttam már Harper éppen a társaság közepén volt. A szülők csoportokba verődtek beszélgettek és persze ott volt a mi csapatunk, akik lehetőleg a kajához ültek közel. Letettem a nagy dobozt a többi ajándék közé, majd barátaim felé siettem.

-Azt hittem már soha nem értek ide. - ölelt magához Maya, majd miután elvált tőlem Max hajából próbálta kiszedni a konfettit.

-Veled meg mi történt? - néztem rá mosolyogva a hollandra.

-Valaki jó ötletnek gondolta, hogy konfetti ágyút adjon egy négy éves gyerekek kezébe. - pillantott rosszallóan Lando felé a fiú.

-Nem érdekel, hogy mit gondolsz Max. Ez volt a lehető legjobb döntésem! Majd amikor Ellie meglátja az ajándékát, akkor beszarsz! - jelentette ki büszkén Norris.

-Lando! Gyerekek vannak itt! - kiáltott fel mérgesen Naomi.

-Bocsánat! Majd, ha Ellie meglátja az ajándékát, akkor bekakilsz! - javította ki magát, én pedig halvány mosollyal az arcomon megráztam a fejemet.

-És, hogy érzed magad Naomi? - álltam a lány elé, aki nehézkesen, de felállt és magához ölelt. Igaz a testében lévő két pici nem tette lehetővé, hogy közel öleljem magamhoz, de már ez is elég volt.