Tudom, hogy szeretsz

4.rész

*Istenem te lány, elveszed a józan eszem*

Amikor reggel felébredtem nem volt erőm többre csak kinyitottam az egyik szemem, Damiano a mellkasomon feküdt és édesen aludt, ennél szebbet életemben nem láttam. Éreztem hogy fáj a fejem, de erőt vettem magamon és tűrtem. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, (senki ne kérdezze miért) átöleltem a rajtam fekvő férfit és nem gondoltam másra csak amit tegnap elalvás előtt hallottam. Damiano mocorogni kezdett, felém fordította fejét és egy hatalmas mosollyal a száján köszönt

-Jó reggelt Victoria!

-Jó reggelt. – engedtem az ölelésemből

-Egy finom reggeli?

-Biztos hogy nem. Most még gondolni sem tudok a kajára. Adj egy aszpirint!

-Igen is főnökasszony. Egy pillanat. – hallottam hogy csörömpöl a konyhában, pár másodperccel később már érkezett is egy pohár vízzel és a várva várt gyógyszerrel. Ő csak leült mellém.

-Na jó, mostmár jöhet a kaja – vigyorogtam neki. A víz még a számszélén csillogott. Damiano hüvelykujjával letörölte majd finoman simogatni kezdte az arcom. Kezével megtámasztotta a fejem. Automatikusan bele dőltem a kezébe és becsuktam a szemem. Éreztem... meg fog csókolni. Ahogy egyre közeledett úgy egyre jobban dobogott a szívem. A szája elérte a bőröm, pontosan a szám mellett nyomott puszit az ,,arcomra" .

-Na ne szórakozzunk! – mondtam halkan, csalódottan és durcásan. Magamhoz húztam és megcsókoltam. Damiano meglepődött ugyan de viszonozta a csókom. Egyre jobban elmerültünk egymás szájában. Minden sejtem fel pesdült mintha erre vártam volna egész életemben. Levegőért kapkodva váltunk el egy pár másodpercre

-Dam, ezt nem szabadna... - súgtam a szájába

-Te csókoltál meg, most szépen viseld a következményeket. – folytattuk amit abba hagytunk, ha mondhatom így még több szenvedéllyel. Néha gyengéden megharapta a számat, de ez inkább volt vadító mint fájdalmas. Szépen lassan elkezdtünk megszabadulni a textiltől. És az mintha önálló akarata lenne csak úgy repült le rólam és róla is. Hamar szabaddá tettük az utat. Feleszméltem. Ezt nem szabad.

-Kérlek ezt most hagyjuk abba! – bontakoztam ki a karjai közül és elkezdtem magamra venni a ruháimat

-Vic, ha senki nem tudja meg, akkor miért ne. Nekem jó, neked gondolom jó. Akkor mi az akadály?

-Mintha nem tudnád, a banda. Gondolod ez az egész jó hatással lenne?

-Jól van, de következőkór nem állok le! – jelentette ki duzzogva, mint a kisgyerek akinek azt mondták hogy nem ehet nyalókát

-Következőkor én sem állok majd le, ha lesz. Kérlek ez az egész maradjon csak titok, most pedig irány a bandaház meg kell etetni az éhenkórászokat. –mosolyogtam és pár percen belül már útnak is indúltunk