A Boldog Békeidők [2020-]

1. Hogyan hámoztam krumplit Alekszejjel [2020]

Egy nagyon szép délután köszöntött Pripjatyra. A Csernobili atomerőmű szarkofágja fényesebben ragyogott, mint a nap. Belőlünk is szó szerint sugárzott az öröm. Igazából hazudtam. A nap nem sütött, nem is volt délután, illetve a szél úgy fújt, hogy a vidámság se volt az igazi. Emellett a katasztrófa előtt jártunk. Apámat, akit, csak a város Tomekként emlegetett a belvárosban vártuk. Az előző napon szereltem le a katonai iskolából, két fárasztó év után. Velem volt a két ifjabbik fivérem, a két évvel fiatalabb Alekszej és a a nálam kilenc évvel fiatalabb, Sándor, akit kiskorunk óta, csak Szarinak gúnyoltunk. Alekszej gyakornok volt az erőműben. Aznap reggel vásárolt egy egyujjas kifordított bundakesztyűt. Apánk éppen a sarki kisboltba vásárolt mágneses katicabogaras csokoládét, amit a pénztáros fia hozott nyugatról, de amint visszajött le is csukták, illegális határátlépés és csokoládé csempészés miatt. Igazából apánk azért vásárolt, mert az unokatestvéreink, Dimitri és Iván a következő nap jöttek Moszkvából.

Miután apánk előkerült, haza is mentünk.Boldogan rohantunk fel a lépcsőn a 2. emeleti panellakásunkba. Hirtelen megcsörrent a telefon. Apánk felkapta, majd fapofával úgy tett, mintha örülne a híreknek, mely szerint a kuzinjaink mégis aznap jönnek. Miközben a telefonon tárgyalt a rokonokkal, az ajtó csengője is megszólalt. A 9 éves Szari feltépte az ajtót, majd elkiáltotta magát:

-Alekszej! Taszilij és Radomir vannak itt, a külföldi vendégmunkások gyerekei, akik egy iskolába jártak veletek!

Alekszej felugrott, hogy üdvözölje barátait. Tomek idegesen vágta le a telefont, mert nem számított, a holnapi 2 vendég helyett, ma 4 vendégre.

-Alekszej! Szásovics! Menjetek krumplit hámozni! -kiabálta apám, miközben dühösen vakargatta magát, mert aznap reggel a boltba menet belegurgulázott egy mérges szömörce bokorba. Véletlenül. Direkt. A mai napig nem tudjuk. Ez egyszer, már előfordult, mikor két évvel azelőtt magára öntötte a mikrós pattogatott kukorica levet és vízallergiás tünetei lettek.

Alekszejjel leültünk a konyhai ablak alá, majd zsörtölődve nekiálltunk krumplit pucolni a nagymama késével.

-Szerinted a krumpli giotine-nak lenne keresete? -kérdezte öcsém

-Kételkedem. - nyilatkoztam

Abban a pillanatban Szari lépett a szobába és gúnyolódva nyúlt a pillecukor felé. Közben Taszilij és Radomir apámmal kávéztak a lépcsőházban, mert nagyon kicsi volt a lakásunk, ezért a dohányzó asztalt a lépcsőházban kellett elhelyezni, mert az NSZK-s, illegálisan importált, Gorenje hűtőszekrény kiszorította a helyéről,a konyhába, amit mi, már, csak krumplipucoló szoba néven emlegettünk.

Miután megsütöttük a krumplit, megérkeztek Dimitriék. Nekik kevesebb volt a pénzük, ezért jöttek vendégségbe, hogy rajtunk élősködjenek, mivel a Moszkvai gettóban túlságosan zabolázatlanok lettek a gopnikok, guggológok meg a debilek, akik machetével hámoztak krumplit. Elméletileg, csak, azért, mert elkopott a láncfűrészük és a válság után, már csak akkora krumplik termettek, mint egy csótány. Elméletileg el is másztak. Ezért nem teljesen érezték biztonságban magukat, így nekiálltak őrjöngeni és vandálkodni, ami, aztán nem szült jó végkifejleteket, de ezt, majd később fejteném, abban a fejezetben, mikor mi magunk látogattunk el a moszkvai gettóba.

Miután unokatestvéreink jól kipanaszkodták magukat és befejeztük az ebédet, elindultunk a Pripjatyi uszodába, miután Szarit kiraktuk a játszótéren, majd megfenyegettük, hogyha nem tud ott maradni egészen későd élutánig és leveszi az egyujjas kifordított bundakesztyűt, akkor katonai óvodába küldjük, ahol nem kap több pillecukrot és mindenki 4 éves rajta kívül. Azt is hazudtuk neki, hogy ott az óvónénik tányérsapkás pionírok és mazsorett bottal csapkodják a gyereket. Szarit jól beszarattuk, majd elmentünk úszni.

-Tudtátok, hogy Komunárszkban az emberek a reaktor hűtővizében fürdenek? -kérdezte Iván

-És jól sugárfertőzést kapnak. -kommentálta Taszilij

-Nem, mert az, csak a másodlagos hűtővíz. -mondta egy mögéjük vízbensettenkedő adidas fürdőgatyás gopnik

-Aljosa Elektrifakiscsa! -kiabálta Alekszej,majd vállon veregette jövőbeli katasztrófa túrsita ismerősét az erőműből

-Te ismered ezt a rosszéletű illetőt?-kérdezte a Dimitri

-Jaj! Be se mutatkoztam! Aljosa Elektrifakiscsa Plutonecskó vagyok! -nyújtotta a koszos kezét az ukrán férfiember

Dimitri és Aljosa Elektrifakiscsa kezet ráztak, majd válloveregették egymást, mert ebben a könyvben mindenki szeretett vállon veregetni. Délutánra a NDK neonsárga és piros gumicsónak is előkerült, de kiderült, hogy likas volt és penészgombák nőttek benne. Én egy picit aggódtam Szari miatt, meg, hogy esetleg beköp minket Tomeknek. Közben az is kiderült, hogy Radomír profin tudott szinkron úszni egyedül is. Legalább is, úgy tett, mintha értene hozzá. Miután jó sokat úsztunk, elindultuk hazafelé. A játszótérre érvén láttuk, hogy Szari ott szipog a hintába, mert elküldik a katonai óvodába. Begyűjtöttük a gyermeket, majd elindult hazafelé és megnyugtattuk, hogy, csak jövőhéten fogjuk elküldeni. Visszafelé Taszilij trillázva énekelte a szovjet himnuszt, mert láttuk, hogy jön 2 KGB ügynök, de lefordultak a méterárú bolt felé.

Már sötét volt, mikor hazaértünk. Tomek, már a TV előtt ülve aludt, egy pohár sörrel a kezében. Mi szépen halkan beosontunk. Alekszejjel mind a kettőnknek a földön kellett aludnunk, mert Dimitri és Iván elfoglalták az ágyainkat. Előtte még felhívtam kedves futurisztikus férjuramat,aki egy NSZK határőr volt és 5 éve éltünk boldog távkapcsolatban, mert nem mehettünk nyugatra, de valahogy mégis valamelyikünk átszökött a másikhoz. Szari viszont nem hagyott kommunikálni, mert kiszakította a telefon kábelét. Idegesen mentem aludni, mert fáradt voltam. Kiderült, hogy Dimitri és Alekszej kimásztak az ablakon, hogy elmehessenek inni. A méretárúbolt felé és a KGB ügynökök hozták haza őket. Nagyon boldog hétvége volt ez, de sajnos soha többé nem ismételtük meg