Az élet csupa meglepetés

65. rész《Semmi ölelés?》

Isaac ma indul Los Angelesbe Bryan-el. Alig nyitottam ki a szememet, de már a telefonomat keresem magam mellett. Mikor megtalálom írok Isaac-nek egy üzenetet.

Én: Vigyázz magadra. - írom le. Ez köszönés nélkül elég furán néz ki.

Barom: Te miért vagy fent ilyen korán? - az órára nézek, ami hajnali 6 órát mutat.

Én: Felkeltem vizet inni. - hazudom. Nem tudom mi miatt keltem fel.

Barom: Milyen a nagyvárosi élet?

Én: Még nem sokat tapasztaltam belőle.

Barom: Szerintem New York neked való.

Én: Azt mondod? Olyan elveszettnek érzem itt magam.

Barom: Szerintem igen. Pont neked való.

Én: Majd meglátjuk.

Barom: Írok, ha leszállt a repülő. Most szállok fel.

Én: Nehogy azt érezd kötelességed. - az ujjaim gyorsabbak voltak, mint az eszem.

Barom: Kötelezőnek?

Én: Igen.

Barom: Meg se fordult volna a fejembe.

Én: Oké.

Barom: Oké. - és itt befejeződött a beszélgetésünk.

~~~

Egy hete járunk egyetemre. Még mindig szoknom kell az előadó termeket, hogy melyik merre van. Sikerült benyitnom már sok más előadásra, csak arra nem, amire épp mennem kellett volna.

~~~

1 évvel később

Az első évem az egyetemen jól sikerült. Nem volt zökkenő mentes, sokszor, nagyon sokszor sikerült eltévednem. Már év vége felé is. Dylan és Rebecca tökéletesen tudtak tájékozódni. Nekem ez egy kicsit nehezebben ment. Felfedeztem, hogy a lakásunktól nem messze van egy könyvtár. Imádok itthon tanulni, de hagyok egy kis teret Rebecca-éknak. Mindenki értse, ahogy szeretné.

Jelenleg egy kávézóba ülök egy asztalnál a laptopommal. Nyár utolsó hete van épp egy órarendbe teszem a tárgyakat, amiket tervezek felvenni. Az idei év nem lesz olyan könnyű, mint az előző, de a következő és az azt követő ugyan csak könnyebb lesz. Egy pincér sétál mellém egy kávéval.

- Ezt nem én rendeltem. - mutatok a kávéra, amit lerakott az asztalomra.

- Az a férfi rendelte magának. - mutat két asztallal arrébb, majd a tálcát a hóna alá csapja és elmegy. Ránézek arra, aki rendelte nekem a kávét. Szőke, kissé zselézett haj, magas termet, széles vállak. Sportoló.

- Szia. - sétál mellém.

- Hello.

- Foglalt ez a hely?

- Nem, ülj le nyugodtan. - mondom neki. Elmentem a vázlatomat és lehajtom a laptopomat.

- Ryan vagyok. - nyújtja felém a tenyerét.

- Amelia. - válaszolom és megrázom a kezét.

- A new york-i egyetemre jársz kedves Amelia?

- Igen.

- Biztos? Egy ilyen szép lány biztosan nem kerülte volna el a figyelmemet. - felnevetek.