Darázsméz

Hangtompító

Egyébként is különc voltam. Nem kellett nekem még egy bélyeg a fejemre. Ez, pedig nagyobb volt mindegyiknél, mert aki nem tud szexelni, az egyszerűen nem normális.

Nehogy azt higgye bárki is, hogy könnyű döntés volt, amit meghoztam. Tudtam, hogy a Conneticutba vezető országút mentén van egy háromszintes romkocsma, amire sokkal jobban illett a kupleráj jelző, mint a söröző megnevezés. Negyed ötkor indult az utolsó busz a városból, ami nem messze tett le a sörfőző gyárnál. Húsz perc múlva poros lábbal tolom be a lengőajtót, öt perccel nyitás előtt. Nem küldenek el, nagyon halkan köszönnek. Leülök, kérek egy vizet és egy sört. Én nem iszom. Idegességemben gondolom azt, hogy azé, aki először megszólít!

A kezdeti önbizalmam, amit inkább neveznék az elkeseredettségem miatti hidegségnek, folyamatosan párolog, ahogyan telnek az órák. Nevetséges a tudat, hogy több fogyott a sörös korsóból, mint a vizes palackomból, ugyanis az egyik motoros férfi véletlenül fellökte, amikor át akart nyúlni felette egy szalvétáért. Nagy darab, tetovált férfi volt. Habogva elnézést kért, és felajánlotta, hogy vesz másikat. Megköszöntem és elutasítottam az ajánlatát. Rajta kívül senki, és amikor azt mondom, hogy senki, komolyan így gondolom, nem szólított le. Végtelenül szánalmasnak érzem magam. A tartásom, az értékrendem – mindent a sörfőző előtti szemetesbe dobtam, és így ültem ki egy csapat részeg férfi elé, akiknek még így sem kellek.

Éppen a finoman tetszelgő dekoltázsomat vizslatom és azt fontolgatom, hogy valami merészebbet kellett volna választanom, amikor erősödni kezd mögöttem a hangzavar. Előrébb dőlök, a pultnak ütközik a mellkasom, így fordítom hátra a fejem, amikor a másodperc azonnali pillanatában találkozik a tekintetem egy bőrdzsekis, szőke férfiével. Legalább egy tucat ember van körülötte hasonló kabátban, azonos emblémával a szívük felett. Lassan visszafordulva emelem a számhoz a vizes palackot, pedig legszívesebben lendületből felkapnám a táskám és hazáig futnék, mert tudom, hogy kinézett magának. Még a pultos figyelmét is magamra vonom: illedelmes szóváltás arról, hogy jól vagyok e és már ott is van – tapintatosan érdeklődik felőlem. Akaratlanul is a dekoltázsom elé emelem a kezemet, az ujjaimmal cirógatom a nyakam oldalát, hogy picit megnyugtassam magam és ne csak bámuljak, mint aki tényleg meg van zakkanva. A válaszomra hangosan felnevet, miközben kikéri a „szokásosat" Andytől, és maga alá ránt egy, az enyémhez hasonló bárszéket. Valami olyasmit mondhattam, hogy „igen, csak nagyon meleg van itt". Gratulálok magamnak. Ennyi erővel azt is mondhattam volna, hogy sikerült befűtened az egész kócerájt, szóval tippre gázszerelő vagy, ami hasonlóan kellemetlen és sokat mondó lett volna, mint amit sikerült összenyögdécselnem. Pláne, hogy rajta legalább háromszor annyi textil van, mint rajtam és számára kitűnő a hely klímája.

Csupán percekre sikerül kizökkentenie az idegességemből, de akkor őszintén meg tudom nevettetni. Elmondom neki, hogy ma egy ingyen sörrel gazdagodhatott volna, ha nem öntik ki útközben. Elmesélem a sztorit, ő pedig olyan hangosan nevet rajta, hogy a fél kocsma minket néz. Bevallom, azt érzem, azért csinálja, hogy biztosan bevágódjon nálam. Szokatlan nekem ez a helyzet, ez az egész itt, de leginkább az, hogy valakit ennyire boldognak látok magam mellett. Hol azt érzem, hogy mögöttes szándékok vezérlik őt, hol teli hassal dől hátra az egóm, ahogy lakmározik az általa elszórt morzsákból. Megy ez szex nélkül is, értékes vagyok: érzem először. Ő egy férfi, neki ez soha nem leszel elég, szól másodszor a kisördög az ellentétes vállamról. Megegyezünk, hogy jobb is, hogy kiborult, mert valószínűleg olyan szinten felmelegedett, hogy képtelen lett volna meginni. Kér is magának gyorsan egy adag csapolt sört, majd elkezdi hangosan felolvasni az itallapot, hogy kedvemre valót találjon rajta. Egészen a vállamnak dől, miközben a meglévő kínálat végére érve fantázianevekkel egészíti ki a listát, én pedig őszintén elnevetem magam. Az agyam, azonban folyamatosan jelez – hol azt, hogy bántani fog, hol azt, hogy itt az idő, majd van, hogy megkérdőjelezi, miért pont egy ilyen férfi ült le mellém és miért csinál olyan dolgokat, amitől jobban érzem magam. Ilyenkor rendszeresen hallgatok, amiből az zökkent ki és pörget fel még inkább, hogy csak csendben néz. Nem érti, mint keresek itt, ahogyan én sem. Egy fehér, lenvászon ruhát viselek, mély hátkivágással, amelynek ujjai harangszerűen nyílnak szét a felkarom körül. Fehér folt vagyok a fekete lepedőn, a bőrkabátos emberek között. Közben beszélgetésbe elegyedünk néhány társával, a pultos is néha hozzászól a csevegésünkhöz. A nyitottságuk kellően megnyugtat, ahhoz, hogy tudtára adjam a férfinek, mit is szeretnék tőle pontosan. Épp az ajtón belépőknek int, amikor szelíden megérintem a combját, azonban zavaromban majdnem elkapom a kezemet onnan. Végül nem teszem, pedig elképesztően szégyellem magamat miatta. Olyan lassan fordul vissza, ahogyan én tettem nem is olyan régen, én pedig elrejtve a szám remegését, egyre fentebb csúsztatom az ujjaimat a farmerja felületén.