wrong direction -charles l.

negyedik

C H A R L E S L E C L E R C

Barom vagyok. Minden bizonnyal meghibbantam. A gyönyörű barátnőm - akit nem mellesleg a testem minden porcikájával szeretek -, az otthonomban van, az ágyamban alszik és várja, hogy magamhoz öleljem, de én inkább éjnek éjjelén Monacó egyik legdrágább apartmanháza előtt ácsorgok, a fekete Ferraimnak dőlve és várom, hogy az egyik legjobb barátnője - akit előző éjszaka sikeresen meg is döntöttem -, válaszoljon az üzenetemre. Ha a barátnőm gondolata nem lett volna elég ok az otthon maradásra, tekintettel kellett volna lennem Pierre-re. A francia szinte már a testvéremnek mondható, és én mégis képes vagyok egy olyan lány után koslatni, akiért a szó szoros értelmében oda meg vissza van. Corleone kevesebb, mint egy nap leforgása alatt teljesen az ujjai köré csavarta a haveromat. Képtelen vagyok épp ésszel felfogni, hogy mégis mivel nyűgözte le annyira Pierre-t, hogy még álmában is a lány nevét emlegesse, hiszen semmi nincs benne. Egy röpke pillanatra megakad rajta az ember tekintete, de nincs benne semmi olyan, ami miatt képtelen lennék elszakítani róla szemeimet, leszámítva a heves természetét, és a formás fenekét meg a melleit. Szenvedélyes és ez minden létező módon kiüt rajta. Pierre-nek határozottan nem rá van szüksége, neki inkább egy olyan lány felől kéne érdeklődnie, mint Grace, aki szemmel láthatóan inkább az öcsém fele kacsintgat. Plusz egy ok, amiért fájhat a fejem. Persze Grace csodálatos a maga módján, de annak is tökéletesen a tudatában vagyok, hogy Corleone és ő milyen szép kis listát tudhat magáénak, ha bajkeverésről van szó.

De, ha tényleg nem látok benne semmit, akkor mit keresek itt?

Jézusom, mekkora egy hazug vagy, Charles!

Gondolataim minduntalan vissza találtak a tegnap estéhez. Vagyis egészen pontosan magához a lányhoz. Már akkor nehezemre esett nem őt nézni, amikor megérkeztek, nem méghogy akkor, amikor magánszánba kezdett Grace-el a házam nappalijának közepén. Persze, hogy mindenki őt nézte. És nem csak azért, mert ő volt az ünnepelt, messze túlment mindenen, amit emberi szem gyönyörűnek találhat. Szerettem volna az alkoholra fogni minden olyan gondolatomat, ami abban a pár másodpercben szaladt át fejemen, amint megláttam a falatnyi ruhába bújtatott testét. Tökéletes volt. Igen, minden szempontból az volt, és ezt borzalmasan fáj bevallani. A széles csípője, amibe minden finomkodás nélkül martam bele, ezzel nyomot hagyva magam után selymes bőrén. A nyaka íve, amit megannyiszor hintettem be apró csókokkal, sóhajokat és halk nyögéseket kiváltva belőle. Bőre érdekes vanília illata, apró kezeinek puha tenyerei és ujjai, melyek számtalan alkalommal téptek hajamba, ezzel méginkább elborítva agyamat. Imádtam az érzést, hogy én uralom a testét. Apró volt, és teljesen elveszett kezeim alatt.

Kénytelen voltam megrázni fejemet, hogy kiűzzem Corleone-t a elmémből, de minden igyekezetem ellenére is maradt, mintha szándékosan akart volna az őrületbe kergetni. Pedig még csak a közvetlen közelemben sem volt. Árgus szemekkel figyeltem a negyedik emeleti lakást. A többi lakáshoz hasonlóan  az övé is nyugodt volt. Nem libbent meg a függöny, és nem is égett egy kis lámpa sem. Kétségeim voltak, mert nem tudtam, hogy az ágyában alszik, a biztonságot nyújtó zárt ajtók mögött, vagy még mindig a parton ücsörög. Valamiért az utóbbit éreztem valósnak. Talán azért, mert amíg hazafelé tartottam Chloe-val és a nálam vendégeskedő haverommal, addig a szőke lány szája be sem állt, így akarva akaratlanul is megtudtam, hogy gyakran jár le a partra -leginkább éjszaka.

Furcsa volt belegondolni, hogy több mint fél év ismeretseggel a hátunk mögött sem tudtam semmit se a lányról, azon kívül, hogy olasz és spanyol felmenőkkel rendelkezik. Távolságtartó volt, rideg és titokzatos. Grace-el ellentétben ő nem ájult el tőlem, nem próbált megismerni, sőt, még az én felé tett lépéseimet is hárította. Ami őszintén szólva cseszettül bántotta az egómat. Nem mozgatta meg, hogy én vagyok Charles Leclerc. Sőt, amikor próbáltam felvágni a munkásságommal, undorodva méregetett. Határozottan nem indult fényesen a kapcsolatunk, és ahogy telt az idő csak még elviselhetetlenebb lett az egész. Érezhető feszültség volt köztünk, aminek tegnap meg is lett a gyümölcse.