bnha | Mr.Csivava

69 8 3
                                    


GOME GOME GOME
NE HARAGUDJ HOGY ENNYIT KÉSTEM _Kats-chan_

ettől a résztől fogva minden x readert E/1-be fogok írni! Oneshotkat, a rövidebb helyzeteket! Lesz egy jövőbeli könyvem, az lesz egyedül E/2-ben és a legközelebbi rövid helyzetes rész.

- Oké osztály, jól figyeljen ide mindenki. Jön egy új osztálytársatok. Mielőtt valaki feltenne akármilyen kérdést, had magyarázzam meg - fogott bele Aizawa-sensei amint belépett a terembe. Lazán vártam amíg bemehettem volna. Mármint, mitől izguljak? - Tisztában vagyok vele hogy a hőstagozatban csak 20 ember lehet, viszont egy különleges ajánlás miatt V/n T/n lesz az új osztálytársatok. Igen, ugyanúgy végig ment a vizsgán. Igen, az összes hátralévő UA-s tanévben itt lesz.
- Úúú, menő! - hallottam meg egy srácot. - Aranyos?
- Na és hogy néz ki? - kérdezte egy vékony hangú fiú.
- Kedves? - érdeklődött két lány egyszerre. Egy kis csend után mindketten elnevették magukat.
- Kérdezzétek meg őt. - vonta meg a vállát Aizawa-kun, ezt tisztán láttam az ajtóból. - T/n, gyere be.
Magabiztosan, ám teljesen nyugodtan ballagtam be az osztályhoz. Mosolyra húztam a számat és végig néztem rajtuk.
„- Jó fejnek tűnnek, de nem bízok meg bennük. Lehet köcsögök"
- Hát, sziasztok. Én V/n T/n vagyok ahogy azt már szeretett sensei-jünk is mondta,- kicsit Aizawa felé fordultam. - és nem, akárki is kérdezte, nem vagyok aranyos.
- Az én voltam! - nyújtózkodott egy villám jellel rendelkező csávó. Kicsit hülyén néz ki, de mindegy. - De az vagy!
- Hát.. - szólalt meg az a vékonyka hangú gyerek a hátsó soroknál. - Szebbnek képzeltem, de megteszi.
„- Mi a picsa? De nagy a pofád ember."
- MEGTESZI? - csattantam fel.
- Nyugodj meg. - szólt az előbbi lány közül a fekete hajú. - Mineta sokszor ilyen, majd hozzászoksz.
- Sokszor? Alig vagyok ilyen! De legalább van egy kis me-
„- Felpofozom, ennyi"
- Fogd be a pofádat szőlő-agy. - mondta, nem is, szinte kiabálta, bár nyugodtnak tűnő feje volt, egy szőke.
- Mindenki bejezte! - szólt ránk Shota-kun. - T/n, ülj a helyedre, hoztunk be neked egy extra padot, ott van a hátsó sorban.
„- Már érzem, hogy nem lesz itt sok normális ember." - gondoltam magamban és leültem a székemre. „- De mondjuk vannak azért akik menőnek tűnnek. Tetszik az attitűdre annak a szőkének."
Az első óra nagyon lassan telt, az az 50 perc olyan másfél órának tűnt. Aztán (első óra hétfőn) után odajött hozzám egy rózsaszín bőrű lány.
- Szia! T/n, igaz? Én Mina Ashido vagyok! Azaz Pinky! - mosolyodott el.
„- Aranyos"
- Van kedved együtt lógni szünetekben? Megmutathatom neked a sulit!
- Hali. Kösz, de meg vagyok, már körbevezettek mikor felvételiztem. De jó fejnek tűnsz.
- Oh! Szuper! - csillant fel a szeme. - Gyere, bemutatlak a barátaimnak!
Azzal kirángatott a padomból és odavonszolt egy eléggé összeszokott társasághoz.
- Sziasztok. - körbefordultam. - Jé! Te vagy az aki learanyosozott! Kapd be . - vigyorogtam rá „kedvesen"
- Bakugou, csak lányba. - súgta oda az egyik piros hajú a másik furcsa könyökösnek.
- Ki az a Bakugou? - néztem kérdően Ashidóra.
- Oh! Ő itt. - mutatott a tüsire.
- Jaaa! Te vagy az aki idézőjelesen segített. Kösz, de meg tudtam volna magamat védeni, nem kell közbeszólni, viszont menő vagy.
- Hát, bocs bazdmeg. Akkor többet nem segítek. - mordult rám.
- Jézus, oké, bocsáss meg hogy szóltam a tényről hogy meg vagyok egy méreg zsák nélkül is. - szóltam vissza. - Akkor ne segíts!
- Ez már jól kezdődik. - sóhajtott fel a villám fejű. - Amúúgy Denki Kaminari vagyok!
- Sero Hanta. - szólalt meg a Mr.Nagykönyök.
- Kirishima Eijirou! - vigyorgott a vörös hajú.
- Ő amúgy mindig ilyen? - kérdeztem Minát.
- Aha, de ne törődj vele. Ha összehaverkodtok nagyon megértő és kedves tud lenni! - nyugtatott meg.
- HA! Ne is várd, hogy én ezzel barátkozzak. - fintorgott Bakugou. Esküszöm megverem.
- Na ide figyelj te dühös csivava, lerúgom a vesédet ha nem fogod be.
- Ohohoh! - „kacagott" fel.
- Mi van? Hirtelen te lettél a Mikulás?
Ekkor elindult a terembe és fel-alá járkált, mintha nem találna valamit.
- Te, Katsuki, mit keresel? - kérdezte Kirishima.
- A pontot ahol érdekelt, hogy mi a véleménye!
„- Felrobbanok. Megverem, kész. Nem. nem T/n, nyugodj le, hagyd itt" - nyugtattam magam gondolatban.
- Jól van seggarc, jössz te még az én utcámban! De mielőtt levágom a pöcsöd, ha megtalálnám, lelépek, mert nem akarok egy csivava miatt büntetésbe kerülni. - rákacsintottam és integetve kimentem a teremből . - Pussz!
Mögöttem a srácok kuncogtak és hallottam ahogy Katsuki mérgesen káromkodik.

- nap végén -

Jééézusom! Ilyen hosszú napom se volt még! Hiába csak hét óránk van, minimum tíznek tűnt! No, de ideje haza menni. Felkaptam a táskám és elindultam volna haza amikor Aizawa-sensei megállított.
- Igen uram? - néztem rá kérdőn.
- T/n, holnap nem kell már haza menned, kolégiumban lakunk. Már megkérdeztem a szüleidet, azt mondják ma még haza mész összepakolsz, és holnap beköltözöl. - hadarta el. Már beszélt apáékkal? Mikor? Na mindegy, nem lepődök meg hogy elküldtek koleszbe.
- Oh, rendben van! - biccentettem. - Viszontlátásra!
Mentem volna már ki, de Mina megállított.
- Te, nem hívod fel a szüleidet és mondod azt hogy ma még egy kicsit bent maradsz? Hogy szokod a környezetet? Feljöhetnél hozzánk a szobákhoz és beszélgethetnénk!
- Hát miért ne. - vontam meg a vállam.
- Nagyszerű! Gyere, odavezetlek. Egy öt perces gyaloglás után odaértünk a koleszhez. Egész nagy épület, mit ne mondjak.
Ashido odavezetett a szobájához és betessékelt.
- Köszönöm Mina, hogy így beengedtél.
- Ugyanmár! - legyintett.
- Várj, felhívom anyát. - Gyorsan megcsörgettem és elmondtam neki hogy körülnézek még a suliban. Egy gyors okéval és sziával le is rendezte, úgyhogy hamar le is tettem. - Meg vagyok.
- Na és, van aki szimpi már az osztályból?
„- Úgy érzem ez hosszú lesz"

- négy órával később -

Mina integetve köszönt el tőlem mikor végeztünk.
„- Jesszusom, nem is tudtam hogy ennyi ideig le tud valaki kötni"
Azzal kiballagtam az utcára. Eléggé sötét volt, de annyira nem zavart, a fényt annyira úgy sem bírom.
Ekkor egy csattanást hallottam mögülem. Gyorsan hátrafordultam.
- MI A?
- Kussolj már hülyegyerek. - szólalt meg egy ismerős hang.
- Nocsak, csak nem Mr.Csivava? - mosolyogtam rá, bár este ez annyira nem látszott.
Lehajolt valamiért és felém fordult.
- Miért vagy még itt?
- Csak együtt lógtam valakivel. - válaszoltam.
- Kivel? - érdeklődött hirtelen.
- Miért is kérdezed? Sok közöd nincs hozzá.
- Kivel. Voltál. Együtt. - tagolta.
- Nyugi, öcsi. - mutogattam a kezemmel, hogy álljon le. - Minával.
- Oké. - bólintott. - Nem félsz egyedül a sötétben? Elég késő van már.
- Na azt ne mond, hogy aggódsz. - mosolyodtam el.
- EH? - rázta meg a fejét. - Dehogyis!
- Ha te mondod. - rántottam meg a vállam. Kicsit fura. Visszafordultam a haza fele vezető járdára és felemeltem az egyik kezem. - Viszlát Csivava úrfi!
Azzal leléptem volna, ha nem ránt vissza.
- Vigyázz!
Egy nagyobb kődarab borult ki a mellettünk lévő régi szikla falból, majdnem ott hagytam a fogam. De... Bakugou megmentett? Miért?
- Mi? - néztem körbe. Megállt Katsukin a szemem. - Err, izé, kösz, meg minden.
- Olyan nincs, hogy egy nap kétszer kell, hogy megmentselek! - vigyorgott rám önelégülten.
- A frászt! Most is meglettem volna, reggel meg semmi értelme volt, megvertem volna a csávót és le van rendezve. Ettől függetlenül, kösz. Szia. - megindultam haza.
Azóta egyre többször beszéltem Bakugouval és ahhoz képest sokszor féltett vagy védett meg. Majdnem elütöttek, néhányan piszkáltak a suliban, szüleimmel gondok... és a nagy részét Katsuki elintézte simán.
- Na, nézzenek ki jött meg! - köszönt „kedvesen" mikor beléptem a terembe egy reggel. - Hiányzott már a szőke hercegedet, aki mindig megment?
- Befogod. - mosolyogtam én is rá. - Reggelt'.
- Szeva. Mennyit aludtál? - ugrott le a padjáról mikor odaértem. - Eléggé szarul nézel ki.
- Oh, köszönöm! Baromi aranyos vagy! - felsóhajtottam. - Pár órácskát, de a mait kibírom.
- Már öt hete is ezt mondtad. Esküszöm, ha nem alszod ki magad ma este, akkor kényszeríteni foglak! - rázta a fejét.
- És mit fogsz tenni? Altatót énekelsz nekem? Vagy befekszel mellém? - húztam az agyát.
- Ha kell, akkor igen. - szólt komolyan.
- Hát erre nem számítottam. - nevettem el magam. - Na, sok szerencsét, pá! - intettem és odamentem a helyemhez.
A fáradtságban töltött, szerencsére pénteki, nap után rögtön a kolis szobámhoz mentem és lefeküdtem pihenni, de aludni nem tudtam. Egészen estig telefonoztam, amíg azon nem kaptam magam, hogy lassan éjjel tizenegy óra van. Ekkor kopogtak.
- Ki az és mit akar? - léptem az ajtóm elé.
- A mumus az és fel fog zabálni, ha nem engedsz be. - hallottam meg Katsuki hangját. Kuncogva invitáltam be. Otthonosan leült az ágyamra, amit amúgy soha nem mondtam neki, hogy megtehet, de mindegy. - Miért nem alszol még?
- Még nem vagyok áááhh-lmos. - mondtam, de beleásítottam.
- A faszt nem, akkor nem ásítoznál itt. Gyere. - ütötte meg a paplanom. - Leülök a székedbe és itt maradok, vagy akármi csak aludj, mert nem fogom nézni, hogy minden nap karikás szemekkel járkálsz iskolába.
- Jesszus, mikor érdekelt, hogy mi van velem, huh, Mr.Csivava? - vakartam meg a tarkóm. Eddig soha nem mondott ilyeneket. - Beteg vagy?
- T/n, ne szórakozz! - szólt parancsolóan.
- Aztakurva, nyugalom. Megyek, megyek.
Lefeküdtem és betakaróztam, ő pedig a kis fotelemben üldögélt egy ideig. Néma csönd, én nem tudok aludni és kicsit zavar, hogy itt van és nem csinálunk semmit. MEg hogy valószínűleg kinézi a tarkómból a vért is.
- Azzal, hogy te a hátamat nézed miközben fekszek mitől fog segíteni az elalvásban? - ültem fel.
- Na figyelj. - felkelt és az ágyam mellé lépett. - Szabad?
- Mármint? - húztam fel a szemöldököm, majd viccelődve megszólaltam. - Persze, gyere csak, aludjunk együtt.
Ezzel bemászott mellém. Egyre pirosodó fejemet szerencsére a lámpák fénye nélkül nem nagyon láthatta. Kicsit közelebb csúszott és megölelt. Most ne robbanj fel, T/n, csak most ne.
- Megmentelek az alvás hiánytól is, idióta.
- P-persze, kö-kösz.
És én magam is hozzábújtam... végül így ért el az álom korábban, mint valaha. A kedvenc csivavám karjaiban.

Nem életem műve, ez tuti, deee kész! A Todoroki x Tomboy reader is készül :3

Anime Az ÉletemWhere stories live. Discover now