Elena szemszöge:
Felálltam és kinyitottam az ajtót.
-Szia.-köszönt és bejött a házba.
-Szia Harry.- köszönt neki is Katie. Szóval még mindig látja őket. Érdekes.
-Ide fele jövet találkoztam egy elég fura emberrel.- mondta. Katieről tudni kell, hogy mindig találkozik valami fura emberrel az utcán. Múltkor egy néni arról kezdett el neki beszélni, hogy melyik víz a jobb. Fura volt az biztos.
-Katie, te mindig találkozol valami fura emberrel.- mondtam. De ő hajthatatlan volt.
-De Elena, ő más volt. - komolyodott el.
-Akkor majd a fiúk megnézik ezt az embert.- mondtam és próbáltam jelezni Harrynek, hogy mondjon erre valamit. Harry vette az adást és így szólt.
-Igen, majd mi utána járunk.- egyezett bele.
-Na akkor én megyek a fiúkhoz és utána járunk a fura pasasnak.- állt fel és kiment.
-Jutottak valamire?- kérdezte hirtelen.
-Mármint mivel?- kérdeztem. Nem igazán tudtam, hogy mire is gondol pontosan.
-Azzal, hogy látom őket.- pontosított.
-Jaa.-esett le.
-Még nem kérdeztem.-vallottam be.
-De majd mindenképp rákérdezek.-tettem hozzá. Aztán hirtelen megcsörrent a telefonom, kivettem a zsembemből és megnéztem, hogy kihív. Ismeretlen szám volt.
-Hallo.-szóltam bele.
-Szia, te vagy Elena a One Directionből?- kérdezte a férfi a vonal túlsó felén.
-Igen én vagyok. Megtudhatnám, hogy ki beszél?- kérdeztem.
-Hangosítsd ki.- suttogta Katie.Kihangosítottam, így Katie is hallotta a beszélgetést.
-Tom Benett vagyok a New Yorki kiadótól. Láttam a legutóbbi fellépéseteket és nagyon tetszett és szeretnék veled együtt dolgozni a jövőben, ha érdekel.- mondta. Én meg hirtelen azt sem tudtam, hogy mit mondjak.
-A bandával ugye?- tisztáztam le.
-Nem egészen, szólóban.- szögezte le. Tessék? Azt már nem! Nem hagyom ott a bandát!
-Nem kell most döntened. Kapsz időt, hogy átgondold. Ha döntöttél akkor hívj fel.- mondta.
-Rendben. Viszlát.- köszöntem el és leraktam. Percekig csak bámultam magam elé. Ez hihetetlen. Örülnöm kéne de valahogy nem megy. A banda nélkül nem akarom elvállalni. Beszélnem kell erről a fiúkkal.
- Ugye nem akarod otthagyni a bandát?- kérdezte Katie.
-Nem, dehogy is. Csak...nem tudom mit tegyek.- mondtam teljesen tanácstalanul.
-Beszélned kell a fiúkkal.- mondta.
-Tudom.-temettem a kezembe az arcomat.
-Amúgy ez nem a fiúk régi baràtja Tom?- jutott hirtelen az eszébe.
-Nem tudom, lehet.- mondtam bizonytalanul.
-Most mondjam el a fiúknak? - kérdeztem előre félve a válaszától.
-Jó lenne.- mondta. Gondoltam.
-Okés.- sóhajtottam és felálltam a székről. Katie támogatásával kimentem a garázsba a fiúkhoz.
-Sziasztok.- léptem be.
-Hali.- köszöntek vissza.
-Baj van?- kérdezte Niall, gondolom látta rajtam, hogy valami nincs rendben és mennyire igaza van.
-Kicsit. Beszélnünk kell.- kezdtem.
Engem kivéve mindenki leült a kanapére. Stressz helyzetben nem tudok nyugton ülni.-Szóval az van, hogy-járkáltam ide oda.
-Tom felhívott és szeretné ha szólóban folytatnám a kiadójánál.- mondtam ki hirtelen. A fiúk olyan döbbent arcot vágtak mint amikor először találkoztunk.
-Döntöttél már? - kapcsolt elsőként Niall.
-Még nem.- mondtam.
-Megakarom hallgatni a ti véleményeteket is. - néztem rájuk. Nem tudtam semmit leolvasni az arcukról. Aztán Zayn szólalt meg.
-Figyelj, ezt neked kell eldöntened. Nem dönthetünk helyetted.- mondta. Tudtam, hogy igaza van.
-Nehogy elfogadd!- emelte fel a hangját Harry.
-Harry, ezt neki kell eldöntenie, amúgy is ez egy hatalmas lehetőség a számára. - fordult Harryhez Louis.
-Értem de azok után amit tett, nem akarom, hogy Elenát leszerződtesse. Mi van ha vele is azt fogja csinalni amit velünk?- vetette fel.
-Megértelek de ezek ellenére Tom nem rossz ember.- mondta Louis.
-Igaz. - motyogta Harry. Csendben hallgattam őket és történteken gondolkoztam. Mi van ha igaza van Harrynek és velem is azt fogja csinálni amit velük.
-Nekem most ki kell mennem a levegőre.- szólaltam meg hirtelen és az ajtó felé indultam. Láttam Katie aggódó arckifejezését, egy halvány mosollyal az arcomon jeleztem neki, hogy nincs baj és kimentem. Felmentem a teraszra és leültem a padra. A történteken járt az agyam. Pár perce még azon gondolkodtam, hogy melyik dalt fogjuk játszani szombaton, most meg azon, hogy szólóban folytassam e.
-Én ezt nem bírom.- temettem a tenyerembe az arcomat.
-Mi itt vagyunk és támogatunk.- mondta egy hang.
Halii!
Szerintetek Elena elfogadja az ajánlatot vagy a bandában marad?
Remélem tetszett nektek ez a rész💕
YOU ARE READING
Ghost Direction |Harry Styles ff.| BEFEJEZETT
FanfictionHiszel a szellemekben? Nem? Hát akkor ezután lehet fogsz. A történet Elenáról szól aki nagyon szeretett énekelni de az anyukája halála óta eléggé nehezére esik zenélni. Aztán egy nap találkozik egy szellem bandával akik teljesen felforgatják az élet...