|Te Vagy Az Egyetlen |

Történet kiegészítő 5

Van életem! Itt vagyok! Itt vagyok, de nem lehettem az apukád! Nem lehettem az! De van apukád! - Itt vagyok... tényleg itt vagyok - suttogtam.

- Ide Figyelj Aid...- nem hallottam, hogy Rose mit mondott, mert egy taxi erőteljesen rádudált a másikra, hogy a szívem majdnem kiugrott a helyéről. - Az apukád meghalt! Megéretted?! Eltemettem! Nincsen többé! Vedd úgy, hogy nincsen apukád! Most pedig menjünk a metróhoz! Gyorsan!

- Anya! Tudtad, hogy az ének tanár megdicsérte a hangomat? - a könnyeim patakokban folytak, miközben a fa mögé bújtam, és a fejemet a fa törzsének támasztottam.

- Fogj erősen - suttogtam a fának. - Fogj, mert bármelyik percben széttörhetek - leültem a fa tövébe, oldalra biccentettem a fejem és a karórámat néztem, amin megjelent a feleségem neve. Felvont szemöldökkel nyomtam ki a hívást és suttogtam magam elé. - Új életet kezdtél... új életet kezdtél - vettem le a FullCapet a fejemről. - Robert halott! Eltemetted! Eltemetted a múltat és új ember lettél!

A múltamról rajtam kívűl természetesen senki nem tudott.  Egyrészt azért mert a fájdalommal együtt eltemettem, másrészt pedig a szívem annyira húzott még akkor ahhoz a barna hajú kisfiúhoz, hogy szívem szerint hozzáfuttotam volna, de nem tehettem. Nem ismertem a fiamat. Nem tudtam meg a nevét. Ha megtudtam volna akkor feláldoztam volna a jövőmet arra, hogy megkeressem és az enyém legyen. De jobb így. Egy halvány emlékké válltak csupán. Egy emlékké amik az évek múlásával eltűntek a szívemből...

2020 New York, Brooklyn Június

Az irodám legtisztább üveggel felszerelt fal mellett álltam és az öltönyöm zsebébe csúsztattam a kezem. Néha felsóhajtottam, néha pedig összehúztam a szemem mert álmos voltam. Nem tagadom, ha azt mondom, hogy sok ez így egyszerre. A tárgyalás és a sok találkozó az eszemre megy. Néha úgy érzem, hogy egy robot vagyok, ami már nem működik kivéve, ha a közelben van egy kávéautomata. - Csak reggel tíz óra múlt - ásítva ültem le a fekete fotelba, majd felnyitottam a gépem tetejét, telefonomat pedig félre csúsztattam az asztalon, hogy ne legyen útba. Ép, hogy hozzáértem, de rezegni kezdett az asztalon. A feleségem hívott, ezért kicsiket pislogva felvettem és a készülékbe ásítottam. - Hm! Jó reggelt, bébi!

- Jó reggelt! És Boldog negyvenhatodik születésnapot, kicsim! - amint kimondta, nagyot nevetve elhúztam az ajkam, és hunyorogtam, miközben az üveg visszaverte a napnak a fénylő sugarait. Az ilyen esetekben tényleg átok ül a kék szemű embereken.

- Valóban emlékeztetni akarsz arra, hogy ilyen öreg vagyok? - vigyorogtam. A feleségem csak nevetett, de gyorsan ellenkezett.

- Nem vagy öreg! Egy fitt és egészséges úriember vagy! És nagyon ajánlom, hogy csípd ki magad ma estére!

- Miért is? - ráncoltam a szemöldökömet, miközben rezgett a fekete vezetékes telefon, de nem vettem fel, mert nem volt rá alkalmam, ezért tovább csörgött a maga módján.

- Azért, mert a gyerekek partit rendeznek neked! Mit gondolsz? Azt hiszed, hogy nem fogjuk megünnepelni, ezt a gyönyörű évet? - miközben a vezetékes újra csörögni kezdett, szitkozódva vállamhoz szorítottam a telefont, és beleszóltam a másikba.

- Igen?!

- A fia van itt! - szólt bele a titkárnő.

- Csak ennyi?! Engedje fel! - sziszegve csaptam le a telefont és újra fülemhez emeltem a saját telefonomat, mert közben foglalkoztam azzal a ténnyel, hogy a feleségem elnémult. - Itt vagy, életem?

- A titkárnőd még mindig megragad minden alkalmat arra, hogy beszéljen veled? - sziszegte, miközben kinyílt az ajtó és a fiam sétált be rajta, ezért gyorsan elköszöntem Blertől és az asztalra csúsztattam a telefont. Mosolyogva széttártam a kezem, és a fiam szemébe néztem, aki elvigyorodott.

- Boldog negyvenhatodik születésnapot apa! - tárta szét a kezét boldogan. - Micsoda szám, igaz?

- Köszönöm fiam, és kávét is hoztál nekem? - vettem át tőle mosolyogva, majd a szemébe néztem, miközben leült velem szembe. - Hogy érzed magad? - mivel szótlan volt, és azt láttam rajta, hogy maga alatt van, ezért egy kicsit előre hajoltam, hogy a szemébe tudjak nézni. Ő volt a szemem fénye. Ő volt a kincsem és a mindenem. Ő volt a gyengepontom, hiszen édesfiam volt, ezért mindig mindent megtettem annak érdekében, hogy csak mosolyt és boldog könnyeket lássak az arcán. Mindent megadtam neki. Bár sokszor hálátlan volt és nem érdemelte meg, de szülőként kötelességem volt jó életet biztosítani számára. Ekkor biccentettem oldalra a fejem, és a szemet összehúzva az arcát fürkésztem. - Valami baj van, Nathan? - Nathan könnyes szemmel pillantott felém, majd kezét a pohár köré fonta, és fejét rázta.

- Sarah elhagyott engem apa!

- Ezt meg hogy értsem?! - az apai ösztön előtört bennem, ezért kávéval a kezemben megkerültem az asztalt és leültem Nathannal szemben, aki üveges tekintettel nézett a szemembe. - Mi az, hogy Sarah elhagyott téged? - kerestem a tekintetét.

- Úgy, hogy az a ficsúr utcagyerek kell neki!

- Nem értem, édes fiam! Kifejtenéd? - kértem összeráncolt szemöldökkel, mert az ég világon semmit nem értettem ebből. Nathan fújtatva pattant fel a székről és összefonta tarkóján a kezét.

- Úgy értem, hogy neki az az énekes kell!

- Énekes? - biccentettem oldalra a fejem.

- A fickó, akivel a korházban is találkoztam! A neve Aiden! Aiden Baker!

- Ó! Értem! Rendben! Tudom, hogy kiről beszélsz! Tehát neki köszönhetem azt, hogy a fiam boldogtalan? - a kávémat az asztalra csúsztattam és barátságtalanul ráncoltam a szemöldököm. Mivel Nathan mérges volt, ezért felálltam és vállánál fogva fogtam meg. Kezemet az arcára helyeztem, és letöröltem a könnyeit.

- Apa! - fogta meg a csuklómat. - Aiden Baker elvette tőlem a nőt, akit szeretek! Elvette a boldogságomat is! Apa... Sarah nélkül én senki vagyok! - szipogta hallkan. Felvont szemöldökkel bólintottam, majd mélyen a fiam szemébe néztem, és így szóltam:

- Bárki is ez az Aiden Baker... a napot is bánni fogja, hogy megszületett! Az én fiammal senki nem bánhat így! És tudod miért? Mert te Ian White fia vagy! Aiden Baker pedig szerzett magának egy ellenséget!

Tehát új életet kezdtem. Nevet változtattam és elfelejtettem a múltat. Robertet eltemettem és Ian White lettem. Családot alapítottam, lett egy gyönyörű feleségem és egy fiam, de ez nem egyenlő azzal, hogy boldog vagyok...