Az élet csupa meglepetés

25. rész《Most szakítottunk?》

- Menjünk orvoshoz kicsim? - kérdezi anyu.

- Nem kell, csak fájdalomcsillapítót szeretnék egy kávéval.

- Menj fel, felviszem. - mondja Loren. Tényleg nehezen állok a saját lábamon. Persze, hogy beteg lettem. - csapom magam gondolatban homlokon. A víz és, hogy kabát nélkül voltam nem tett jót. Nemsokkal később, mikor felértem kopognak is. Loren egy tálcával a kezében sétál be az ajtón.

- Hoztam kávét, fájdalomcsillapítót, egy bögre teát és pár szem kekszet. - mondja és lerakja az éjjeli szekrényemre, majd mellém ül. - Te nem csak beteg vagy, ugye? Mi történt?

- Loren, nem szeretnék most róla beszélni. - mondom neki.

- Rendben, ahogy szeretnéd. Később benézek hozzád. - mondja megsimogatva a vállam. A szőrös macit magamhoz veszem és szorosan megölelem.

Délután ébredtem meg újra. De mindenem ugyanúgy fáj.

- Szia. - köszön mellőlem Rebecca. Örülök neki, tényleg. De csalódott vagyok. - Elhoztam mindened. A táskádat és a kabátodat is. Komolyan kabát nélkül sétáltál haza? - kérdezi.

- Nem volt más választásom.

- Miért ne lett volna? Mi történt, mikor kimentél Isaac után?

- Szakítottunk. - nem, még mindig nem tudom mi van velünk.

- Hogy mi?

- Nem szeretnék róla beszélni, kérlek. - könyörgök neki és elsírom magam.

- Gyere ide. - mondja és magához húz egy ölelésbe.

- Tudtam, hogy nem kell nekem semmi kapcsolatosdi. - zokogok a legjobb barátnőm vállán.

- Shh. - nyugtatgat. - Megoldjátok. Ne add fel az első bukkanónál.

- Nem hiszem. - mondom neki és a pulóver ujjába törlöm a könnyeim.

- Jól van... Loren nem hazudott, tényleg tűz forró vagy.

- Nem is érzem jól magam.

- Ettél már? - megrázom a fejem.

- De nem is tudok.

- Akkor igyál teát. Várj, hozok egy másikat, mert ez már hideg. - mondja és elveszi. Rebeccának igaza van? Lehet csak egy bukkanó? Nem hiszem. Vagyunk elég erősek ahhoz? Mert ha ilyen fájdalmakkal jár, akkor köszönöm, nem kérek belőle. Ha viszont nem vagyunk erősek, akkor ezt se bírjuk ki...

Este keltem fel. Rebecca itt alszik mellettem. A fejem már nem fáj annyira, mint a nap folyamán. De felkelni nincs erőm. Utálok beteg lenni. Tehetetlen az ember ilyenkor. A telefonomért nyúlok és szomorúan veszem tudomást arról, hogy nem keresett. Még csak nem is írt.

~~~

Vasárnapra nem múlt a lázam. Mindig ugyanannyit mutatott: 38°C. Anyuék beszéltek Rebecca anyjával, hogy betud-e nézni hozzám.

- Szia Amelia. - jön be Eve.

- Szia, ne haragudj, hogy ide meg oda rángatnak. Mindtam nekik csak egy sima megfázás.

- Akit a lányomnak tekintek annak ugrok, repülök és rohanok. - mondja mosolyogva. - Na mesélj mi a baj.

- Megfáztam.

- Láz?

- Van.

- Fejfájás?

- Van.