p r o l ó g u s

1.4K 41 0
                                    

Átfázva lépdelek a zuhogó londoni esőben. Cipőm átázva, kabátom rátapad bőrömre, miközben befordulok az utcánkon. Gyorsabban kezdek lépdelni, így hamarabb odaérek a társasházhoz. Amint megérkezek, belököm az ajtót, majd bemegyek a lépcsőházba, ahol végre nem zuhog az eső. A lift és a lépcső között kezdek válogatni, az utóbbit választom. Felsietek a másodikra, majd az ötös lakáshoz lépek. Előveszem kulcsomat, kinyitom a bejáratot, és belépek a lakásba.

Hirtelen átjár a kellemes meleg. Azonnal megszabadulok a kabátomtól, és cipőmtől is. Az apró előszoba helyiségből végig megyek a szűk folyosón, így a nappaliba kötök ki. Tovább megyek a másik szűk folyosóra, ahol apró szobám helyezkedik el, mellette Ben-é van, míg anya a nappaliban alszik. Bekopog öcsém ajtaján, de nem kapok választ, így inkább benyitok. Egy cetlire lelek, amelyen anya írásával áll, hogy a kórházban vannak, mivel Ben rosszul lett és tovább maradnak, mivel a havi vizsgálatot is végeznek testvéremen. Szóval újabb magányos péntek este elé nézek.

Átmegyek saját szobámba, ahol a reggelt hagyott rendetlenség fogad. Leteszem földre a táskámat, majd az asztalomhoz lépek, amely az ajtóval szemben helyezkedik el, tőle jobbra a sarokba tolva van az ágyam, míg balra a ruhás szekrényem található, amely mellett egy könyves polc áll, ami még anyáé volt kiskorában. Az asztalomon a lap topom pihen, amely évek óta meg van. Anya is ezt használja, mivel csak egyet tudott venni a megtakarított pénzéből.

Felnyitom a készüléket, majd bekapcsolom. Elég lassan, de feláll, így be tudok lépni. Elindítom a keresőt, mikor a gép értesítést jelez. Meglátom anya e-mail címét, vagyis megint bejelentkezve maradt. Végig olvasom a cím sort, amely nagy betűkkel van írva. Anya újabb figyelmeztetőt kapott, hogy fizesse be a számlákat. Agyam azonnal kattogni kezd. Ideje lenne odaadnom neki a megspórolt pénzemet, mielőtt kilakoltatnak. Nem írok neki, hiszen így is ideges lehet Ben miatt. Rákattintok az x-re, így az üzenet eltűnik. Megnyitom a Youtube-t, és elindítom egyik lejátszási listámat. Előszedem a tankönyveimet, amelyben a házi feladat van és elkezdnem megírni azokat. Agyam egyre jobban a pénzen kattog, de próbálok koncentrálni a töri feladatra. Ekkor megpillantok egy reklámot, bár semmit mondó a kép, de a felirat azonnal megfog. Ha kapcsolatra és pénzre vágysz. Ugye ez nem valami prostituált kereső? Agyam addig-addig ismételgette, hogy kattintsak rá, amíg meg nem teszem. Azonnal az oldalra ugrik a kereső.

Egy regisztrációs oldalt dob fel. Elolvasom a leírást. Ha kapcsolatra vágysz érett férfiakkal, és pénzt szeretnél szerezni, regisztrálj! Légy te is sugarbaby!

-Mi a fene az a sugarbaby?-értetlenkedek. Megnyitok egy másik lapot, majd begépelem a szót. Ekkor esik le, hogy a sugarbaby az, aki egy idősebb férfival van pénzért cserébe. Elkezdem meggyőzni magamat, hogy hagyjam a fenébe, és keressek valami mást, hogy pénzhez jussak. Majd ekkor meglátom, hogy mennyi pénzt kap egy sugarbaby egy hónapban. Még képen sem láttam annyi pénzt, amelyet írnak.

Gondolkodás nélkül kattintok vissza az oldalra, majd kezdem el kitölteni a jelentkezést, amelyen egyszerűen túl jutok. Profil képnek egy tavalyi képet illesztek be. Rányomok a pipára, és azonnal belép az oldalra. Gyomrom ekkor megkordul, ezzel jelezve, hogy ideje enni. Felállok és elhagyom a szobámat.

Miközben végig megyek a konyhába vezető úton, agyam azon kattog, hogy vajon jó ötlet volt-e ezt tenni. Talán még nem késő törölni magamat és elfelejteni a dolgot. Beérek a helyiségbe. Előveszek egy mély tányért, kedvenc gabonapelyhemet, megtöltöm a tárgyat az étellel, aztán tejet is öntök rá. Miután végig nézek a hűtőn, rájövök, hogy hamarosan el kell menni bevásárolni, ami azt jelenti, hogy anya még többet lesz a munkahelyén. Veszek magamnak egy kanalat, és az apró étkező asztalhoz telepedek. Anya megtiltotta, hogy a szobámban egyek, és annak ellenére, hogy nincs itthon, nem akarok ott enni, mert biztos kimenne a fejemből a tányér, ott maradna a szobámban és se perc alatt lebuknék. Enni kezdem az édességet, amely hamar el is fogy. Végül eldöntöm magamban, hogy törlöm a profilt. Berakom a mosogatóba a tányért és elindulok a szobámba. Sietősen lépdelek, majd mikor belépek az ajtón, azonnal a gép elé telepedek.

Már éppen rányomnék a profil törésére, mikor egy értesítést kapok az oldaltól. Üzenetem érkezett egy másik profiltól. Döbbenten kattintok oda, majd olvasom el.

H: Szia babygirl!

daddy issues |Henry Cavill|Dove le storie prendono vita. Scoprilo ora