|Te Vagy Az Egyetlen |

Harmincadik

- Ugyan! Arról a pasiról millió csaj beszél – suttogta. – Nagyon sok nő rajongója van! Egy egész háremet csinálhatna magának – a kijelentése miatt köhögve félrenyeltem a kávét, és köhögve tettem az ajkamra a kávézó lógójával ellátott szalvétát. Ebbe még bele sem gondoltam. Próbáltam mosolyt erőltetni magamra, de nehezen ment. Vajon hány nő pályázik Aiden ágyára? Vajon képes lenne kihasználni a helyzetet? És ha minden éjszaka más nő alszik mellette? Hírtelen ráztam meg a fejem. Butaság volt ilyenre gondolni. De még is féltem, hogy egyszer elveszítem. Egyszer már elveszítettem és elhagytam. Most közelebb került hozzám és a szívemet is újra megérintette. Istenem! Miért annyira nehéz ez az egész? Miért nem lehetek vele? Anyukám zsarolása miatt? – Hm én nagyon szívesen beállnék a sorba! Minden vágyát boldogan kielégíteném!

- Najó Beatrix Hunderburg Anastasia! Most azonnal kapd össze magad, mert vár rád két kör futás a Central Parkban! – mérgesen pattantam fel a székről és az ajtó felé vettem az irányt. A gyorsaságom miatt még láttam, hogy Beatrix elkerekedett szemekkel mutatott felém, de nem értettem, hogy miért. Ekkor hatalmas hévvel ütköztem neki valakinek. A fájdalom miatt az orrnyergemre helyeztem a kezem és oda sem nézve felsóhajtottam. – Az embernek már tényleg nem lehet jó napja?! – dobbantottam.

- Neked is jóreggelt gyönyörűm! – nem Nathan volt. Aiden Baker állt előttem. A vér megfagyott az ereimben és pislogni is elfelejtettem. Szinte lassított felvételben láttam, hogy kicsit lehúzza napszemüvegét az orrnyergére, majd mutatóujjával visszatolja. A másodpercek alatt egy kicsit hátrébb léptem, de még mindig közel álltunk egymáshoz.

- Te mit csinálsz itt? – suttogtam, miközben az emberek elkezdtek szaporán beszélgetni a hátam mögött. Csak pár mondatot értettem, mert Aiden Baker látványa teljesen sokkolt. A fekete pólója sportosan feszült a felsőtestén. A fekete futónadrágja szexi volt rajta és kiemelte azokat a testrészeit, amiket mi nők annyira vonzónak találunk. Nem gondolkoztam, hogy mit keres Manhattanban. Nem kötöttem az orrára, mert elég nagy vizet zavart a jelenléte.

- Inkább leülök. Gyere te is – az emberek szeme láttára fonta a csuklóm köré az ujjait és megindult Beatrix felé, aki egy helyben ácsorogva elkerekedett szemekkel fürkészte Aiden minden mozdulatát. – Helló! – köszönt neki, majd Aiden az ablak melletti helyre ült. Remegett a kezem és a lábam is, de muszáj volt kontrolálni a gondolataimat. Vörös arccal ültem le mellé, miközben ő kicsit lejjebb csúszott a széken és arca elé helyezte a menüt. Az emberek még mindig a nyakukat nyújtogatták és sokan mosolyogtak. Fényképet nem készítettek. Az azért durva lenne!

- Nem hiszem el! Ó Istenem! Egy asztalnál ülök Aiden Bakerrel! Valaki csípjen meg! – Beatrix vigyorogva ült Aidennel szemben, aki unottan fürkészte az arcát. – Te tényleg egy álom vagy! Azok a hatalmas nagy kék szemek! Olyan, mint a gyémánt – pislogott nagyokat.

- A barátnőd? – hajolt a fülemhez suttogva.

- A rajongód – suttogtam, miközben Beatrix a szemöldökét ráncolta.

- És te nem vagy az? – Aiden fél testtel fordult felém. Mindent Trix szeme előtt csinált. Néztem, hogy térdét óvatosan a térdemnek érinti, férfias kezét pedig az asztalon pihentette. Tudtam, hogy már nem tarthatom titokban, mert látni lehetett köztünk a feszültséget és az intimitást.

- Miért viselkedtek ilyen furán? Ismeritek egymást? – miközben kettőnk közt kapkodta a fejét, én a nyakam elé egy képzeletbeli vonalat húztam, jelezve, hogy ne folytassa mert...

- Tulajdonképen igen! Sarah négy évvel ezelőtt elhagyott engem – Aiden előre fordult és illedelmesen bólintott. Közben a szívembe taposott és a lelkemet tépte szét.