Catching Sunshine

Újratöltés I. - Kapd el Sunshine-t!

Míg a kávégép halkan berregve adagolta az életmentő koffeint egy papírpohárba, az okostojás szőkeség csendben méregetett, mintha azt osztályozná, vajon egy tízes skálán mennyire lehetek veszélyes. Én is hasonlókon gondolkodtam egészen addig, míg árnyék nem vetült rám. Blondie szeme felcsillant, a mögém lépő illetőt már ebből is beazonosítottam, noha a vállamra nehezedő óriási tenyér és a belőle áramló zsibbasztó energia is megerősítették a feltételezésem. Ravasz Róka párja, a gorilla-medve keverék is megérkezett, hogy szépen megjelölje a területét.

- Benedict – jött a mélyről jövő morgás a fülem mellől, túlságosan is a privát szférámon belül.

- Morgenstern – ráztam le magamról a kezét, hogy szembefordulhassak vele.

Keith Morgenstern tipikusan olyan fickó volt, akivel fiatal koromban szívesen lógtam volna együtt, míg jelenleg inkább messzire elkerültem a fajtáját. Az ok ugyanaz volt: sütött róla a bajkeverés, a maga két méterével és két amerikai focista vállának szélességével egy két lábon járó börtön-monstrum volt. A forrásaim alapján pár éve eltöltött néhány napot valamelyik floridai sitten, majd félelmetesen rövid idő alatt kiszabadult, de ettől még egy rejtett savant adatbázisban fennmaradt a neve – ha a lélektársa tényleg hacker, körültekintőbben is eltörölhette volna a nyomait. Így a Szövetség floridai tagállamában Sunnyn kívül ő volt az egyik olyan bűnöző a kevésből, akinek ismertük az arcát és a legfontosabb személyi adatait.

- Csak egy kávéra jöttem – néztem fel rá, álltam kutakodó, zöldes barna pillantását. – Nem akarok bajt, a munkaidőm lejárt – tettem hozzá. Fényes nappal egyébként sem lett volna tanácsos kikezdeni egy óriással, akinek a képességei is pusztítóak voltak, ráadásul azért kellett ülnie, mert kinyírt egy szenátort, ezzel pedig hatalmas tömeglázadást is szított. Az már részletkérdés, hogy az áldozata is tagja volt a Szövetség valamelyik államának – mint az később kiderült a nyomozás során -, de tény, hogy ő is megérte a pénzét.

A biztonság kedvéért körülnéztem, hátha meglátom a kompánia utolsó tagját is, de az életnagyságú kínai porcelánbaba nem bukkant fel. Ez viszont még nem jelentette azt, hogy nem volt a közelben.

- Én is így gondoltam – rántott ki Keith a gondolataimból. Lazán a pultnak dőlt mellettem, alig láthatóan vigyorgott, de már ez az apró gesztus is sokkal őszintébbnek tűnt, mint Blondie egyetlen pislantása. Az ilyen ellentét lehetett az egyik oka annak, ami két savantot lélektárssá tett – akárcsak Sunny tüzessége és az én hűvösségem.

- Parancsolj – jelent meg a látóteremben egy halványbarna papírpohár, aminek tetején lévő nyílásán gőz szállt ki. Nem igazán tudtam felfogni, hogy itt, délen, hogy képesek a fülledt forróságban az emberek bármiféle meleget fogyasztani, de ezt inkább nem jegyeztem meg, mert ezekből kinéztem, hogy válaszul a nyakamba öntik a kávémat.

- Köszönöm – dobtam le Blondie elé némi aprópénzt borravalóval, majd a poharammal együtt arrébb araszoltam, mikor a zsebemben felberregett a telefonom. Bár úgy terveztem, teszek egy nyugis sétát a tengerparton, a munkamániás énem tudat alatt elhozta magával a mobilomat, hogy még véletlenül se lehessek magamban néhány percnél tovább.

A Szövetség elleni nyomozás dupla sebességen pörgött azóta, hogy a Los Angelesbe küldött társam valahogy kézre kerítette Georgina Diamondot, ráadásul a gyémánt tolvaj azóta sem lógott meg, minden reggel ugyanúgy várta Jones-t a cellájában, ahogy éjszaka hagyta. Természetesen információt nem tudott kiszedni belőle, de nekünk már az is elég volt, hogy a bűnüldöző szerveknél Szentségtelen Hármas néven elhíresült, lefülelhetetlen trióból egyet sikerült elkapni.