34. | Tűz Serlege

Começar do início
                                    

Hagrid a mellékajtón át osont be a nagyterembe, vagy húsz perccel a vacsora kezdete után. Leült a tanári asztal végén fenntartott helyére, és vastagon bepólyált kezét egyből kiszúrtam. Láttam, ahogy Harrynek, Ronnak és Hermione-nak integet.

Ekkor egy ismeretlen hang szólalt meg a hátunk mögött:

—Bosánát, kéhrtek még á bouillabaisse-ből?

Az a beauxbatons-os lány volt, aki nevetett Dumbledore köszöntője alatt. Végre levette sálját, s az alól derekáig leomló, ezüstszőke hajzuhatag került elő. Emellett nagy, mélykék szeme volt, s csillogóan fehér, szabályos fogsora.

Wayne Hopkins-aki velünk egy idős-arca egy szempillantás alatt olyan színű lett, mint a durmstrangosok talárja. Rábámult a lányra, és válaszra nyitotta száját, de csupán egy elhajló nyögést tudott kipréselni.

—Vidd el- nyugodtan szólt Rose Zeller, az egyik ötödéves, a lány felé tolva a tálat.

—Nem kéhrtek tőbet?

—Nem- nyögte ki Wayne. —De nagyon finom volt.

A lány óvatosan felemelte a levesestálat, és a Hollóhát asztalához sétált vele. Wayne úgy nézett utána, mintha soha életében nem látott volna még nőnemű lényt.

—Úgy látszik, hogy Hopkins a franciára bukik- jelentettem ki.

Erre a mondatra többen is felnevettek az asztalunknál. A hangtól Wayne is végre magához tért.

—Ez egy véla!- szólt rekedten.

—Véla a füled!-mordult rá Rose a fiúra. —Egyedült te bámultál rá úgy, mint egy féleszű.

Ebben nem volt teljesen igaza. Ahogy a lány átvágott a termen, jó néhány fiú utánafordult. Némelyikük még a száját is eltátotta.

—Kizárt dolog, hogy ez a lány egyszerű diák!- erősködött mostmár Zacharias is, s oldalra hajolt a székén, hogy jobban lássa a tüneményt. —A Roxfortban nincsenek ilyenek!

Erre én, Kate, Rose, Hannah és még pár Hugrabugos lány szúrós tekintettel néztük.

—A roxfortos lányoknak se kell szégyenkezniük- vágta rá Cedric, s Cho Chang, egy hollóhátas lány felé nézett.

Ennyire a fiúk kedvence ez a Cho? Harryn is mindig látszott, hogy zavarban van a lány közelében.

—Ha majd visszadugtátok a szemeteket- szólt epésen Kate —, megnézhetitek, kik érkeztek.

E szavakkal a tanári asztal felé mutatott. A fennmaradó két pluszszék időközben gazdára talált. Karakov mellett Ludom Bumfolt ült, Madame Maxime mellett pedig Percy főnöke, Mr. Kupor.

—Ők meg hogy kerülnek ide?- csodálkozott Ced.

—Úgy, hogy ők szervezték a Trimágus Tusát- felelte Rose. —Gondolom, itt akartak lenni, amikor Dumbledore megnyitja a versenyt.

A főétel romjai eltűntek a tálakról, s helyükön megjelentek az édességek, amelyek között ugyancsak volt néhány egzotikus csemege is. Wayne bizonytalanul szemügyre vett egy sápatag tejes-rumos zselét, majd az egész tálat kicsit jobbra mozdította, hogy jól látható legyen a Hollóhát asztala felől. A vélaszerű lány azonban szemlátomást már jóllakott, s eszében sem volt elkunyerálni a desszertet.

Miután az aranytálak végleg megszabadultak tartalmuktól, Dumbledore újra felállt. A teremben mindenki fészkelődni kezdett, s a kellemes izgalom Kate-ra is átragadt.

—Elérkezett a nagy pillanat- szólalt meg az igazgató, végigjáratva tekintetét a felé forduló arcokon.—Hamarosan kezdetét veszi a Trimágus Tusa. Mielőtt behozzuk a ládát röviden elmondanám...

𝙼𝚒 𝚟𝚊𝚗 𝚔𝚘̈𝚣𝚝𝚞̈𝚗𝚔? ▹ Harry PotterOnde histórias criam vida. Descubra agora