𝙼𝚒 𝚟𝚊𝚗 𝚔𝚘̈𝚣𝚝𝚞̈𝚗𝚔? ▹ Harry Potter

28. | Felbolydult hivatal

Mr. Weasley ingerült mozdulattal Percy kezébe nyomta az újságot.

—Mit mondtam volna, ha egyszer tényleg nem halt meg senki?! Hogy gátat tud- e vetni a nyilatkozatom a híresztelésnek... Hát most, hogy világgá kürtölte őket, már biztos nem- Mr. Weasley mélyet sóhajtott. —Sajnálom, Molly, de attól tartok, be kell mennem a minisztériumba.

—Veled megyek, apa!- szólt fontoskodva Percy.—Mr. Kupornak szüksége lehet a segítségemre.

—De hát szabadságon vagy, Arthur!-sopánkodott Mrs. Weasley. —Ennek az ügynek semmi köze a te muglitárgyaidhoz. Nélküled is el tudják intézni!

Harry eközben alig észrevehető fejmozdulatot tett az ajtó felé, majd így szólt:

—Ron, felmennék a szobádba lerakni a holmijaimat. Nem gond?

—Dehogyis- vágta rá Ron. —Én is felmegyek. Hermione, Rosa?

—Menjünk- bólintottam Hermionéval, azzal mind a négyen felálltunk az asztaltól, kivonultunk a konyhából, és elindultunk felfelé a lépcsőn.

Amint becsukódott mögöttünk a padlásszoba ajtaja, Ron Harryhez fordult:

—Ki vele, mi a gond?

—Van valami, amit eddig nem mondtam el nektek- felelte Harry. —Szombat hajnalban arra ébredtem, hogy fáj a sebhelyem.

Hermione rémülten felsikkantott, aztán egy lélegzettel felsorolt vagy tíz szakkönyvet és egy csomó embert, Albus Dumbledore-tól Madam Pomfrey-ig, a Roxfort javasasszonyáig. Ron és én csak egyszerűen megdöbbentünk.

—De hát... Tudodki most nem lehetett a közeledben. Mikor legutóbb fájt a sebed, ott volt a Roxfortban, de most...?

—Nem volt ott személyesen a Privet Drive-on- szögezte le Harry. —De álmodtam róla... róla és Pettigrew-ról- mármint Féregfarkról. Már nem emlékszem az álom minden részletére, de egyvalamire igen: azt tervezték, hogy megölnek... valakit.

—Ne foglalkozz vele!- szólt bátorítóan Ron. —Csak egy rossz álom volt.

—Nem tudom...- Harry az ablakhoz lépett, és kinézett a hajnali égre. —Most már nem tudom, hogy csak álom volt-e. Megfájdult a sebem, aztán három napra rá felvonultak a halálfalók, és újra felszállt az égre Voldemort jele...

—Ne mondd ki a nevét!- sziszegte összeszorított fogakkal Ron.

—Ron, ne félj kimondani a nevét- néztem a vörös hajú fiúra.

—És arra emlékeztek- folytatta Harry —, amit tavaly év végén Trelawney mondott?

Trelawney professzor a jóslástanárunk volt a Roxfortban. Hermione arcáról egy pillanat alatt eltűnt a rémület, s egy megvető fintornak adta át a helyét.

—Jaj, Harry, amit az a szélhámos nőszemély mond, annak az ellenkezője se igaz!

—Ti nem voltatok ott- rázta a fejét Harry. —Nem hallottátok. Nem úgy beszélt, mint máskor. Mondtam már, hogy transzba esett - de tényleg. És azt mondta, a Sötét Nagyúr nemsokára újból erőre kap... s hatalma rettentőbb lesz, mint valaha... és ez azért sikerül neki, mert a szolgája visszatér hozzá. És még aznap éjjel Féregfark megszökött.

Szavait csend követte, amit Ron arra használt fel, hogy ujjával még nagyobbra tágítson egy lyukat a Chudley Csúzlik jelképeivel díszített ágytakarón.

—Miért kerested Hedviget?- kérdezte Hermione. —Levelet vársz?

—Megírtam Siriusnak a dolgot a sebhelyemmel- felelte vállvonogatva Harry. —Az ő válaszát várom.

Ron arca felderült.

—Ez az! Tuti, hogy Sirius tudja, mit kell csinálni!

—Ezért is remélem, hogy gyorsan válaszol- bólintott Harry.

—Gyere, Harry, kviddicsezzünk egyet a gyümölcsösben.- javasolta Ron. —Bill, Charlie, Fred, George meg mi - az hat. Csinálunk két hármas csapatot. Mit szólsz? Kipróbálhatod a Vronszkij-műbukást...

Hermione rosszallóan nézett rá.

—Ron, szerintem Harrynek most semmi kedve kviddicsezzni!- szólalt meg.

—Van kedvem kviddicsezzni!- jelentette ki hirtelen Harry. —Várj, előveszem a Tűzvillámot!

Hermione elmotyogott egy barátságtalan mondatot a fiúk elmeállapotáról, aztán fejcsóválva kiment a szobából. Én is kimentem a szobából, majd átmentem Ginny szobájába. Lefeküdtem az ágyamra, mert iszonyúan fáradtnak éreztem magam.

~~~

Mr. Weasley és Percy ezután jóformán csak aludni jártak haza a minisztériumból. Mindennap kora reggel elindultak, és esténként csak jóval vacsoraidő után értek haza. Így telt el az egész hét, s végül elérkezett a vasárnap este, ami egyben a vakáció utolsó napjának estéje volt.

—Kész bolondokháza, ami odabent van- mesélte Percy a tőle megszokott fontoskodó modorban a nappaliban összegyűlteknek. —Egész héten mást se csináltam, mint tüzeket oltottam. Az emberek tucatjaival küldik nekünk a rivallókat... Márpedig a rivalló felrobban, ha nem nyitják ki azonnal. Tele van fekete foltokkal az íróasztalom, és a legjobb pennám is szénné égett.

—Miért küldenek az emberek rivallókat?-kérdezte Ginny.

A lány a kandalló előtti szőnyegen kuporgott, s már jó ideje azon fáradozott, hogy Magifix ragasztószalag segítségével újra könyvszerű formát kölcsönözzön az Ezer bűvös fű és gomba bátyjaitól ráhagyott rongyos példányának.

—Fel vannak háborodva a világkupadöntőn történtek miatt- felelte Percy. —Kártérítést követelnek a megrongálódott vagyontárgyaik után. És ilyenkor persze megjelennek a zavarosban halászók is. Mundungus Fletcher például ki akar fizetetni velünk egy tizenkét szobás, jacuzzival felszerelt luxussátrat, pedig szemtanúktól tudom, hogy a botokra akasztott köpenye alatt aludt.

Mrs. Weasley a szoba sarkában álló nagy órára pillantott. Ez az óra -az egyik kedvenc Odúbeli berendezési tárgyak közül - roppant értékes információkkal szolgált - épp csak a pontos időt nem árulta el. Kilenc aranymutatója volt, s mindegyiken a Weasley család egy-egy tagjának neve állt. Számlapját pontosabb volt helylapnak nevezni, mivel számok helyett a családtagok lehetséges tartózkodási helyei voltak feltüntetve rajta. Az „Odú", „iskola" és „munkahely" feliratokon kívűl volt „eltévedt", „kórház" és „börtön" is.

A kilencből nyolc mutató most az „Odú" feliratnál állt, azonban Mr. Weasley-é még mindig a „munkahely"-re mutatott. Mrs. Weasley szomorúan sóhajtott.

—Apátoknak legutóbb Tudjátokki idejében kellett hétvégén is ennyit dolgoznia- szólt. —Szörnyű ez a hajsza. Ha még sokáig elmarad, kidobhatom a vacsoráját. 

Ezután átbeszéltünk még pár dolgot, majd mindenki aludni indult.