Titkok hálójában // H.S. /

Huszonkettedik fejezet

- Oké - vontam meg a vállam. Egy pillanatra elcsendesett.

- Nem haragszol érte? - kérdezte fura hangsúllyal.

- Miért haragudnék? Én is elmondtam Sophie-nak, Harry. A nővéredről van szó. Nem fogok emiatt megharagudni - biztosítottam mosolyogva. Ismét az órára néztem, majd sóhajtva megráztam a fejem. - Ha most nem teszem le, akkor el fogok késni és Dakota megöl.

- Nekem is mennem kell. Mindjárt indulunk. Nem sokára találkozunk - kezdett el búcsúzkodni.

- Szia - mondtam nagyon halkan, és miután ő is válaszolt, gyorsan letettem a telefont.

Végül pár perc késéssel, de sikerült elindulnom. Úgy döntöttem, hogy gyalog megyek, hiszen a bár, ahová járni szoktak nincs messze a lakásomtól. Egy fekete maxi szoknyát vettem fel egy világoskék váll nélküli felsővel. Harry megjegyzése után késztetést éreztem arra, hogy kicsit kiöltözzek, így erre az összeállításra esett a választásom.

Az út nem volt hosszú, mégis pont elég volt a gondolkodásra. Négy hónapja kezdtem el dolgozni a Spectatornél, ez a négy hónap pedig gyökeresen megváltoztatta az életem. Új barátságokat kötöttem, és egy olyan személyhez sodort az élet, akiről sosem gondoltam volna, hogy működne közöttünk. Mégis alig vártam, hogy odaérjek a bárba, hiszen tudtam, hogy láthatom őt. A tudat, hogy majdnem egy teljes hétig nem fogunk találkozni rányomta a bélyeget a napomra. Sosem rajongtam a családi ünnepekért, de így még annyi kedvem sem volt menni, mint egyébként. Ha Henry nem ilyen kicsi lenne, akkor valószínűleg idén a karácsonyt New York-ban töltöttem volna.

A bárban most a szokásnál nagyobb volt a tömeg. Kicsit gyomorgörccsel léptem be az ajtón, miután egy részeg fazon udvariasan előreengedett. Nem igazán tudtam lelkesedést csalni az arcomra, de elfogadtam a felajánlott gesztust. Belépve azonnal ismerős arcok után kutattam, és amikor az egyik boxban észrevettem Dakota-t, megkönnyebbülten sóhajtottam fel. A szokásos társaságon kívül ott volt még Gemma előtt egy srác, és Harry mellett egy szőke lány. Összeráncolt szemöldökkel lépkedtem, és próbáltam visszagondolni arra, hogy bárki is említette volna a lány érkezését. Amikor Dakota észrevett, azonnal hatalmas mosoly terült szét az arcán és vadul integetni kezdett.

- April, az örök késő - üdvözölt nevetve, majd magához húzott egy nagy ölelésre. - Bemutatlak az újaknak - súgta a fülembe, miközben elengedett. - Ő itt Josh, Gemma férje, aki elragadta tőlem a barátnőmet - felelte drámaian. Az egész társaság nevetésben tört ki, én pedig mosolyogva kezet ráztam a szőke sráccal. Igazán jóképű volt, bár nálam biztos jó pár évvel idősebb.

- April - mutatkoztam be. Gemma felállt, és a mozdulat közben egy öleléssel üdvözölt.

- Alig vártam, hogy újra találkozzunk - köszöntött sejtelmesen. Vetettem egy pillantást Harry-re, aki mosolyogva figyelte a jelenetet. Valamiért jobban tudtam volna ezt értékelni, ha a szőke lány nem éppen a karján csüngött volna, miközben vadul magyarázott neki. Aú.

- Én is örülök, hogy itt vagy - mondtam Gemmának őszintén, amikor végre elszakítottam a tekintetem Harry-ről.

- April, ő itt az unokatestvérem, Maxim. Az utolsó pillanatban derült ki, hogy csatlakozik ma hozzánk - vallotta be. Maxim a neve említésére felénk fordult. Ha azt gondoltam, hogy az egyenletes göndör tincsekbe rendezett haja a legszebb dolog rajta, akkor idióta vagyok. Mélykék szempárral tekintett rám, az arca pedig olyan hibátlan volt, hogy akaratlanul összeszorult a szívem. Ahogy felállt és felém nyújtotta a kezét, jobb belátást nyerhettem az öltözékébe. Egy fekete miniruhát viselt, ami kiemelte a domborulatait. Egy erőltetett mosollyal ráztam meg a kezét, de nem igazán figyelt rám, ugyanis azonnal visszaült és Harry-vel beszélgetett tovább. Összetalálkozott a tekintetem vele és bocsánatkérően nézett rám.