Fekete doboz

06. | Róma

- Esetleg nem lehetne, hogy most az egyszer nem ugorjuk át mi történt és bepillantást nyerjünk Nuria és Colton római útjába? - kérdezte Dalila érdeklődve. Fúrta az oldalát a kíváncsiság és szerette volna megtudni, mi történt Rómában.

Gwilym csak bele olvasott a sorokba és magában megpróbálta felmérni mégis mennyi jó származik neki ebből az ötletből. Végül arra jutott, hogy semennyi. Viszont ő már minden egyes oldalt elolvasott és tudta mennyire izgalmas részek következtek. Akárcsak egy könyvben. És ezzel talán jó pontot szerezhetett a hölgynél. Talán hogyha felolvassa neki a következő oldalakat, Dalila sokkal együttműködően próbál meg segíteni neki.

- Rendben, de csak mert én is kiváncsi voltam mi történt, amikor még nem olvastam végig. Viszont ha nem bánja, akkor pár részletet mégis kihagynék, mert meglepően jól fogalmazott a fiatal hölgy és van olyan részlet, ami nem fontos túlzottan.

Dalila beleegyezően bólintott.

{...}

Róma, Május 12

- Én is nagyon szeretlek titeket! Paloma még mindig ugyanazt csinálja, amit eddig? - kérdeztem meg hevesen dobogó szívvel. Valamiért nem volt jó előérzetem miatta.

- Igen, nem tudom mi baja lehet. Biztosan csak az, hogy nem voltál még ennyi ideig távol tőle. - a húgom hangja őszintének tűnt. Talán csak én képzeltem be magamnak rémképeket. - Mit fogsz csinálni majdnem egy napig Rómában? Amikor megnéztem a lapot meg a jegyeket, amiket kaptál láttam, hogy mennyit kell majd várnod átszállásnál.

- Nem fogod elhinni Susanita, de találkoztam egy jóképű férfival, aki megmutatja nekem Rómát. Ő már járt itt. - a mondatom elején lehalkítottam a hangomat és körbe néztem, nehogy Colton véletlenül meghallja miket mondok róla.

- Míos dios! Csak nem megtalálta az én nővérem szappanoperái férfiját? Ő is mexikói?

Lekonyult a szám, ami eddig nagy mosolyra volt húzódva.

- Sajnos nem. Máltai és nem is hiszem, hogy ha egyáltalán szépnek tart, akkor működne ez az egész. A világ két teljesen különböző részén lakunk.

- Te akartál mindig úgy élni, mint a sorozataidban azok a nők. Most megkaptad!

Mielőtt válaszolhattam volna, a háttérben hangos szuszogás hallatszott. Össze húztam a szemeimet és sóhajtva tettem fel a kérdést.

- Ugye a nagyiék is ott vannak? Hallották az egészet, mi?

Susanita csak gyorsan bocsánatot kért és alig volt időm elbúcsúzni tőle, már egy másik rokonom hangját hallottam a vonal túlsó végéről.

- Mija! Zene füleimnek! Végre találtál magadnak valakit és nem kell attól félnem, hogy dédunokák nélkül maradok!

- Na de nagymama! - védtem magamat azonnal.

- Most meg mi az? Tudod néha eléggé elszomorító tud lenni, hogy a többi veled egykorú bulizik meg ki tudja mit csinál, neked meg az a legnagyobb gondod, hogy sírj a televízió előtt egy kitalált szereplő életéért aggódva.

Inkább nem mondtam semmit, hanem tűrtem, ahogyan a nagyi örül nekem és megkérdezi, hogyan néz ki az én új ismerősöm. Megpróbáltam rövidre fogni az egészet, mert még szerettem volna a mamával is beszélni. A nagymama és én még gyorsan elköszöntünk egymástól, azután már csak egy embernek kellett helyzetjelentést adnom magamról.

- Nuria! Hogy vagy? Minden rendben veled? Nekem nem kell mesélned arról az utasról! Mindent hallottam. Olyan messzinek tűnt a hangod. El sem hiszem, hogy Európában vagy.