𝙼𝚒 𝚟𝚊𝚗 𝚔𝚘̈𝚣𝚝𝚞̈𝚗𝚔? ▹ Harry Potter

13. | Rémképek

Senki nem reagált a különös szavakra.
Trelawney finom mozdulattal megigazította kendőjét, és folytatta:

—Elhatároztátok hát, hogy elmerültök a mágia legbonyolultabb ága, a jóslástan rejtelmeiben. Kötelességem már elöljáróban figyelmeztetni benneteket: aki nem rendelkezik a látás képességével, az vajmi keveset tanulhat tőlem. Ezt a tudományt nem lehet könyvekből elsajátítani...

—Sok olyan boszorkány és varázsló akad, aki bár nagy jártasságra tett szert a durrogtatás, a bűzkeltés s a szemfényvesztés terén, nem képes eligazodni a jövő ködbe burkolózó titkai között.

Beszéd közben Trelawney professzor végigjáratta hatalmas szemét a megszeppent arcokon.

—A látás képessége csak keveseknek adatik meg. Mondd, fiam- fordult hirtelen Neville-hez, aki majdnem leesett a párnájáról —, jól van a nagyanyád?

—Úgy tudom, igen- felelte remegő hangon Neville.

—A helyedben nem lennék olyan biztos benne- mondta Trelawney.

Lecsüngő smaragd fülbevalója megcsillant a tűz fényében. Neville nyelt egyet, s a tanárnő szenvtelenül folytatta mondókáját:

—A tanév során átvesszük a jövendőmondás legfontosabb módszereit. Karácsonyig a teafűolvasással foglalkozunk, azután rátérünk a tenyérjóslásra. Mellesleg, kedvesem- fordult hirtelen Parvati Patilhoz —, óvakodj a vörös hajútól.

Parvati riadtan nézett Ronra, aki közvetlenül a háta mögött ült, és távolabb húzódott tőle a székével.

—A tavaszi szűnet után- folytatta Trelawney —, megismerkedünk a kristálygömb használatával - persze előbb megtanuljuk a tűzómeneteket. Sajnos februárban több óra is elmarad az influenzajárvány miatt. Jómagam be fogok rekedni. Húsvét táján pedig valaki örökre eltávozik közülünk.

A bejelentést döbbent csend fogadta, de Trelawney-t látszólag nem érdekelte szavainak hatása.

—Kedvesem- fordult Lavender Brownhoz, aki a hozzá legközelebb eső székben kuporgott —, megtennéd, hogy idehozod nekem a nagy ezüst teáskannát?

Lavender megkönnyebbült arccal felállt; levette a polcról a tekintélyes méretű edényt, majd letette a tanárnő melletti asztalra.

—Köszönöm, kis drágám. Most pedig alkossatok párokat. Mindenki vegyen magának egy csészét a polcról, majd gyertek ide hozzám teáért. Azután üljetek le, és igyátok ki a teát, hogy csak az üledék maradjon a csésze alján. Azt lötyköljétek körbe háromszor bal kézzel, majd fordítsátok a csészét a szájával lefelé, és tegyétek a csészealjra. Várjátok meg, amíg az utolsó csepp tea is kifolyik, azután adjátok át a csészét a párotoknak olvasásra. A minták értelmezéséhez a kulcsot A jövő zenéje ötödik és hatodik oldalán találjátok, de én is segítek majd a munkában.

Pansyvel gyorsan beálltunk a sorba, így hamar kaptunk teát. Sietve kiszürcsöltük a gőzölgő italt. Azután Trelawney instrukciója szerint háromszor körbelötyköltük az üledéket, majd kicsöpögtettük a maradék teát, és csészét cseréltünk.

—Na, te látsz valamit?- nézett rám Pansy.

—Egy napot, lássuk csak... A nap nagy boldogságot jelent. Szóval nagyon boldog leszel!

—A tiédben egy csálé keresztet látok, az azt jelent, hogy megpróbáltatás és szenvedés vár rád.

—Na ez biztató...- néztem fel rá.

—Szegény gyermekem... szegény, szerencsétlen gyermekem... nem... jobb, ha nem tudod meg... ne kérdezzetek semmit...

—Mit látott, tanárnő?- kérdezte nyomban Dean Thomas.

—Gyermekem...- A tanárnő színpadiasan rámeredt Harryre. —Megkaptad a Zordót!

—A micsodát?- pislogott Harry.

—A temetőkben kísértő óriási szellemkutyát! Ez egy ómen, gyermekem, a legrosszabb ómen - a halál előjele!

Trelawney egy kis tétovázás után ismét megszólalt:

—Azt hiszem, legjobb lesz, ha ezzel be is fejezzük a mai órát- szólt fátyolos hangon. —Igen... szedjétek össze a holmitokat!

~~~

Hagrid a kunyhó ajtajában állva várta a csoportot. Látszott rajta, hogy nagyon izgatott. Agyar, a vadkanfogó kutya ott pihent a lábainál.

—Gyertek csak, gyertek, szaporán!- kiáltotta a közeledő diákok felé. —Igazi csemegét tartogatok nektek! Nagyon izgalmas óra lesz! Mindenki itt van? Jól van, gyertek utánam!

Hagrid a Tiltott Rengeteg felé indult meg, de nem ment be a fák közé, hanem továbbhaladt az erdő széle mentén, s a csoport ötperces gyaloglás után egy bekerített, üres kifutóhoz érkezett.

—Álljatok ide a kerítés mellé!- rendelkezett Hagrid. —Így ni... Mindenki jól lát? Először is nyissátok ki a könyveiteket!

—Hogyan?- kérdezte Draco szokásos flegma stílusában.

—Csak meg kell simogatni!- mondta békésen az óriás, azzal sarkon fordult és eltűnt az erdőben.

—Te jó ég, apám szívbajt kap, ha megtudja, hogy ez a féleszű melák órákat tart...

—Fogd be, Malfoy!- szólt Harry.

—Híííí!

Lavender Brown hirtelen felvisított, és mutogatni kezdett a kifutó erdőszéli vége felé.

A fák közül egy csapatnyi leírhatatlan lény bukkant elő. Olyan testük, hátsólábuk és farkuk volt, mint a lovaknak, mellső lábaik, szárnyuk és fejük viszont óriási sasokhoz tette őket hasonlatossá. Nagy, görbe, acélszürke csőrük ijesztően fénylett, csakúgy mint hatalmas, borostyánsárga szemeik. Mellső lábuk húszcentis, hegyes karmokban végződött. Mindegyik állat vastag bőr nyakörvet viselt, és láncot húzott maga után. A láncok másik vége Hagrid kezében volt, aki maga is ott kocogott a kifutóban a ló-sasok mögött.

—Gyí, te, gyí!- kiáltozta a láncokat rázva.

A kerítésnek ahhoz a szakaszához terelte a lényeket, ahol a csoport gyülekezett. Az ott lévők egyből, ösztönösen hátráltak egy lépest, Hagrid pedig a láncuknál fogva a kerítéshez pányvázta állatait.

—Hippogriffek!- rikkantott vidáman, és széles mozdulattal a bizarr lények felé mutatott. —Gyönyörűek, igaz?

Mivel senki nem válaszolt újra megszólalt:

—Na, hát akkor...- Hagrid összedörzsölte a kezét, és sugárzó arccal körülnézett. —Ha egy kicsit közelebb akartok jönni...

Senki nem akart.

—A hippogriffekről először is annyit kell tudni, hogy nagyon önérzetes és sértődékeny állatok. Márpedig aki megsért egy hippogriffet, az könnyen fűbe haraphat.

—Mindig hagyni kell, hogy a hippogriff tegye meg az első lépést- folytatta Hagrid. —Szépen, udvariasan. Odamész hozzá, meghajolsz, és vársz. Ha ő is meghajol, akkor megérintheted. De ha nem, akkor sipirc, mert nagyon éles a karma.

—Nos, ki megy elsőnek?

A legtöbb diák válaszul még egy lépést hátrált. A hippogriffek rázták a fejüket, és hevesen csapkodtak a szárnyukkal; látszott, hogy nincs ínyükre a lánc és a nyakörv.

Hagrid könyörögve nézett a gyerekekre.

—Senki?

—Majd én megyek!- jelentkezett Harry.

A háta mögött valaki döbbenten felnyögött, Lavender és Parvati pedig kórusban súgták oda neki:

—Harry, ne! Gondolj a teáscsészére! Emlékezz a Zordóra!