❉Zakkant plázacica❉

307 71 25
                                    

    A suliban kaptuk ezt a feladatot. Random szavakból összeállított mondatot kellett képként megalkotni. Az egyik szaktanárom alkotott egy olyan programot, aminek a segítségével teljesen random módon kialakíthatunk látszólag összefüggéstelen, ámde elég fantáziadús mondatokat.
    A feladat érdekessége a számomra az volt, hogy hogyan tudunk egy teljesen abszurd mondatot képként megfogalmazni. Emiatt szerintem ez egy eléggé kreatív feladat volt. Izgi volt megmozgatni az agyunkat, hogy hogyan lehet képi világként elképzelni az adott mondatot. A konkrét szituáción kívül viszont elég nagy szabadsagot kaptunk. Azt mi dönthettük el, hogy hogy nézzen ki a szereplő, vagy éppen milyen környezetbe helyezzük.
    A történetem egy pláza egyik shopjában játszódik. A jelenetben, amit éppen láthatunk, váratlanul tűz ütött ki. Főhősünknek eszébe jut, hogy a keletkezett tüzet akkor ő most megpróbálja eloltani. És a táskájában lévő parfüm éppen kapóra jött neki. Gondolta, az tökéletes lesz erre a célra. Hát mit mondjak, láthatjuk, hogy nem ő a legélesebb kés a fiókban. (* ̄∇ ̄)ノ
    A történet folytatását mindenkire magára bízom. 😉🤣

MONDAT: Zakkant plázacica harsány lézerfényben tüzet olt.

MONDAT: Zakkant plázacica harsány lézerfényben tüzet olt

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Remélem elnyeri a tetszéseteket

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Remélem elnyeri a tetszéseteket.😄🤗

Vote-okat/kommenteket örömmel fogadom. 🙂😁

By VITAE

Rajzaim (VITAE)Where stories live. Discover now